Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-11-04 / 44. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 Arvaházi Hírek AZ ÁRVAATYA YOUNGSTOWBAN. Youngstown egyike azoknak az egyházaknak, amelyekre nemcsak jogos büszkeséggel, hanem a leg­szebb reménységgel tekinthet az amerikai magyarság. Már szervezkedése és múltja, amely közel két évtize­des: feljogosít arra, hogy azokban a nemes célú mun­kákban, amelyek a mi hitünk mellett tanúbizonyságot tehetnek, ez a nagy, szépen rendezett gyülekezet, amelynek anyagi terhei is alig vannak; nemcsak részt fog venni, hanem a vezető szerepet fogja ezeken a munka mezőkön betölteni. Október hó 22-ikén a templomot szinültig megtöl­tő közönség előtt beszéltem ezekről a mezőkről, külö­nösen pedig ennek a mezőnek egyetlen egy részéről, az árvaházi jótékonyságról. Bizony érezte ez a gyüle­kezet, hogy erre a munkára szükség van s meg is Ígér­te, hogyha a múlt évben a nagyon rósz anyagi viszony­ok között, megtette a mit meg lehetett tennie, most teljes erővel és buzgósággal odaáll az árvaház mellé és azok között lesz, akik példaadó cselekedeteket hajta­nak végre az árvaházért. Délután a Református Férfi és Női Betegsegélyző Egylet tartotta a gyűlését s itt határozták el, hogy egy gyűjtő bizottságot választanak, amely November hó­napban és Decemberben általános gyűjtést rendez az Árvaházi Iskola javára. Az Egylet azonnal meg is kezd te az adakozást. Karácsonyi adomány címén ötven dol­lárt utált ki. Az istentisztelet alkalmával Szabó István testvé­rünk biztosított a gyülekezetnek a legmesszebb menő támogatásáról s bizonyos vagyok benne, hogy az ígé­retek a legszebb tettekkel váltatnak be. A szives fogad­tatásért és a szép adományért, a fellelkesült érzelme­kért köszönetét mondok és vái*om azokat a szép pél­dákat, amelyek beszélni fognak a younstowni testvérek mellett. Csak előre! WHITINGI TESTVÉREINK AZ ÁRVÁKÉRT. Whiting egyike a legkisebb magyar református egyházaknak. Leányegyház. Temploma van, de nem tart fel önálló lelkészi állást. Ez időszerint az east- chi­cagói lelkész szolgál ebbe a gyülekezetben is. Kevés számú testvéreink azonban mindkor készen vannak ar­ra, hogy jót cselekedjenek. Valamikor Januárban vol­tam kis templomukban s akkor megígérték, hogy min­dent megtesznek ezért a mi Intézetünkért. Most az ígéretüket valóra váltották. A napokban SZÁZ dollárt küldtek be az árvaház feltartásának az alapjára. Ebben az összegben benne van annak a mulatságnak a jöve­delme, 88 dollár 80 cent, amelyet egyenesen erre a cél­ra rendeztek. A többi összeg adományokból és persely­pénzből jött össze. A mulatság sikere Resán Miklósnak, Sütő Istvánnak tulajdonítható, akik elöljártak munká­ban és az adakozásban is. Mellettük hasznos szolgála­tokat végeztek Tóth Gyula a buzgó jegyző, Sütő Ist­ván, Varga István, Zahary János, Sipos István, Szakái János s a nők közül: Sütő Istvánná, Juhász Jánosné, Bajó Istvánná, Tóth Gyuláné. Mindazokon, akik a mun­kában részt vettek és a szép eredményt biztosították, legyen Istennek áldása! Október nyolczadikán az ifjúsági egylet kebelében tartottam előadást az árvákról. Ez alkalommal az es­télynek a tiszta jövedelmét adta át Bodor Dániel taní­tónk erről az estélyről. Ez a jövedelem 25 dollár. A Va­sárnapi iskola szintén öt dollárt küldött be az árvák részére! Bizony szükség van arra, hogy minden egyház, minden iskola, minden ref. egylet és minden jó szivü ember megtegye kötelességét, mert az Árvaház befo­gadó képessége kimerült. És még nagyon sok az árva! A feltartást szolgálják az alapítványok, Ismételten kér­jük azokat az egyházakat és egyeleteket, amelyek ala­pítványokat tettek, illetve elhatározták hogy évi jára­dékkal fognak a feltartási alaphoz hozzájárulni, hogy az alapítványok kamatait, illetve a megígért járadé­kokat beküldeni szíveskedjenek, hogy az 1922-ik évet minden jószivü pártfogónk részére hátrálék nélkül zár­hassuk le. Azokat az egyházakat, egyleteket, és egyesületi osztályokat, amelyek még nem tettek alapítványokat, kérjük, hogy tegyék meg ezeket az alapítványokat, hogy teljesen biztos, szilárd alapokon munkálkodhas- sék árvaházunk. Százezer dollárnyi alapítvány...! Mikor emelkedünk fel arra a magasságra, hogy megtudjuk ezt valósítani! Ha együtt munkálkodunk: akkor egyszerre együtt le­hetne ez az alapítvány! ISKOLÁNK... A hét folyamán mennek ki az osztályokhoz, egy­házakhoz, egyletekhez, magánosakhoz azok a gyűjtő ivek, amelyekben azt célozzuk, hogy megtudjuk építe­ni az az épületet, amely részint iskola, részint pedig kézimunka végzésére alkalmas műhely volna. Ezen a helyen is arra kérjük a lelkész testvéreket, azokat az egyleti titkárokat, jegyzőket, akiknek a nevére gyűjtő iveket küldünk, hogy hallják meg a hivó szót. Osszák szét a gyűjtő iveket, gyűjtsenek hogy karaácsonyi ajándékul megadják az árvaházban gondozott magyar gyermekeknek azt az Iskolát, amely nagy részben a magyar nevelésnek áll majd a szolgálatában! Mi reméljük itt mindnyájan, hogy Karácsonyra együtt lesz az építkezésre szükséges összeg és tavas­szal megkezdhetjük az uj építkezést! Adományokat bármikor szívesen fogad és nyug­táz az árvaatya, akinek cime P. 0. B. 112. Ligonier, Pa. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA 39 éve szolgálja a magyarságot becsülettel. 401 Jerome Street. McKeesport, Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pénzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajó jegyekeladása. Közjegyzői iroda. Mindenféle hazai és amerikai jogi ügyek pontos és lel- kiismovetes intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljesebb bizalommal fordulhat l

Next

/
Thumbnails
Contents