Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-10-07 / 40. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 TEGYEN EGY PRÓBÁT, NEM BÁNJA MEG. HAZAUTAZÁS, KIHOZATALI VAGY PÉNZKÜLDESI ÜGYEIBEN FORDULJON BIZALOMMAL KERESZTYEN MAGYAR Y ÁLALATHOZ. Cim. OCEANIA CO. 306 East 13th str. NEW YORK, CITY. Üzlet vezető OLASZ A FERENCZ a N. Y. I. Magyar Ref. egyház pénztárnoka. népi beszédet. Az ünnepi beszéd után dalárdánk énekelte kitűnő betanulásban a magyar Hymnuszt, amit a templomot zsúfolásig megtöltő közönség fölállva hallgatott végig. Majd Mr. Lysle, McKees port város polgármestere üdvözölte az ünneplő egyletet, fölmutatva az amerikai magyarság nagy elődeit, akik a polgár- háborúban oly dicső nevet szereztek maguknak az Egyesült Államok történetében. Beszéde után az amerikai Hymnuszt énekelte a közönség s még egy egyházi ének után véget ért az ünnepély templomi része, amelyen egy kevés ideig részt vett Ft. Stecovich Miklós gör. kath. esperes is. Istentisztelet után a templom basement jében lunchot adott az egylet a vidéki vendégek részére s annak végeztével kéz detét. vette a világi ünnepély, melyet Révész Elek, mint bizottsági elnök vezetett. Az ünnepélyen a zászló keresztszülei, Zámbó Pál és neje, továbbá az egylet elnöke Juhász Kálmán, Nt. Kalassay Sándor esperes, Melegh Gyula lelkész és mások tartottak üdvözlő beszédeket, melyek között a Duüuesnei Ifjúsági Fúvós Zenekar Walter Péter karnagy kitűnő vezetése mellett adott elő szebbnél szebb zenedarabokat. A zászlószentelési ünnepélynek a lehető legszebb idő kedvezett s mi tiszta szívből kivánjuk, hogy az uj zászló fölött legyen ezután is felhőtlen az ég. Újszülöttek. Egyházunk körében újabban a következő kisdedek vétettek föl a keresztség szent sákramentoma által: Tarr Ambrus és neje sz. Moroz Erzsébet testvéreink kis fia, aki Ferencz nevei nyert. Keresztszülei Moroz Ferencz és neie sz. Szegedy Katalin mckeesporti la1 kjfck. Iski Endre és neje sz. Kertész Piroska <§btvéreink kis fia, akit Endre névre kereszteltünk meg. Keresztszülők voltak} Stefan Miklós és neje Szirmai Honor mckeesporti lakosok. Végül Vass József és neje sz. Rácz Juliánná testvéreink kis fia részesült a keresztség sákramentomában, amikor is a kis gyermek Zoltán, Hermann nevet nyert. A keresztszülei tisztséget Apai János és neje sz. Orosz Veronka mckeesporti testvéreink töltötték be. Ifjúsági Egyletünk nagy buzgalommal készül “A Páholy” ez. három felvonásos igen érdekes és mulattató előadásra, — amely előadás e hó 30-án lesz megtartva. Már meg is jelentek a rendkívül csinos kiállítású plakátok és méltó érdeklődést váltottak ki a közönség köréből. Ezt az előzetesen is megnyilvánuló érdeklődést a derék ifjak és leányok egész bizonyosan ki fogják elégíteni. Maga a darab bővöl- ködik a lehető legkomikusabb jelenetekben s ezeket a szereplők gyakorlottsága, ügj essége a legteljesebb mértékben érvényre is fogja juttatni. Előre is fölhívjuk az érdekes előadásra minden honfitársunk figyelmét. A bujtogatás és rémhírek terjesztése nem lankadó erővel és jobb ügyhöz méltő buzgalommal folyik egyházunkban. Legújabban pl. hogy minden egyháztagnak köteleznie kell magát 30 dollár egyháztagsági dij fizetésére és hogyha nem fizeti meg valaki, hát a gyárban fogják levonni a fizetéséből. Nem annyira azon kell csudálkoznunk, hogy ilyesmiket terjesztenek, hiszen a rósz akarat mindenre képes, hanem inkább azon, hogy vannak, akik elhiszik. Egyháztanácsunk a múlt szombaton tartott gyűlésében foglalkozott ez újonnan fölmelegitett mesével és hogy minden alaptalan beszédnek egyszer s mindenkorra elejét vegye, kimondta, hogy az egyház Szervezeti Szabályzatát haladéktalanul elkészíti. A Szervezeti Szabályzat az egyházi élet minden mozzanatára kiterjed s nem lesz egyéb, mint írásba foglalása és változatlan fenntartása a mi éd- digi gyakorlatunknak. EGY TÖREGVŐ HITTESTVÉRÜNK. A magyar emberek között nem ritkaság az úgynevezett “ezermester.” Odahaza úgyszólván nincs egyetlen falu sem, amelynek ne volna meg a maga furóMAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Fifth Ave. McKeesport, Pa. Sóz s villanyos gyógyfürdők, kénes fürő&k és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalma- kat és elgyengült izmokat. Külön gyógy- és kádfürdő osztály nők részére/ A magyarság támogatását kéri: Halász János tulajdonos faiagó embere, aki mindenhez ért, kezdve a kerékgyártástól a házépítésig. Ilyen “ezermester” McKeesporton a mi deiék Balogh Gyula hittestvérünk. Nincs a háztartásnak olyan czikke, amely ha elromlik, kezei között újból használ, — hatóvá ne válnék, vagy akár egészen újonnan csinálva ne kerülne ki a kicsiny, házi kezelésben tartott mühelyből.Balogh Gyula testvérünk a gyárban dolgozik ugyan, de üres óráit sem pazarolja el- hasztalanul. Elvállal és teljes megelégedésre végez minden javítási munkát, varrógépeken, konyhakályhákon, konyhaedényeken stb. stb. egészen a füszharmoniumig. A kilyukadt konyhaedényeket beforrasztja vagy űjra ötvözi, a megtompult késeket, borotvákat, ollókat újra köszörüli, a megromlott háztetőt kijavítja vagy ha úgy tetszik, az egész házat is újra festi, sőt ha kell, meg is épiti. És végzi ezt mellékfoglalkozásként, a lehető legjutányosabb árakon. Még specialitása is van a mi Balogh Gyula testvérünknek, amenynyiben egész sereg számra késziti a hazai tökgyalukat s amit Amerikában kapni egyáltalán nem lehet, a derelyemetszőket, mindezt első rendű anyagból, darabonként 1-1 dollárért. Megrendeléseket vidékről is elfogad és lelkiismeretesen, pontosan és gyorsan elintéz. Szívesen ajánljuk őt honfitársaink figyelmébe, kérve, hogy a szorgalmas em bért keressék föl rendeléseikkel és megbízásaikkal, ha szükségük volna valamire. A ezime: Mr. Julius Balogh, 129 Ferry Av. McKeesport, Pa. ELADÓ. Kapható 2 csárdás-vonós zenekar és zongora (Piano) részére. Vonóskarra 50 cent, zongorára 25 cent darabja. Valamint dalárda részére is kaphatók mindenféle énekdarabok. Cim: P. Waltner, 152' Superior St., Duquesne, Pa. MENEELY BELLCO. TROY, N.Y. AND <?20BR0ADWAY,N.Y. CITY BELLS HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 1.61 500—602 Market str. McKeesport. Ps THE JAKAB CO. Magyar Temetés - Rendező Szükség esetén megnyugvással fordulhat hozzá. Cleveland. O. 8928 Buckeye Road.