Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-10-07 / 40. szám

2

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

gonosz tettek emlékével, mint a melynek eseményét megörökíti számunkra az 1848 Oct. 6-ika, — mert hisz a Habsburgoknak négyszázados uralkodása nem volt egyébb mint átok és gyilkolás a Magyar Nemzeten.

Ünnepeljük meg ez idén és mindenkor, mig magyar szív dobog körültünk ezt a gyásznapod, — ünnepeljük meg akképen,

hogy mig hálás kegyelettel gondolunk ama tizenháromnak feláldozó halálára, addig mi is adjuk oda magunkat élő áldozatul á Haza javára, munkásságunkkal hozzájárulván ahoz, hegy porba tiport Nemzetünk felemelkedjen ismét és helyet (foglaljon az élő, a virágzó nemzetek sorában.

******************************************************************************************

| pll A McKeesporti nagy per. ||| *

*****************************************************************************************f

VIII. Közlemény.

Mr. Cornelius. — Az “episcopális saskeselyü.” — Dr.

Souders látogatása. — Félbőjti Úrvacsoránk.

Említettem, hogy a többek között izgattak azzal is, mintha én még a gyárból is ki akartam volna dobatni azokat, akik nincsenek a csatlakozás mellett. Önmagam iránti kötelességem, hogy ezzel bővebben foglalkozzam.

Az én testvéreim előtt nagyon gyakran hivatkoztam arra, hogy mi Amerikában élünk s nekünk az az érdekünk és kötelességünk, hogy 'minél közelebb jussunk Amerikához. Mi nagyon sok roszat köszönhetünk annak, hogy eddig távol tartottuk magunkat Amerikától. Nem vétettünk természetesen semmit sem Amerika ellen, de, legalább egyházi téren, mégis elszigeteltük magunkat. Államot alkottunk az államban s hiába mondottuk azt, hogy ez egyházi dolog és hogy ettől mi a legjobb Amerikaiak vagyunk: Amerikának mindenre kiterjedő és mindeneket látó figyelme mégis ellenséges magatartást vett föl velünk szemben, mert külön álló csoportosulásunkban nemzetiségi szervezkedést látott. A hazai missió ellen ezért küzdött annak idején s a háború alatt, amikor a nacionalizmus fokozott mértékben ébredt föl Amerikában is: bizony, szálka voltunk mi Amerika szemében.

Pedig hát nekünk nincsenek s nem is voltak semmiféle politikai czéljaink és ilyesmit a számtalanszor megejtett vizsgálat sem tudott reánk bizonyítani. De vajon mi szükségünk van nekünk arra, hogy örökké gyanúsak legyünk, amikor tulajdonképen nem adunk még csak okot sem a gyanúra? Ha egyébként sincsenek mellékes czéljaink: miért ne háritsuk el magunkról az abptalan gyanút, hogy igy az Amerikai nemzet teljes bizalmát bírva: annál nyugodtabban és annál biztosabban és annál nagyobb eredménynyel élhessünk magyar református egyházi érdekeinknek úgy Amerikában, mint odahaza?

A gyanú elhárításának egyetlen egy módja volt c upán: ha t. i. szervi összeköttetésbe lépünk az Amerikaiakkal. És ez egyik oka volt annak, amiért mi a csatlakozásnak föltétien hívei voltunk és vagyunk.

Ezeket a gondolatokat számtalanszor fejtegettem az én testvéreim előtt, de eredménytelenül. Ha gondolkodóba ejtett is talán némelyeket s ha a csatlakozás hi veit még jobban meg is erősítette állásfoglalásukban: a demagógia azt felelte rá, hogy bennünket nem bántott eddig sem, senki sem (?) és hogy ez “free country” és azt csináljuk, amit akarunk!

Free country, free country... Hiszen persze hogy “free country.” De hát a kútba is szabad beleugorni mindenkinek, okos ember azonban mégsem ugrik bele.

Elmentem az itteni egyik legnagyobb gyár igazgatójához, Mr. Corneliushoz s amint mondani szokták, egy “interviewt” csináltam vele. Mr. Cornelius igen szívesen fogadott s véleményét levél formájában hozta tudomásomra, amelyet hely kímélése okából csak magyar fordításban közlök, amint következik:

A magyar ref. egyház közönségéhez.

Kedves Testvérek:—

Rév. Melegh, az önök lelkésze informált engem egyházuk helyzetéről és óhajtotta, hogy szólanék egy pár szót az önök közötti béke érdekében.

Mi, Amerikaiak, nagyon szívesen látjuk azt, hogy ha a közöttünk élő idegenek a legszorosabb összeköttetésben állanak velünk. Azok, akik az Egyesült Államok jó polgárai akarnak lenni, nem állanak távol az Amerikaiaktól, hanem szívesen élnek az Amerikaiakkal testvéri szeretetiben.

örömmel hallom, hogy az önök egyházának többsége törvényes formában úgy határozott, hogy egyesül a Reformed Church in the U. S. -el.

De sajnálom azt, hogy az egyház tagjai között vannak némelyek, akik nem akarják ezt az összeköttetést az Amerikai egyházzal. Azok, akik távol állanak rz Amerikai egyháztól, nem szolgálják helyesen sem a magok, s~m a mi hazánk érdekeit.

Azt tanácsolnám nekiek, hogy ne álljanak távol, hanem fogadják szeretettel atestvéri kezet, amelyet mi nyújtunk feléj ők.

Fölkértem Rév. Meleghet, hogy jelentse nekem, vajon meg van-é elégedve az egyház minden tagja? Én nagyon szívesen hallanám, hogy az egyházban tökéletes rend és béke van. Wm. A. Cornelius.”