Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-30 / 39. szám
11 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. ezeket az előirt bibliai leckékre. Detroit- ban legalább is 20-25 ilyen kisegítő tanítóra lenne szükség. Már eddig is ajánlkoztak többen, akik hajlandók hetenként egy-egy este összejönni s a lelkész vezetése mellett magukat készitgetni a nagy és nemes munkára. Semmi kétség a felől, hogy Detroitban hamarosan meglesz a kivánt 20-25 vasárnapi iskolai tanító. Mihelyt aztán ezek készen lesznek a tanításra, azonnal megkezdődik a gyermekek valláserkölcsi oktatása az új rendszer szerint. Az egyház fejlődése. A detroiti református egyház átesve az új fölöttes hatóság alá való helyezkedés és a lelkész változás nehézségein, szépen megindúlt a fejlődés utján előre. Az istenitiszteletek mindig látogatottak. Az egyház asszonyai az egyházat segélyző női egyesületben tömörülve lankadatlan buzgalommal dolgoznak az anyaszentegyház érdekében. Hetenként gyűléseznek s mindig újabb és újabb terveket szőnek s valamennyi tervnek egyetlen célja: Isten országának építése. Minden gyűlésük egy-egy kis istenitisztelet. Énekelnek, imádkoznak s csak azután tárgyalják meg a legsürgősebb dolgaikat is. De meg is segíti őket az Isten! Minden vállalkozásukon Isten áldása nyugoszik. Az énekkar szorgalmasan készül arra, hogy ne csak rendkívüli alkalmakkor s nagy ünnepeken énekeljen a templomban, hanem minden vasárnap. Tagjainak száma hétről-hétre szaporodik. A vasárnapi iskola újra szervezése most van folyamatban. A tanítók szorgalmasan készitgetik magukat a tanítás szép s há- ládatos munkájára. Mihelyt a vasárnapi iskola szervezése befejezést nyer, megkezdődik az ifjúsági kör, a serdülő lányok és fiúk társasága, valamint a gyermekzenekar szervezése is. A fokozott tevékenység egyenes következménye képen felmerült az a kérdés, hogy a lelkész mellé egy segédlelkéízi és diakonisszái állás szerveztessék. Az egyháztanács meg is tette ez irányba az első lépéseket. Az egyháztól annak idején félre vezetett és elszakadt tagok egyenként szállingóznak vissza s még csak néhány van olyan, akinek szivében a gyűlölet még mindig erősebb a szeretetnél. De már ezek is keresik és bizonyára meg is fogják találni a közeledés útját, ami nem egyéb, mint a szeretet. A gyülekezeti élet a legszebb krisztusi erényeknek megfelelőleg kezd minden téren kialakúlni. A szeretet, a békesség és az egy-etértés jellemzi a gyülekezet minden tevékenységét. Az áldozatkészségnek gyönyörű jele az, hogy már julius hónapban a rendes egyházi bevételek összege nyolczáz negyvenhárom ($843.27) dollár és huszonhét centet tett ki. Augusz tusban pedig már ezeregyszáz kilencven ($1190.48) dollár és negyvennyolc cent volt a bevétel. A jelek szerint a szeptember havi bevétel sem fog az augusztusi mögött maradni. Az új lelkész megérkezése előtt tervbe volt véve egy hétszáz dolláros költsön felvétele, hogy a lelkészcsalád költözködésére és a lelkészlakás kitakarítására szükséges rendkívüli kiadásokat fedezni tudja az egyház. A költsön felvétel nem sikerűit s ma a nevezett kiadások mind fedezve vannak a rendes egyházi bevételekből, sőt a régi fizetetlen számlák rendezését is megkezdte az egyháztanács s rövid időn belől ezek is mind rendezve lesznek. Bizony, bizony velünk van az Űr! HOMESTEAD, PA. Lelkész: Nt. Horváth Sámuel. Keresztelés. Kozma András és neje Marczi Juliánná gyermeke a keresztségen Mihály nevet nyert. Keresztszülék Marczi András és neje Balogh Anna. Mindennapos iskola. A mindennapos iskola Október 2 án Hétfőn délután veszi kezdetét a követ- kező beosztással, a hat és hét éves gyermekek hétfőn a nyolc és kilenc évesek kedden, tiz és tizenegy évesek szerdán, tizenkettő és tizenhárom évesek csütörtökön délután vesznek részt a vallás és magyar nyelv tanóráin. Vértanuk emlékünnepe. Az aradi vértanuk emlékére a ref. ifjúsági kör és énekkar Október 6-án vasár nap este emlékünnepélyt fog rendezni az iskola termében. A program kidolgozásával a bizottság működik s jövő heti számban közöljük. Egyháztanács gyűlés. A homesteadi ref. egyháztanács a jövő szombaton este tartja meg rendes havi közgyűlését. Már ez úttal is kérvén a presbitérium teljes megjelenését. MEDINA, 0. NYÁRI ISKOLA ZÁRÓ VIZSGÁJA. Amedinai ref. fiókegyházban megtörtént már a vizsga nagyon szép sikerrel. A vizsgára Clevelandból is igen sokan rándultak ki automobilokon s részt vettek a vizsgaünnepélyen és a gyermekek délutáni piknikjén, amely a megyei vásártéren zajlott le. A tanulók, akiket Fejes József lelkészjelölt tanított, a legszebb sikerrel vizsgáztak le. A gyermekek vizsgája mellett, a közönségnek volt része több más élvezetben is: szép baseball játékot és egy gyönyörűen előadott színdarabot: “A rokont” nézték végig. A hat leány, a kik e szerepeket lejátszották, köszönetét és szép elismerést érdemelnek. A medianai összmagyarság szintén megérdemlik az elismerést nemes munkájukért és odaadó szorgalmukért. SO. NORVALK, CONN. Lelkész: Nt. Id- Dokus Gábor. A Ref. Női Egylet az elmúlt vasárnap délután, az istenitiszteTet végeztével tartotta meg szeptember havi gyűlését, melyen a tagok szép számmal jelentek meg, s a vezetőség részéről Csak két tisztviselő hiányzott. A távol levík közül is többen beküldték fizetnivalójukat. Havi dijakból befolyt 18 dollár 90 bent, két doboz candy jövedelme (a gyűlésen lett kisorsolva) 4 dollár 30 cent. PITTSBURGH, PA. Lelkész: Nt. Vasvóry Ödön. Temetés Willockon. — A pittsburghi egyház lelkésze a múlt héten temette el a közeli Willockon ifj. Balogh Károly 27 éves fiatalembert, aki megdöbbentő körülmények között halt meg. A szerencsétlen sorsot ért fiatal ember, aki a környék fiatalságának egyik legnépszerűbb tagja volt, társaival együtt szokás szerint átment a közeli Castle Shannonba vasárnap délután, hogy ott baseballt játsszanak. A játék annak rendje és módja szerint véget is ért s a fiatalság egy hatalmas truckra felkapaszkodva, hazafelé igyekezett. A truckon 24 ilyen élénk ifjú lévén, a tréfálkozást ott is folytatták, de alig hagyták el Castle Shannont, a rémes szerencsétlenség máris megtörtént. Balogh Károly valahogy leesett a teherautóm obil- ról, még pedig olyan szerencsétlenül, hogy a mozgásban levő teherkocsi hatalmas kereke keresztül ment a mellén.. A halálra rémült társak azonnal segítségére siettek, de hasztalanul. Az óriási súly teljesen összetörte a jobb sorsra érdemes fiatalember mellkasát, úgy hogy már holtan vitték haza Willockra, a szülői házhoz. Temetése igen nagy részvét mellett folyt le, meit a derék ifjút mindenki ismerte és szerette a környéken, szülei már 11 éves laknak Willickon. Apján, id. Balogh Károlyon és édesanyján kívül még hét testvére és számtalan jóbarátja gyászolja. A szomorú véget ért fiatalember a Sopron megyei Szentandráson született. Keresztelések. — Az elmúlt vasárnap két gyermek részesült a keresztségben a pittsburghi református templomban. Az egyik Balázs Kálmán (Abauj m. Urvar- nok) és neje Kovács Erzsébet fia, aki Lóránt-Kálmán nevet kapott. Keresztszülei Kovács Mihály és neje glenwoodi lakosok. A másik Vad Sándor (Heves m. Mezőkövesd) és neje Babják Mária újszülött fia, aki Sándor Lajos nevet kapott. Keresztszülei Marton Lajos és Kiss Mária. Mindennapos magyar iskola. — Hétfőn, szeptember 25-én kezdődött meg az egyház mindennapos magyar iskolája Hady Albert tanító vezetése mellett. A gyermekek iskola után, négy órára jönnek össze mindennap, szombaton pedig délelőtt 9-től 12-ig, amikor a távolabb lakó gyermekek is feljöhetnek. Az iskolában semmiféle tandíj nem fizetendő. A gyermekek már az első napon is szép számmal jelentek meg. A szülőket ezúton is felhívjuk, hogy gyermekeiket, azokat is, akik konfirmáltak már, küldjék a mindennapos iskolába is, nehogy elfelejtsék azt, amit a nyári mindennapos iskolában tanultak.