Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-30 / 39. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. csodálatos látomása lehetett. Teltek a hetek s egyszer csakugyan megvalósult az angyal által hozott üzenet: Erzsébetnek fia született, akit apjának határozott kívánságára Jánosnak neveztek el. Akkor tért vissza a beszélő képessége is, amikor jelét adta annak, hogy az angyali üzenethez minden részlet ében ragaszkodni akar. A rokonok és jóbarátok sokasága sejtette, hogy az Ur nagy dolgokra tartogatja azt az újszülöttet, akinek jövetelét olyan csodálatos körülmények között jelentette be előre. János élete csakugyan maradandó nyomot hagyott az Uj Szövetségben. Egyik tanulság, amit ebből a történetből levonhatunk, az, hogy bármilyen későn is, de az Isten meghallgatja a buzgó, szívből fakadó imádságot.. Nem tudjuk, hogy Zakariás és Erzsébet hány esztendeig imádkoztak, hogy az Ur gyermekkel áldja meg őket, de látjuk, hogy a reménység még akkor sem halt ki szívókból, amikor életük alkonya elközelgett. Nem is az a fontos, hogy Zakariás és Erzsébet hány esztendeig imádkoztak, hanem az, hogy addig imádkoztak, amig az Ur meg nem hallgatta őket. Addig zörgettek az isteni kegyelem ajtaján, amig bebocsáttatást nem találtak. Keresztelő János szüleinek otthonában a vallás, az imádkozás nemcsak az anya kötelessége volt, valamint az sem, hogy a kisfiút ő nevelje az Isten törvényeinek ismeretében. Zakariás maga is az imádság embere volt, aki feleségével, gyermekével együtt imádkozott. Nem azért, mert pap volt, hanem mert az imádság lelkének szükségletéből fakadt. A lelkipásztornak nem kell többet imádkoznia, mint a hívőnek. Ebben a tekintetben nincsen köztük külömbség s bizony, nagyon téves utón jár az a keresztyén, aki megelégszik azzal, hogy vasárnaponkint együtt mondja az imádságot a lelkipásztorral a templomiban, de arra nem gondol, hogy az igazi imádság mégiscsak az, amit akkor mond el, amikor senki sem látja, de amelynek egyszerű szavai bizonyo san utat találnak az Ur trónjához. Keresztyén apák, ne higyjétek, hogy csak az anya kötelessége az, hogy imádkozni tanítsa gyermekét és vele imádkozzék s addig az apa bátran újságot is olvashat. Zakariás otthonát kiváltképen megáldotta kegyelmével az Ur, bizonyára azért, mert az valóban az imádság háza volt. Egy olyan ember, amilyen Zakariás volt, bátran remélhette Istentől, hogy fia is olyanná lesz, amilyen férfiúvá Keresztelő János valóban kifejlődött. Az egész történetben egyetlen zavaró mozzanat van, de a körülményeket ismerve, ezen sem kell csodálkoznunk. Ez az egy mozzanat az, hogy Zakariás első meglepetésében nem akart hinni az angyalnak, amiért büntetésben is részesült. Már maga az a körülmény, hogy angyal állott előtte, elegendő volt arra, hogy nagy dolgokat sejttessen Zakariással. Életében még olyan tapasztalata nem volt, bármilyen buzgó ember is volt külömben. Angyali jelenést az egész világ történetében nagyon kevés ember látott. Zakariás egyike volt ezeknek a keveseknek, akinek azonnal tudnia kellett volna, hogy az angyal az Isten küldöttje s igy akármit is mond, azzal szemben nincsen helye a 5 kételkedésnek, ő azonban, bár maga előtt látta az. angyalt, bár hallotta a szavát, bár tisztában volt vele, hogy isteni erők működnek közre a csodálatos jelenésnél, mégis kételkedett s mintegy alkudozni kezdett az angyallal. Íme, az emberi gyarióság egy érdekes bizonysága. Ahelyett, hogy hálával, köszönettel, okoskodás nélkül fogadnók el, amit az Isten nekünk ad, amit prófétái és Szent Fia által üzent, kérdéseket teszünk, kifogásokat emelünk, kétségeskedünk bennök s csak nehezen akarjuk elhinni, hogy a mindenható Isten előtt semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy kegyelmével az Ur Jézus hii és igaz tanítványaivá tegyen bennünket. Ne csodálkozzunk rajta, ha az Ur hosszú ideig nem hallgatja meg imádságunkat, de ne csodálkozzunk akkor sem, amikor eljön a meghallgatás ideje, amikor bizonyítékok állanak előttünk, hogy az Ur meghallgatott bennünket. Az Isten üzenete, törvénye, akarata előtt való föltétien meghajlás legyen életünk egyik alaptulajdonsága. Ezt a leckét kidolgozta Vasváry Ödön pittsburghi lelkész. Ameriai magyar leány —Üdvözlő verse az amerikai magyarokhoz! — Hol a fűszálon most harmat a köny, Hol nagy bánatnak sötétlik az árnya, Onnan jövök régi ismerőstök, Csonka hazám lelkes magyar lánya. Elmondjam-e, hogy porig aláztak, Hogy fosztottak, raboltak galádúl S a centért, mit átküldtetek hozzánk, Hogy áldanak a Dunán — Tiszán túl? Elmondjam, hogy végeken a lányok, Mint szenvednek el huszonöt botot? De azért a selyem hajfonatban Nemzetiszin pántlika lobog. Elmondjam, hogy láttam vagonokban Családokat nyomorogni, fázni, — Nagy hallottam demorkáción át Sikoltó szót: meddig kell még várni? Hát bizony a Kossuth regimentből Édes-kevés mi nékünk megmaradt, De csüggedést nem ismer itt senki, Magyar földön, a magyar ég alatt. Én itt születtem, de szivem magyar S én mondom nektek: ne csüggedjetek! A dermesztő, nagy magyar tél után, Eljön bizonnyal a várt kikelet. Nagy Ferencz volt amerikai, jelenleg sárrét udvari-i ref. lelkész.
