Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-30 / 39. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 Ábrándjaik lehetetlenségéről meggyőződhettek volna már a keleti sikertelen kísérletből is. “Eladjuk a templomot.” A helytelenül magyarázott “szabadság” eszméje \m.t tehát a legfőbb izgató szer, amely mellé azonban teljesen egyenlő rangban sorakozott az a nemtelen vád. hogy mi “eladjuk a templomot.” Minden szó, amely az utczasarkon felelőtlen egyénektől elhangzott, olyan volt előttük, mint a Szenti- rás. De amit nem egyes, felelőtlen emberek, hanem a hazai és az amerikai református közegyházak felelős testületéi, a Konvent és a Home Mission Board kötelező másban, szerződésben mondottak, amit a Reformed Church egyházalkotmánya önmagában véve is biztosit, amit a Court a maga ítéletében is megállapít, hogy t. i. az egyházi vagyon minden változtatás nélkül, éppen olyan joggal és hatálylyal marad az egyház birtokában, tulajdonában és használatában, mint eddig: az mind semmi sem volt ő előttük. Mert az izgatónak bőséges gondja volt arra, hogy ez a kitűnőnek bizonyult bujtogató eszköz teljes mértékben ki legyen használva A magyar nyelv. Rangban a harmadik helyen jött az az állítás, hogy ezután nem lesz magyar predikáczió! Tudniok kell pedig, hogy a gyülekezet Istentiszteleti nyelvének megállapításába a gyülekezeten kívül senki másnak beleszólási joga nincs. Az idegen nyelvű gyülekezetek létezésének jogát a Reformed Church egyházalkot mánya is elismeri, és nyelvünk használatát nemcsak a templomban, hanem az iskolában is biztosítja a Tif fini Egyezmény. Nem szabad elfelednünk, hogy ez két oldalú szerződés, amely mindkét felet kötelezi. És ha annak bármelyik pontját is megszegné a Reformed Church: abban a pillanatban elveszítené kötelező erejét. Erről azonban még csak szó sem lehet. Amig valamelyik egyházban vannak emberek, kik előír magyarul kell hirdetni az Isten igéjét:»hát addig magyarul lesz hirdetve az Isten igéje. És hogy ez a szükségesség a jövőben is, megfelelő módon ki legyen elégítve: a Tif- fini Egyezmény értelmében a Reformed Church magyar tanszéket állít föl a magyar nyelv, irodalom, történet, egyháztörténet, magyar ref. egyházi szokások stb. tanítására. Bizony, bizony, csak a rósz akaratú gyűlölködés emelhette ezt a vádat, amely jó volt ugyan bujtogató eszköznek, de amelyben egy szemernyi igazság nincs. így következtek aztán a többi “bluffolások.” Ilyenek voltak pl. hogy a missio fogja megszabni, hogy menynyi tagsági dijat fizessenek a tagok, hogy a tagsági dijat majd a gyárban fogják levonni, hogy a lelkész ezreket kapott a missiótól, hogy a lelkésznek ha nem tetszik egy bútor a parókhián, kidobja és vehet az egyház helyette másikat, hogy a lelkész a gyárból is ki akarta dobatni a csatlakozás ellenzőit (erről később részletesen fogok szólani), hogy ha ad valami segítséget a missió az egyik kezével: duplán visszaveszi a másikkal stb. stb. Mindezek azonban csak arra voltak jók a Sebestyén lelkésztársam kezében, hogy felkorbácsolják a szenvedélyeket. A tárgyaláson jóformán elő sem kerültek, mert hiszen az ilyen levegőből kapott állítások alkalmas eszközök ugyan a demagóg számára, de nem alkalmasok ott, ahol a szóért felelni kell. A Ref. Church nem “református” egyház. A tárgyalásnak és az azóta folyó bujtogatásnak gerinczét már az a fantazmagorikus állítás képezi, hogy a Reformed Church nem református egyház, hogy térdepelni kell, hogy oltárt meg gyertyákat kell vinni a templomba, hogy a kereszt lesz a jelvény, hogy itt nincs püspök, ott meg van püspök, hogy a Ref. Church megtagadta a II. Helvét Hitvallást, hogy sák- ramentomnak tartja a konfirmácziót, hogy nem hisz a praedestinációban stb. Ezek részben annyira vakmerő, részben pedig annyira elvont állítások, hogy nem lettek volna alkalmasok a szenvedélyek felkorbácsolására. Éppen azért, az előzetes bujtogatásban nem is játszottak aktív, vagy legalább is vezető szerepet. A selejtesebb rágalmakkal előbb föl kellett rázni az embereket, hogy aztán nyakig benne lévén az örvényben, alkalmasak legyenek olyan állítások elfogadására is, amelyek mellett előbb még mosolyogva mentek volna tova. óh, a kártyakeverésben Sebestyén lelkésztársíyn kitűnő mesternek bizonyult. Nem tehetem azt, hogy ezen a helyen ismételjem az egész tárgyalás anyagát avégett, hogy emez állításokat itt is megczáfoljam. Legyen elég idéznem az Ítélet első részének 18. pontját, amely szerint “a hitben, tanban, vallásban, fegyelemben, szertartásban, gyakorlatban és egyházkoimiányzatban nincsen semmiféle említésre méltó vagy fundamentális különbség a Magyarországi Egyetemes Magyar Református Egyház és a Reformed Church in the U. S. között.” Ennek az ellenkezőjét Sebestyén lelkésztársam Dr. Nánássyval együtt öt napon keresztül igyekezett bebizonyítani a biró előtt. Elhiheti mindenki, hogy ha egy szemernyi igazsága lett volna, hát a mindnyájunk fölött álló s mindnyájunktól független bíróság megállapította volna azt. Természetes dolog. Hiszen mindkét egyháznak ugyanaz a Heidelbergi Katekhizmus a hitvallásos könyve. Ez a hitvalásos könyv mindenben megegyezik a II. Helvét Hitvallással. Hiszen ha nem egyezne meg, nem lehetne együtt a kettő a magyar ref. egyház sym- bolikus könyve. A Reformed Church egyházalkotmányá ban, mint hitvallásos könyv, csak a Heidelbergi Katekhizmus van megemlítve. De vajon az következik ebből, hogy tehát a II. Helvét Hitvallást a Reformed Church megtagadja? Távol legyen, örök igazság marad az algebrai tétel: ha két menynyiség egy harmadikkal egyenlő, akkor az egymással is egyenlő. A minapában Sebestyén lelkésztársam lapjának egyik száma került kezembe, amelyben az Athanásius- féle hitvallással foglalkozik, természetesen úgy állítva azt be, mintha a Reformed Church tanítása homlokegyenest ellenkeznék ennek a tanításával. A Szent Háromságról, feltámadásról stb. szóló eme tanítás a maga i__
