Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-16 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 áljainak az elérésében. Rövid három hó- lapi működése alatt 23 uj taggal növeke- lett és igy jelenleg 69 rendes és 4 pároló tagja van. Szeptember hó 34-én szi- lelőadással egybekötött Ice-Cream estélyt ■endez, hogy e jövedelemből edénytárát nég kétszáz terítékre való edénnyel sza- íoritsa. McKeesport, pa. Lelkész: Nt- Melegh Gyula. Presbiteri gyűlés. Egyháztanácsunk az simult szombaton gyűlést tartott, mely- rek főbb tárgyai közül kiemeljük a következőket: Évközi iskola. A nyári iskola után tartott pár heti szünet után elhatározta az bgyháztanács, hogy az évközi iskolát az ;ddigi gyakorlat szerint újból megnyitja X gyermekek csoportos beosztás szerint íedden, szerdán, csötörtökön és pénteken i. u. 4 órakor, szombaton délelőtt és délután és vasárnap délelőtt jönnek föl is- colába. Ezen a beosztáson a gyermek létszáma szerint esetleg változtatás lesz. Az skolát a végleges intézkedésig, amely re- •nélhetőleg csakhamar bekövetkezik. Tiszt. Melegh Gyuláné sz. Papp Mária oki. ta- litónő fogja vezetni. Az egyháztagok egy gyermek után $2.50, két gyermek után P4.00 és 3 gyermek után $5.00 tandijat fizetnek. Nem egyháztagok gyermekei egyenként $5.00. Az iskolai év Szeptember 1-től Szeptember 1-ig számit, tehát magában foglalja a nyári iskolát is. E helyen is kérjük a szülőket, hogy mindnyájan Írassák be gyermekeiket az évközi iskolába. Számadás. Az egyház helyzete kívánatossá tette, hogy noha nem vagyunk a negyedév végén, mégis áttekintessék az egyház számadása. E végett már. előbb kiküldetett a számvizsgáló bizottság, melynek jelentését ezen a gyűlésen vette tudomásul az egyháztanács a következőkben: Bevételek: Tagsági dijakból $170.00, perselypénz 174.41, urvacsorai persely 75.- 00, adományok 31.00, terembér 37.50, kamatjövedelem 30.00, missioi segély 900.- 1)0, vegyes bevételek 1644.27, árvaházi persely 58.68, iskolai bevételek 85.00, összesen $3205.86. Kiadások: lelkészi fizetés 700.00, tanítói fizetés 333.32, adófélék 94.77, viz 33.- 25, gáz 200.14, villany 67.95, épületek fenntartása 14.91, beruházás 16.32, iroda és nyomtatványok 75.75, vegyes kiadások 250.48, perköltség 392.00, összesen 2178.- 89. Pénztári mérlegünk tehát Szeptember 9-én $1026.97. X bevételi vegyes tételekben az egyházmegye által visszafizetett 500 dollár köl- csönön s egy pár apróbb tételen kívül a múlt évi maradvány foglaltatik. A kiadások vegyes tételének legnagyobb összege 160 dollár lelkészi korpótlék. Maradványunkat még terheli kiadás. viszont, követelésünk is van még. A kettő tekintetbe vételével egyházunk pénzügyi mérlege teljes egyensúlyba jut ismét, noha az évi rendes bevételünk az eddigiek hez képest nagyon kevés. Természetesen, mert akik az egyházat támadták, semmit enm fizettek. Sőt akik az egyház mellett voltak: azok is állandóan visszatartották magukat a fizetéstől. Sokáig nem volt Istentiszteletünk, sőt Urvacsoraosztásunk sem. Ilyenformán egyházunk nagyon megszenvedte anyagilag is ezt az áldatlan testvérharczot. Az elmaradt bevételek a maguk teljes összegében nem fognak befolyni soha. Híveinket azonban arra kérjük, hogy dolgaink rendbejöttével most már fokozott' áldozatkészséggel igyekezzenek pótolni azt, amit pótolni lehet. Hivatalos lap. A “Reformátusok Lapja” mint minden egyháznak, úgy a mi egyházunknak is készséggel állott rendelkezésére eddig is. De hogy ez a viszony még bensőbb legyen és egyébként is kifejezésre jusson: egyháztanácsunk a lapott hivatalos lapjává választotta meg, közölvén abban az egyház kalauzát is. Arra kérjük testvéreinket, hogy mindnyájan rendeljék meg egyházi lapunkat, hogy abból nemcsak lelki épülést merítsenek, hanem az egyház ügyeiről is állandó értesülést szerezzenek. Előfizetéseket bármikor szívesen közvetít a lelkészi hivatal. Közgyűlést is tartottunk e hó 10-én, amely az egyháztagok számbavétele végett kimondott, hogy a presbiterek ejtsék meg a kollektálást. Alkalmas időben tehát presbitereink fel fogják keresni az egyháztagokat: kérjük, fogadják őket munkás szeretettel. Keresztelő. Márton János, az egyház presbitere és neje Piscsalkó Zsuzsánna egy egészséges fiú gyermeket nyertek az Úrtól, aki a keresztségben Béla nevet kapott. Keresztszülei Siposs Bertalan és neje Puskás Borbála testvéreink. LORAIN, O. Lelkész: Nt. Ujlaky Ferencz. Áldozatkészség, — Jubileum. — “Fiacskáim, — ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” — Hogy János apostol e felhívását megfogadják a loraini magyar reformátusok, hogy Krt. és egyházát nemcsak szóval és nyelvvel, hanem cselekedettel is szeretik, — arról bizonyságot tesz az a hatalmas gyülekezet, mely vasárnapról vasárnapra egybeseregel az áldott ige hall gatására, és e gyülekezetnek az az áldozatkészsége, hogy nem félve a tehertől, az egyház eddig is szép és díszes templomát 12 ezer dollár költséggel megnagyob- bittatja, rendbehozátja, hogy még alkalmasabb legyen czélja betöltésére, szolgál hassa az Isten dicsősségét és a hivek id- vességét. Az építés munkája már megindult és javában folyik, de megindult az épités költségeire való adakozás is. Testületek és magánosok egymásután hozzák meg és teszik le ajándékaikat az Ur oltárára. A Ref. Egylet kimondotta, hogy a szokásos évi 50 dolláros ajándékához 200 dől lárt csatol és igy 250 dollárt- nyújt át az építési alapra. — A Ref. Egylet e nemes cselekedetéhez méltoképen csatlakozik a Ref. Nőegylet és az Ifj. Egylet ajándéka is. A Nőegylet díszes papi széket csináltat és az emelvényt, a melyen a szószék _és a papszék van, — szőnyeggel huzatja be. — Az Ifj. Egyl. pedig az Énekkar számára szolgáló orgona körüli helyet látja el uj székekkel. Özv. Kolozsi Jozsefné a templom mennyezetének közepén elhely- zendő lámpa költségeit ajánlotta meg, — mig Balogh Béla prezsbiter egy értékes hangszert ajándékozott kisorsolasra. E természetbeni ajándékokhoz csatlakozik a buzgó szivek pénzbeli adománya is a következőkben; — Ujlaky Ferencz lelkész és családja 25.00, — Majoros János pénztárnok és csal. 25.00, — Oláh Imre és Jáger János prezsbiterek és családjaik tiz-tiz dollárt, — Szűcs István és- csal- Akron, A. — Jagos Péterné, Pásztor Lajos, Kacsur Jozsefné, — Győri Károly 5- 5 dollárt, — Ács Ilonka 4.00, — Palágyi János, — Kovács Antal 2-2 dollárt, — Ifj. Dohányos András, Id. Kovács Ferencz 1-1 dollárt. — Az adakozásk szép reménye kre jogosito folytatásáról a jövő heti sz. ban fogunk hirt adni. Az épitkezés befejeztével az újjá alakított templom felavatásának és az egyh. 20 éves jubileumának örömünnepét Oct. utolso vasárnapján fogja megülni az egyház az ünnep nagyságához méltó keretek között, mely alkalommal az egyh. történetét tartalmazó emlékkönyvet ad ki az elöljáróság, melyben mindazok nevei megörökittetnek, kik adományaikkal hoz- bájárulnak a templom épités költségfifl^v Ssküvő. Kovács Antal, — Id. Kovács Ferencz és Kazai Juliánná fiók a múlt szombaton esküdött örök hűséget Dohányos András és neje Cseh Erzsébet leányának Erzsikének. — Tanuk Palágyi János és Ifj. Dohányos András voltak. * * * * UiNIONTOWN, PA. Lelkész: Nt. Harsányi Andor. Uniontowni gyülekezetünk buzgó hivei értesittetnek a felől, hogy a változott viszonyok folytán eddigi munkateremet egy uj munkamezővel kívánom Isten útmutatása szerint felcserélni. — Ennek megfelelőleg búcsú predikácziomat Union townban Szept. 24-én vasárnap d. e. fogom megtartani. Kérve volt kedves híveimnek teljes számban való megjelenését, vagyok lelkipásztori szeretettel, Harsányi Andor ref. lelkész.