Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-09-09 / 36. szám
12 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. KALAMAZOO, MICH. Lelkész: Nt. Virág István Iskolai ünnepély. A hat hétig tartott serény és sikeres magyar nyári iskolai tanítást Aug. 27-én igen nagy közönség jelenlétében a magyar templomban nyilvános vizsgával fejeztük be. A felnőttek megilletődve hallgatták végig a gyermeksereg éneklését, majd szebbnél szebb hazafias énekeit. Mindannyian feleltek a biblia és egyház- történetből és erkölcsi szabályokból. A nagyobbak Magyaroszág történetéből s> ugyanarról értelmesen olvastak. Leírták csinosan s bemutatták mindazt, a mit a nyár folyamán tanult az egész iskola. A kisebbek az ABC-ből helyesen olvastak. Közb-közbe többször énekeltek. Majd min denik gyermek nagyok és kicsinyek egyen ként szávait, vagy felmondott tiszta magyar kiejtéssel egy-egy verset. Végül elénekelték az Amerikai és a magyar hym- nuszt, ezekben már a felnőttek is részt vettek. A befejező éneklés és imádkozás után az egyház gondnoka Varga Menyhért mondott a szülők nevében üdvözlő beszédet a lelkésznek s a Tiszteletes asszonynak. Estve 7 órakor tartották meg a templomhoz közel fekvő Horvát Hallban az iskolai színi előadást. Ügyesen adtak elő a nagyobb gyermekek 20-án egy kedves kis ifjúsági darabot. A darab előtt s ennek végeztével megható kurucz dalokat daloltad, S darab közben pedig hazafias dalokat s ügyes magyar tánczokat mutattak be. Az előadás végeztével az elöljárók az iskolásokat, meg a többi gyermekeket is bőkezűen megtrittolták, édességekkel. Mivel ez volt az első gyermek színi előadás itt a kalamazooi magyarság közt, igen sok dicséretet kapott a szereplő kis csapat a hálás közönség részéről. A református Női Egylet. Aug. hónapban alakult meg.. 26 taggal. Megválasztották a tisztikart is: alelnök. Szakács Sándomé, Pénztárnok. Csiszár Gáborné, Ellenőr Bodnár Balázsné. Bízott sági tagok: Varga Andrásné, Veres An- drásné, Varga Menyhézné, Dalia Józsefné, Fehérdi Kárplyné, Molnár Jánosné. A női egylet a gyűléseit Thindig a hó negyedik vasárnapján délután fogja tartani. Megszervezték a biztositó osztályt is, min- denik tag befizet egy halálesetre egy-egy dollárt. Ez az összeg a Bankban lesz elhelyezve s ha valamelyik tag elhalna, kiveszik a betétet s az örökös pár nap alatt kézhez kapja a segélyt. A beállási s a havi (tiz ct) díjjal az egyházat segélyezik. Remélik a szervezők, hogy a legközelebbi gyűlésen megkétszereződik a létszám. Keresztelések. Az elmúlt pár hét leforgása alatt három kisdedet kerestelt a lelkész Molnár Ferencz és neje Szakács Ilona kis lánykátokat Irma névre. Keresztszülei Homoki Károly és neje Dávid Juliánná. Molnár János és neje Kozora Mária kis fiacskáját János Imre névre Keresztszülei: Varga András és neje Lucski Erzsébet. Hegedűs György és neje Mátyás Ethel kis lánykáját. Margit Ethel névre. Keresztszülei Bodnár Balász és neje Hegedűs Katalin. McKeesport, pa. Lelkész: Nt. Melegh Gyula. McKeesport, pa. Vendég lelkész. E hó 2-án, vasárnap, az egyház lelkésze Middletownban, 0. volt elfoglalva, ahova az újonnan épült csinos templom fölszentelésére hívták meg. Távollétében a szent szolgálatot Nt. Dr. Harsányi Sándor lelkész, e lap szerkesztője végezte, akinek a szives szolgálatért ezen a helyen is készséggel mondunk hálás köszönetét. — A vendéglelkész az Isten igéjének hirdetése mellett fölhasználta az alkalmat arra is, hogy szóljon a gyülekezethez az egyház uj helyzetéről. Elismeréssel emlékezett meg arról a kitartásról, amely- lyel a gyülekezet a helyesen választott úthoz oly szilárdan és oly nagy megpróbáltatások között is ragaszkodott. Szavai látható örömet és megnyugvást keltettek a szép számú gyülekezetben. Ifjúsági Egyletünk nagy ambicióval készülődik “A páholy” ez. három felvo- násos, nagy színdarabnak az előadására. Az előadás Október 16-ra van tervezve és az ifjúság bizonyosra veszi, hogy eddigi szép eredményeihez újabb sikert csatol. A Verhovay Segélyegylet 226-ik helybeli fiókja e hó 24-én vasárnap fogja fölszentelni újonnan készíttetett, szép magyar zászlóját. Az ünnepélyes fölszentelés a gör. kath. és a ref. templomban fog megtörténni s meghívták arra Nt. Ka- lassay Sándor esperes urat Is. Hivatalos az Ifjúsági Egylet is, melynek dalárdája külön énekszámokkal készül a szentelési ünnepélyre. ÉRDEKES S TANULSÁGOS OLVASMÁNYOK. TRAKTÁTUSOK. Miért vagyok én Protestáns .12 A boldog és igaz élet útja .10 Isten nélkül Istennel .10 A hitetlen tragédiája -05 Hogyan lett egy social keresztyénné. .10 Miért legyen ön Protestáns .05 Szűz Mária tisztelete. .05 Hozsánna, amerikai szöveg kiadás. <kóta nélkül) nagyobb mennyiségnél ár engedmény _ -30 Horváth Sámuel: — Bibliai Tanítások .50 Harsányi Pál: — A gyomai ref. egyház száz éves története -50 Árvaházi Ref. Naptár .25 Legyetek Józanok és a "bor'' szó a Bibliában. — 3 mértékletesség! predikiczio imádságokkal, és nyelvészeti fejtegetések, ké pekkel, vaskos kcTtat, — kedvezményes 4»“ ban *** 607 Greenfield ave. Pittsburgh, Pa. 50 centért sürgönyileg küldőik Magyarországra és Cse- hoszlováikiába minden 1000 koronán felüli kerék összeget. így feladott pénzküldemények már 3-4 nap alatt kifizetést nyertek. Magyarországon, Jugoszláviában és Ausztriában készpénzdollárokat is kifizetünk. Az átutalási dij Jugoszláviába és Ausztriába 3 dollár, — Magyarországra 4 dollár minden 100 dollár után, sürgönydij külön Magyarországra 2 dollár, más országokba 4 dollár. KíSSTmT bankháza 133 SECOND AVENUE NEW YORK, N. Y. A Pesti Magyar Kereskedemi Bank kizárólagos képviselője A. M. Kir. Államvasutak Menetjegyirodájának kizárólagos képviselője MAGYAR GŐZFÜRDŐ (Turkish Bath) 547 Fifth Ave. McKeesport, Pa. Gtóz s villanyos gyógyfürdők^ kénes für<tók és különféle herba fürdőinkkel gyógyítunk rheuma, csuz. köszvény, gyomor és hátfájást, ideges bántalma- kat és elgyengült izmokat. Külön gyógy- és kádfürdő osztály nők részére/ A magyarság támogatását kéri:- Halász János tulajdonos MENEELY BELL CG. TROY, N.Y. AND 2'20BR0ACW,' ü.Y. LiD BELLE SZÚRÁSOK és FÁJDALMAK megszüntetésére PAIN-EXPELLER Védjegy Reg U. S. Pat. Off. 4a őszinte barát a szükségben.