Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-08-26 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 15 MIT ÍRNAK AZ OLVASÓK? Kedves Nagyi. Uram: Egy jo lelkű szomszédom áthozta hozzám és megmutatta nekem a GYERMEKKERT czimü szép kis gyennekujságot, a melyet elejétől végéig el olvastam az én gyermekeim előtt. Ezek nagy odaadással hallgatták a gyönyörű imádságokat, szép verseket és magyar történeteket, a miket nekik elolvastam, és nem hagytak Békét nekem azon kérésükkel, hogy rendeljem meg nekik ezt a gyermekujságot, mert ők magyar történeteket szeretnének olvasni ezután is. Még megjegyzem azt is, hogy minden egyes számot már 3-szor, sőt négyszer is fel olvastam előttük és mindég újabb és újabb kérdéseket testnek Tel Magyarország meg e történetek tartalma felől. Kérem kedves szerkesztő Urat, — tes sék szives lenni úgy a Reformátusok Lapját, mint a GYERMEKKERTET nekünk állandóan küldeni. Mondel József.--------o-------RUFFSDALE, PA. Kedves Nagyt. Ur. A Reformátusok Lapjával nagyon meg vagyok elégedve. Én ebből az újságból sok szépet és jót olvasok ki hétről hétre és nehezen várom az egyes lapszámoknak a megérkezését. Nem tudom elképzelni, hogy miként lehetnek közöttünk olyan hittestvérek, kik nem vágyakoznak értesülést venni az egyházi lap járatása által arról, hogy mi történik az amerikai magyar reformátusság körében úgy itt, mint odahaza? Részemről egyetlen lapban sem találom meg azt a tanítást és hiterősitést, a mit megtalálok az én kedvelt lapomban, Az amerikai Magyar Reformátusok Lapjában, a melynek én halálig pártolója maradok. Igaz hittestvéri szeretettel United, Pa. Szopo József.--------o-------Kedves Nagyt. Uram: Ha kissé elkésve is, de örömmel ujitom meg előfizetésemet a mi kedvelt lapunkra, mert semmi esetre sgm akarnék, vagy szeretnék ezen lap járatása nélkül lenni. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapjának ott kellene lenni minden jo magyar református egyénnek asztalán Amerikában. Üdvözlöm Öneket nehéz, de dicsőssé- ges munkájukban. Tartsák erős kézzel és lobogtassák fennen hitünk zászlóját, mert most nagy szükségünk van arra, hogy legyenek vezérek, kik megalkuvás nélküli határozottsággal mutassák a bolyongok nak a helyes utat. Testvéri szeretettel Conneaut, 0. Eszterhay Károly gondnok. Lapunk Kiadóhivatalában 75 cent jévd kaphatók magyarországi nyom tatásu nagy énekeskönyvek. Csupán nehány darab érkezett e régóta nagyon várt hazai nagy zsoltárokból. ORGONA JÁTÉKKÖNYV REFORMÁTUS EGYHÁZI ÉNEKEK Templomi használatra átdolgozta P. NAGY ZOLTÁN zenetanár. A könyvben FÜGGELÉKÜL 10 szép ének foglaltatik férfikarra, 4 hangra. A könyv ára egy dollár. MEGÉRKEZTEK KIADÓHIVATALUNKHOZ a magyar iskolai tankönyvek,— ÁBC-ék, olvasókönyvek, és zsoltárok. A MUNKAVISZONYOK JOBBRA FORDULTAK. NE FELEDKEZZEN hát meg beküldeni hátrálékát a lapra, ha tartozásban van a lap árával. UJJITSA MEG ELŐFIZETÉSÉT, — ha megkapja az értesítést a kiadó hivataltól arra nézve, hogy lapja már lejárt. SZEREZZEN NEHÁNY UJ ELŐFIZETŐT a Reformátusok lapjának. Jó református ember kell hogy az ő hite is vallás a iránti szeretőt áldozatkészséggel és jó cselekedetekkel is megbizonyitsa. A jó reformátusok közzül való é ön is? A PITTSBURGHI ÉS VIDÉKI MAGYAR REFORMÁTUS SEGÉLYZŐ ÉS EGYHÁZI EGYLET. Alakult 1895 Január havában. Tagja lehet minden tiszteséges Magyar férfi és nő, a ki a 16 dik évét betöltötte és 45 évesnél nem idősebb. Belépti dijak a következők: 16. évtől 25. ig. 2.50. 25. tői 35. ig. 3.00. 35. tői 40. ig. 3.50. 40. tői. 45. ig. 4.00. Havidij 85 czent és negyed évidij 25 czent ellenében fizet Egyletünk heti $7.00. dollár betegsegélyt három holnapig és három holnapon túl heti $3.50. et. Huzamosabb betegségeknél fizet egyletünk két évig segélyt, harmadik évben pedig $100.00 végkielégítésben részesít jük a tagokat. Temetési költséget fizet egyletünk $100. dollárt. Minden elhalt tag koporsójára egy tíz dolláros koszorú adatik. Osztályokat lehet alakítani 12 taggal bárhol is az egyesült államban. Az Egyletet egy tiz tagból álló főtisztikar vezeti. Az Egylet iránt érdeklődők Írjanak a főkönyvelőhöz, kinek czime: Rév. Eug. Vas- váry, Johnston str. Pittsburgh, Pa. Főtisztikar: Disz Elnök, Nt. Kalassay Sándor. Disz tag. Homyák András. Főéin: Kovács T. György 70 Vespucius st. Pittsburgh, Pa. főalelnök, B. Tusay Mihálj. főpénztárnok, F. Tóth Lajos. Box 542 Hazelwood sta. Pittsburgh, Pa. főkönyvelő, Rev. Eug. Vasvary, Johnston str. Pittsburgh, Pa. kihez minden levél beteg jelentés és egyébb egyleti ügyek küldendők. főellenör, Vezendy Imre. 21. Rutherglen str. Pitsburgh, Pa. számvizsgálók, Nt. Vasváry Ödön. Puskás Mihály, Estu András. 1. Az Osztályok kalauza: Anya Egylet. Elnök, Puskás Mihály, 60 Flowers ave. Hazelwood str., Pgh. alelnök, Vezendy Imre. Titkár, Dorkó Gergelj, 109 Flowers ave. Hazelwood str., Pgh., Pa., Jegyző, M. Nagy Lajos, 4827 Blair str., Hazelwood Sta. Pgh. — Pénztárnok: Konyha János 165 Gladstone str. Pgh., Pa., Ellenőr. Szűcs György, 1609 Kansas str., Hazelwood sta., Pgh., Pa., Beteglátogató, Gáli István, Ha- zelwoodon, Id. Pallay András, Scott bot- tomba, Juszkó István, Forwardon, ifj. Oláh János, Bates str., Eszláry András, South István. Ajtóőr: Janiga József Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután három órakor a Református iskola helyiségben. 2. Bruceton osztály. Elnök, Almásy József, Box 107 Bruceton, Pa. Jegyző, Péter T. András, Box 107 Bruceton, Pa. Pénztárnok, Mihály József, Box 24 Bruceton, Pa. Ellenőr, Kertész Lajos, Box 42 Bruceton, Pa. Beteglátogatók, Mogyorós Bálint és Péter T. András. Gyün lését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor a Pénztámok házánál. 3. Monongahela osztály. Elnök, Lukács János. Alelnök, Rémíás Mihály. Pénztárnok, Markotányi Ferenc:. Jegyző, Lénárt Károly, Box 346 Monongahela, Pa. Ellenőr, Bodnár József. Gyűlését tartja minden hó első vasárnapján, délután 4. Whitsett osztály. Elnök, Boczán János. A1 Inök, Varga Fe- rencz. Jegyző, Varga István, Box 51 Whitsett, Pa. Pénztárnok, Borbély János, Box 117 Whitsett, Pa. Ellenőr, Kaszonyi Dániel, Box 47 Whitsett, Pa. Beteglátogató, Verba András, Box 66 Whitsett, Pa. Ajtóőr, Lengyel István. Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor. 5. Traveskyn osztály. Elnök, Balázs Mihály. Jegyző, Nagy József, Box 99 Morgan, Pa. Pénztárnok, Timko Mihály, Cuddy, Pa. Ellenőr, Szász- fay András, Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor. 6. New Castle osztály. Elnök, Győri Ferencz, Jegyző, Győri István, 104 Gardner ave. New Castle, Pa. Pénztárnok, Kovács Sándor, 1404 Hamilton str., New Castle, Pa. Ellenőr, Dudás Imre. Gyűlését tartja minden hó második vasárnap délután két órakor. 7. Daisytown osztály. Elnök, Danes József, alelnök, Nagy Dániel. Jegyző, Ádám Ferencz, Box 97 Daisytown, Pa. Pénztárnok, Pálfi Ferencz. Ellenőr, Medve István. Beteglátogató, Kiss János. Ajtóőr, Timko József. Zászlótartó, Kropog Péter. Gyűlését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor. 8. Elrama osztály. Elnök, Nagy András. Jegyző, Drenka János, Box 81 Elrama, Pa. Pénztárnok, Kelemen János. Ellenőr, Szalay Páll. Gyűlését tartja minden hó első vasárnapján délután két órakor. 9. Glenwood osztály. Elnök, Estu András. Jegyző, Kovács P. András, 5251 Dike str., Pittsburgh, Pa. Pénztárnok, ifj. Estu János, 5015 Longhor- ne str., Pittsburgh, Pa. Ellenőr, B. Tusay Mihály. Beteglátogató, Tusay György. Gyű lését tartja minden hó első vasárnap délután két órakor az Elnök házánál. 10. Duquesne osztály. Elnök, Szabó József. Jegyző és Pénztárnok, Kanyári István, 32 superior str., Duquesne, Pa. Ellenőr, Bodnár Sándor. Gyűlését tartja minden hó második szombaton este hét órakor. 11. Studa Osztály. Elnök Kristóf Imre. Jegyző, Szabó János. Box 81 Studa. Pa. Pénztárnok, Kristóf Imre. Ellenőr, Szabó Sándor. Beteglátogató, Kormos Károly. Gyűlését tartja minden hő második vasárnap délután két órakor. 12. Poland osztály. Elnök. Csiszár Gyula. Jegyző, Zákány Albert, Dunkard Poland, Pa.Pénztámok, K Molnár János. Ellenőr. Kanus József. G^ lését tartja minden hó második vasárnap •’''"'tii két őrak er..