Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-08-26 / 34. szám
10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. CALDWELL,, N. J. Tiszt. Szabó András papjelölt. Közgyűlés. A Caldwelli N. J. Első Magyar Ref. és Evangélikus Egyház Julius 15 én tartotta meg 1922 ik félévi közgyűlését, hogy számot adjon félévi munkálkodásáról, mej hála Istennek nagyon szép eredményt mutatott. Egyházunk összes vagyona Junius 30 ikán készpénzben 883 dollár és 45 cent. — Ezenfelül van templomhejünk 1030 dollár értékben mely egy centig ki van fizetve. Az Egyház kebelében működő Női Egylet vagyona 275 dollár, és az újonnan alakúit Ifjúsági Kör vagyona 10 dollár. Reméljük hogy a jóságos Isten meg segít bennünket a jövőben is éppen, úgy mint a múltban. Lelkészváltozás. Szomorodott szívvel vettük tudomásul ezen a gyűlésen, hogy buzgó lelkipásztorunk. Tiszt. Szabó András a bloom- fieldi Szeminárium jeles papnövendéke,-- közöttünk viselt állásáról lemondott, mivel az Alphai N. J. egyház vezetését vette át. Mélyen sajnáljük a Tiszt. Szabó úr távozását körünkből. Elvesztettük benne egyházunk legbuzgobb vezérét, a hiv lelkipásztort, a jó barátot 3 évi munkálkodása alatt gyülekezetünknek sikerült templom héjét venni, azonfelül szép összeg pénz van idáig is az építendő templomra, noha száma aránylag csekély. A Tiszt. Szabó úr kezdeményezésére alakúit meg a Női Egylet, a mely az egyház javára idáig is nagyon sokat áldozott. Nehány nappal ezután a leszámoló gyűlésen, a hol megjelent Nt. Dr. Lusk ur az Angol Egyházmegye felügyelője is, — a könyvek átvizsgáltattak s ezek a legnagyobb legpéldásabb rendben találtattak. Ki is fejezte legnagyobb elismerését Tiszt. Szabó úr hűséges és önzetlen munkálkodása felett. — Mi az Egyházunk nevében sikert és eredményt kívánunk a Tiszt. Szabó úr további munkálkodására. Uj lelkészt is választottunk ezalkalomma! Böszörményi István úr szeméjében. Reméljük hogy új lelkészünk szintén olyan buzgalommal fogja vezetni egyházunk ügyeit mint azt Tiszt. Szabó ur tette. Julius hó utolsó vasárnapján tartotta volt meg eltávozó lelkészünk bucsupredi- kácioját. Isten tisztelet végeztével Illés Józsefné a Női Egylet nevében gyönyörű virág csokrot és 25 dollárt nyújtott át T. Szabó urnák, a női Egylet hálája kifejezéséül. Az Egyház nevében Patonay Miklós gondnok szintén 25 dollárt, adott át szép beszéd kíséretében. És a midőn itt a nyilvánosság előbb is búcsút mondunk eltávozó lelkészünk és hű vezérünknek, - még egyszer áldást és sikert kívánunk további szent munkálkodására! A Caldwell N. J. Ref. és Evangélikus Egyház nevében. Illés József egyházi Jegyző. DETROIT, MICH. Lelkész: Nt. Tóth Mihály. A nyári magyar iskola vizsgája. Minden magyar református egyház kötelességének tartja azt, hogy kebelében nyári magyar iskolát tartson föl, hol az amerikában született magyar gyermekek elsajátíthatják a magyar nyelvet Írásban és olvasásban és hogy szeressék és tiszteljék fajukat: nyernek némi oktatást a magyar történelemből s Magyarország földrajzából is. A detroiti református egyház mindig az elsők között állott eddig is ezen a téren s e nyáron is megtette kötelességét. A detroiti református egyháznak volt e nyáron a legnagyobb magyar iskolája egész Amerikában. Összesen 326 gyermek iratkozott be és átlag 270 járt föl rendesen. A lelkipásztorral élükön 8 tanító szorgalmatoskodott a végből, hogy a tanítás minden tekintetben megfeleljen a célnak. Ez a nyári magyar iskola múlt vasárnap, augusztus 20-án, tartotta meg a szülők és gyermekbarátok nagy érdeklődése mellett záró vizsgáját. Szombaton, augusztus 19-én, este fél 8 órakor, az óvodás gyermekek mutatták be, hogy mit tanultak. Másnap, a d. e. istentisztelet keretében, a 3-ik és 4-ik osztály vizsgázott. Délután pedig, szintén az istentisztelet keretében, az 1-ső és 2-ik osztály. számolt be tanulmányairól. A délutáni vizsga befejezése után a templom udvarán az iskolás gyermekek számára fagylalt pártit rendezett a vezetőség. Este 8- kor pedig a derék magyar iskolások a “Méltatlan Gyanakvás cimü egy felvoná- sos gyermekszindarabot, játszottak le mit maga az egyház lelkésze irt ez alkalomra. A darabot veres József kántor rendezte igazi hozzáértéssel. — A vizsgái ünnepély fénypontja a “Madárhangok” cimü egy felvonásos énekes daljáték volt, melynek szövegét irta és zenéjét szerzetté az egyház lelkésze. Ezt a daljátékot a száz tagból álló gyermekkar adta elő. A vizsgái ünnepély és az azzal kapcsolatos gyermek előadások méltatására lapunk jövő heti sz. ban fogunk kitérni. ÚRVACSORA OSZTÁS. Templomunkban Augusztus 27-én az Urnák szent asztala meg fog téríttetni a hívek számára. Ezt megelőzőleg, szerdán és szombaton este, előkészítő bűnbánati istentiszteleket tartunk. ELÖLEGES JELENTÉS. A református egyház énekkar műkedvelői osztálya nagyban készül a “Felhő Klári” cimü éredeti népszínmű előadására. Az előadás Tomory Endre szakavatott rendezése mellett szeptember első hetében lesz megtartva. ***************************** JO REFORMÁTUS EMBER Megrendeli magának a Reformátusok Lapját, mert ezzel azt mutatja, hogy érdeklődik saját anyaszent- egyházának ügyei, és a többi testvér gyülekezet sorsa és dolgai iránt. LEECHBURG, PA. Lelkész: Nt. Kovács Andor. Magyar Gyermekek Nyári Vizsgája. Aug. 13 án vasárnap délelőtt, délután és estvére is kiterjeszkedő gazdag program keretében lett megejtve a 73 iskolás növendéknek megvizsgáztatása, akik nyolcz egész héten keresztül mindennap reggel 9-12 ig és d. u. 1:30—4:00 ig a lelkész személyes felügyelete alatt, három tanító által voltak tanítva, az egyház tágas és jól berendezett iskolájában. Délelőtt: A konfirmandusok ajkán csendült fel a 37 ik Dicséret, mely után a gyülekezet fennálva énekelte el a gyermekekkel a CXXXIV ik Zsoltárt... “Urnák szolgái mindnyájan!”. Lelkész a szülékhez, majd a gyermekekhez szólott “A KRISZTUS BÁRÁNYAIKNAK LEGELTETÉSÉRŐL”, a mikor a kezdők osztálya, sziveinket gyönyörködtető egyszerűséggel énekelték a Hozsánnából. “Ki az, ki az, ki kopog?” A konfirmandusok csoportjában 24 an jelentek meg a vizsgán, a kik között csupán 5 volt a tizenkét évet meghaladottak száma. Szép értelmes feleleteikkel, bámulatra ragadták a gyülekezetét. A konfirmáltak nevei: Kovács Amá- lia-Margit, a lelkészcsalád gyermeke, ifj. Varga Lajos, egyházunk érdemes pénztárnokának és kedves nejének fia, Potrecz Matilda, Potrecz Gyula és neje, Hegedűs Erzsébet buzgó házaspárnak leánya és Bogdány Juliska, Bogdány Józsefné legkisebb leánykája. Bizonyságtétel után, az Urasztala elé járultak és kezöket a Bibliára téve mondták el a keresztyéni fogadalmat s nyerték meg az Úrvacsorával éléshez a jogot. Ekkor huszonnégyes kar adta elő a Hozsánnából a 64 ik számú éneket “Áldjuk, áldjuk Jézust a drága Megváltót!” Majd a Bibliai Ismeretekre került a sor, melyet remekül kezeltek a haladó szotálybeliek is. A vizsgái program délelőtti része a Hozsánnában levő 15 ik számú énekkel végződött, melyet a gyermekkar “Sziklahasadékba rejtve” gyönyörűen adott elő. Délután: 3 órakor újra megnyílt a vizsga folytatása. Most is a gyermekek ajkán zendűlt a dicséret “Oh, könyörgést meghalgató!” Majd a gyülekezettel énekelték a fennálló éneket, s lelkész rövid imája után kezdetét vette az első osztálybeliek átlal az Arany A. B. C. elmondása. A magyarolvasás 10 év óta most volt a legjobb. Ezután elosztották a gyermekek azokat a magyar leveleket, a melyeknek minden sora, minden betűje, aranyszivekből fakadt. Idegenben bujdosó vándor magyarok itt nevekedett kedves gyermekei írták azokat. Még az erős férfiak közt is akadt a ki könnyezve olvasgatta a vigasztalást a mit a Csonka Magyarország újjászületéséről irt a kis unoka az őszbe- borult öreg nagymamának “Elváltozott Faluba”. Itt újra a gyermekkar adta elő a Hozsánnából a 153 ik számú éneket “Szárítsd fel könnyűdet, ne aggódj nagyon!” Közben eljött az 5 óra. Lelkész rö-