Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-08-12 / 32. szám
JO AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. CRESCENT, OHIO. Lelkész: Nt. Várkonyi Miklós. Ujkenyéri hálaadásra az Urnák szentasztala crescenten, augusztus 6-án volt megtérítve. A kenyeret és bort egyházunknak buzgó pénztárnoka, Zsegraics Dénes és neje, ajándékozták. Fogadják a gyülekezet hálás köszönetét ezen nemes tettükért. Egy-egy ilyen alkalommal látszik meg, hogy milyen sok református és evangélikus lakik Crescenten. A terem, ahol istenitiszteleteinket tartjuk, szinültig megtelt a buzgó hívekkel, akik közül számosán is élek az úriszentvacsorával. így kellene látogatni az istenitiszteleteket mindig, nemcsak akkor, mikor a szent jegyek is kiosztatnak. Reméljük, hogy a hitbuzgóság mindig nagyobb és nagyobb méreteket fog ölteni a hívek szivében és lelkében, és rövid időn belül felépíthetjük azt a templomot, melyet tervbe vettünk és amelyre oly nagy szükségünk van. Konfirmálás. Az úrvacsoraosztást megelőzőleg öt keresztyén növendék erösittetett meg a hitben s ünnepélyesen fel lettek véve az egyház rendes felnőtt tagjai közé. Ezen ifjú egyháztagok, névszerint: Katona Erzsébet; György Ilona, Bárki István, Kalapos István és Szabó Sándor, értelmes feleletükkel örömöt szereztek szüleiknek és meggyőzték a gyülekezet minden tagját afelől, hogy ők a vallás alap ismereteit teljeséggel megtanulták és azokat szent fogadásukkal magukévá is tették. Erősítse meg a mindenható Isten ezen ifjú tagokat az ő Szentlelkének ereje által, hogy mindvégig rendíthetetlenül megállhassanak szent fogadásukban. Keresztelés. A Pápa, Veszprém m. ill. Ifj. Gergye Mihály és neje, sz. Kalapos Ilona crescenti lakos szülök újszülött kisdedük Borbála és Hona névre lett megkeresztelve e hó 6-án. A keresztszülei tisztséget a szintén crescenti lakos Doktor Ferenc és neje, sz. Dobos Eszter töltötték be. *********** DETROIT. MICH. Lelkész: Nt. Tóth Mihály. Folytatólagos Közgyűlés A detroiti ref. egyház julius 30-án folytatólagos közgyűlést tartott, melyen elin- téztettek azok az ügyek, melyeket az előző vasárnap az idő előrehaladottsága miatt nem intézhettek el. Ez alkalommal meg két uj presbyter lett az egyháztanácsba beválasztva: Szegő Pál és Kanyó Béla. Kollektor gondnokká egyhangúlag Farkas József választatott meg. A kollektor gondnok kötelessége lesz a kollekta könyveket hónapról hónapra a presbytereknek kiosztani. A bekollektált egyháztagsági dijakat hétről hétre átvenni. A fizető egyháztagokról hiteles névsort vezetni. A hozzá begyült egyháztagsági dijákról hétrőlhétre a pénztárnoknak elszámolni. A névsor könyvet a befizetett tagsági dijak feltüntetésével minden vasárnap a lelkésznek átadni, hogy a nyilvános istentiszteleten kihirdethesse az adományokat. Az Egyháztanács Gyűlése. A detroiti református egyház tanácsa au gusztus elsején tartotta rendes havi gyűlését. Ezen a gyűlésen megjelent a Reformed Church in the U. S. főpénztámoka a végből, hogy az egyháznak segítségére legyen a különböző helyeken elhelyezett adósságainak egy helyre való összpontosításában. Az egyháznak ez idő szerint ösz- szesen tizenkét ezer hétszáz nyolcvan (12,780.00) dollár adóssága van öt különböző helyen felvéve. Ezt az adósságot könnyebb s egyszerűbb lesz kezelni, ha egy helyre lesz konvertálva. Ismerkedési Estély A detroiti ref. egyház énekkara augusztus 12-én, szombaton este, hét órától kez- dődőleg, a South utcai iskolateremben ismerkedési estélyt rendez Főt. és Mélt. Dr. Balthazár Dezső püspök ur tiszteletére. Az estélyre a belépti jegy ára 50 centben lett megállapítva. Az estélyen természetesen a püspök ur is megjelenik s barátságosan elbeszélget a jelenlevőkkel. A Kézi Munka Osztálynak Vizsgája. A detroiti ref. egyház nyári magyar iskolájának kézi munka osztálya most vasárnap, julius 30-án, rendezett kiállítást azokból a gyönyörű kézi munkából, melyeket a gyermekek négy hét alatt a tanítónők veszetése mellett maguk készítettek. A templomot zsúfolásig megtöltött sokaság nagy lelki gyönyörűséggel szemlélte a szebbnél szebb munkát s nem győztek betelni azok dicséretével. A Lelkész Beiktatása. A detroiti ref. egyház lelkészének hivatalos beiktatása augusztus utolsó vasárnapján lesz megtartva megfelelő ünnepség keretében. Az érdem elismerése . . Nt. Borsos Istvánt detroiti jóbarátai anyagi mértékkel is mérhető tiszteletben részesítették a banket alatt. Egy 14 karátos arany órát nyújtottak át neki: “Nt Borsos Istvánnak, detroiti barátaitól, 1922 julius 30” — felírással. Ugyan ilyen felirat volt azon a bőrtárcán, melyet 200 dollárral béleltek A virágcsokor, mely a női tiszteletet szimbolizálta Nt. Borsos Ist- válinónak szólott, kit különben még külön ajándékkal tisztelnek meg Detroit nemes- szivü magyar hölgyei, kit az anyai már - tirsors és hitvesi erények megtestesültjé- nek ismer Detroit magyarsága. A Balthazár ünnepély Programmja 1922 Augusztus 12, 13. Dr Balthazár Dezső debreceni református püspök, kinek amerikai misszióját már minden magyar ismeri, augusztus 12-én, délután fél egykor érkezik Detroitba a Pennsylvania vonattal. Az állomáson a fogadóbizottság elnöke Nt. Tóth Mihály üdvözlő beszéde után bemutatja a bizottságot s Prattinger Ferenc lapszerkesztő mond rövid üdvözlő beszédet. Délben lunch, d. u. látogatások és a város megtekintése. Este ismerkedési estely. Másnap vasárnap a püspök a templomban végzi az ist. tiszteleteket. Delben Ficsor Lajos t. b. főgondnok ad, ebédet a püspök tiszteletére. D. u. 3 kor népgyülés a Solvay Hallban, melyre az egyletek testületileg vonulnak fel. Este 7 kor banquett. ********* DRAKES CONGO, O. Lelkész: Nt. Radácsy Sándor. Egyházi Félévi Gyűlés Julius hó 9 ikén tartatott meg az egyház félévi gyűlése. Vissza tekintve ezen kis gyülekezet hat hónapos tevékenységének múltjára, azt lehet látni belőle, hogy csupa élet s általános fellendülés keletkezett körében, mióta állandó lelkészt nyertek. A gyülekezet tagjainak száma megszaporodott. Az isteni tiszteleteket szép számú közönség látogatja. Az adakozáshoz a körülményekhez képest, mindenki bőségesen hozzá járúlt. Legtisztábban bizonyítja ezt a pénztárnok jelentése. Az egyházi közmunkállatokból minden egyháztag kivette részét, az igaz, hogy nem egyenlően; mert itt már a vallási buzgóság és szeretet diktálta a kötelességet, tehát anyit tett mindenki a menyit akart. Mindamellett is minden elvégeződőtt a mi e- lintézést igényelt. Az elavult templom épületet a buzgó egyháztagok közakarattal kifestették, a bútor darabokat szépen kilagozták. Amit nem tudtak megcsinálni, azt mesterekkel elvégeztették. így a külső kellemetlen feljáratot elvétették és szép csinos feljáratot csináltattak belőlről. A templom tető újra megerősittetett és ismét befede- tett. Közmunkálat folytán a templomhoz felvezető ut is rendbe tétetett, úgy, hogy ezután mindég sárnélkül lehet feljárni rajta a templomba. Az iskola teremben szépen kifestett színpadot csináltatott az egyház, hogy az ifjúságnak legyen holszórakozás célból összegyűlni és tiszta erkölcsös estélyeket rendezni. Van szép Vasárnap Iskola, melybe i- dáig 46 tag iratkozott be. Itt még nagyobb tér is van a fejlesztésre, de tanítók hiányában'lévén, a lelkész maga végzi a tanítást, szinte lehetetlenség a gyorsabb fejlődés. Urbán József egyházi pénztárnok tette meg félévi jelentését, mely minden számítást és reménységet meghaladott, oly szép eredmenyel záródott. A jelentés szerint a Bevétel és kiadás volt. Január hóban 15.39 37.30 Február hóban 248.42 59.74 Március hóban 1292.88 1223.84 Április hóban 418.14 301.30 Máj hóban 102.30 313.70 Június hóban 299.54 164.51 Összesen 2376.47 2100.39 1921 évi maradvány volt 140.62 2517.09 Mérleg 2100.39 Maradvány 416.70 Megjegyzendő, hogy a fenti tételek közt van az egy ezer dollár kölcsön, melyet a