Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-07-22 / 29. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Napjainkban igen ritka az élő, erős hit. Mindenki azt mondja: ne hidj vakon, hanem vizsgálódjál sőt kételkedjél, mert a kételkedés a legbiztosabb útja módja az igazság felfedezésének. A kételkedés pedig olyan, mint a szederta gyümölcse, kezünket és ajkainkat beszennyezi. Nem különös-e az, hogy az emberek nehézségeket, akadályokat keresnek, midőn leikök üdvéről van szó? Ha halálra volnék Ítélve s csak hajszálnyi reményem is volna a megkegyelmezéshez, nem azon törném a fejemet, hogyan találnék okot. mely'megkegyelmezé- sem ellen szól; ezt ellenségemre bíznám s én egész más gondolatokkal foglalkoznám. Midőn közel lennék a vízbe fulladáshoz, szívesebben kapnék a szalmaszálhoz is, mintsem eldobnám magamtól a mentő kötelet. Az életet készakarva tenni ki a veszélynek, bizonyos neme az öngyilkosságnak, melyre csak egy őrült vagy ittas ember képes. Az pedig, a ki elbölcselkedi magától a keresztyéni reménységet és megnyugvást, önmaga alatt vágja el a fát. Sok ember önmagának legnagyobb ellensége, mert kárhozatba és veszélye dönti magát. Ha előveszik olykor olykor a Bibliát, nem azért teszik azt, hogy, általa megtalálják az örök élethez vezető utat, hanem hogy kikeresgéljenek abban egyes olyan helyeket vagy részeket, a melyek megerősítik őket a kételkedésben vagy a hitetlenségben. De legnagyobb bolondság egyes lényegtelenebb dolgokat kikeresni s azok felett vitatkozni a tiszta üdvözítő igazságokat félretéve. Eszembe jutnak itt ama bölcsek, kik a terített asztal mellett a táplálkozás módja felett vitatkoztak s éhen keltek fel az aszal mellől, mig ellenben az egyszerű földmives ott az asztal végén nem törődve semmivel, hozzá látott az elébe tett ételek fogyasztásához s jól lakva hagyta el az asztalt. Ezerszer boldogok azok, kik az írást gyermeki bizalommal olvassák és befogadják, mig ellenben azok, kik mindenütt nehézségeket találnak, mindig távolabb jár ,nak az üdvösségtől. Higyj és üdvözölsz — mondja a Szentirás. Világos tehát, hogy hitetlenségből és ké telkedésből nem tehet üdvözölnünk. Kegyelemre van szükségünk, hogy megismerjük a lélek idvességére tartozó főigazságokat. A helyett, hogy vitatkoznánk a Biblia egyes homályos vagy nehezebben érthető helyei felett, — inkább iparkodjunk annak szellemét kivenni, mert a kit a lélek vezet, csak Jézust látja az ő szemeiben. Az ő segítségével aztán oly életet kezdhetünk, mely méltó a léteire s folyvást megmaradunk Ő benne minden rettegés és félelem nélkül. Miért ne követnéd keresztyén ember te is azt az életet, melynek alapja Jézus, a te Megváltód? Ne késlekedjél tehát hozzá menni! Segélykiálltás otthonról. Alólirott pápai református lelkész, szeretettel kérem, hogy ha van hivei között pápai, vagy Pápa vidéki egyháztag, akinek hevesebben dobog a szive, ha Pápáról hall valamit, — legyen szives őt megkérni, hogy járuljon hozzá valami adománnyal az uj pápai református templom felépítéséhez sőt ne röstelljen ismerősei között gyűjteni e nemes czélra. Pápán, dunántúli református egyházkerület szellemi központjában, ahol van főgirmáziuma, teológiai a- kadémiája, polgári leányiskolája, és tani tón ók épzó intézete, a gyülekezet temploma még mindig egy félre eső udvarban áll, torony és harangok nélkül; az utcza felől emeletes ház áll előtte, a szomszéd háznak 18 méter magas tűzfala csak 6 méter távolságra van a templomtól ! Engem, aki előbb teológiai tanár voltam, éppen az ösztönzött arra, hogy ennek a gyülekezetnek lelkészi állását elfogadjam, hogy férfi koron munkaerejével kisegítsem e gyülekezetei igazán elhagyatott állapotából. Vezetésem alatt igen szépen haladt is a gyülekezet e- lőre, mert 1904-ben (én 1901-ben foglaltam el állásomat,) megvettünk egy igen szép belsőséget; itt elhelyeztük 4 tanitós iskolánkat és adtunk lakást a tani tóinknak. Közben folyt a gyűjtés is a templomra. 1910- ben nagy utánjárással sikerült a színháztérből 200 ölet megvenni a várostól templomhelyül. Az árát 1911- ben le is fizettük. Elfogult emberek minden módon igyekeztek megakadályozni azt, hogy mi reformátusok e szép téren építhessük fel templomunkat, e téren, melyet keletről a gyönyörű nőnevelőintézet, délről a nagyon impozáns főiskola határol. Ebben az évben kellett volna a városnak a szinházat erről a térről elvinni más helyre és a teret a templom építésére szabaddá tenni. A háború következményei miatt azt most nem teheti meg. Mi se tudnánk ma-holnap építeni. Mert az a 160,000. korona, amit összegyűjtöttünk, ma igen csekély összeg volna az építéshez még akkor is, ha nem hadikölcsön- ban volna belőle 90,000. korona! Pedig abban van! Az építésről azonban letennünk nem szabad. Ezért itthon is állandón ébren tartjuk ez iránt az érdeklődést. Mivel a dollár most igen sokat ér, ha csak néhány százat kaphatnánk is, jó segítség lenne; jól előre mozdítaná szép tervünket. Ezért vagyok bátor az amerikai híveinket, ottani lelkészatyámfiai utján igen szé pen kérni arra, hogy ne sajnáljanak adakozni e nemes czélra. Kedves lelkésztársaimat igen kérem, ne vegyék rósz néven alkalmatlankodásomat; értsék meg, hogy a lélek hajtott engem erre. Atyafiságos üdvözlettel vagyok Kis József, esperes lelkész. *) A templom építés szent munkájában foglalatos kodó papai ref. gyülekezet fennti kérvényét ajánljuk lapunk olvasóinak összes hittestvéreinknek imádságos szeretetébe és áldozatkészségébe. NE LÉGY HITETLEN, HANEM HIVŐ Ján XX. 27.
