Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-07-15 / 28. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

3

A Belmissziói Bizottság gyűlése.

Az Egyesült államokbeli református egyháznak a belmissziói bizottsága, amely a tiffini egyezmény értelmében segitő szeretetébe fogadta az amerikai magyar református egyházaknak nagy részét, a napokban tartotta évi gyűlését Tiffin,ben, ebben a kies városban, ahol a református egyháznak Heidelberg nevű felsőbb iskolája van.

Hatalmas területen, régi és újabb épületek egész sokaságát találja itt az ember s minden felemelő érzés mellett is, szomorúság vesz rajtunk erőt, mert a magyarországi iskolák sanyarú helyzete jut eszünkbe. Sehol nem éreztük még úgy azokat a veszteségeket, a- melyek a magyarságot, közelebbről a magyar országi református egyházat érték, iskoláinak az elvesztése folytán, mint itt ebben a városban, ahol a todrogparti Athén és Nagyenyed olyan hiven tükröződtek előttünk vissza.

Az iskola igazgatója régi barátja a magyarságnak. Körülbelül azóta tagja a belmisszió bizottságnak, amióta az egyházi munkálkodás a magyar reformátusok között megkezdődött s igy ezzel a munkával, ennek minden fázisával ismerős és a mostani, bizony nagyon nehéz helyzetben is szinte prófétai lélekkel látja azokat a teendőket, amelyek a magyarság között erre az egyházra várakoznak.

A bizottság és azok az amerikai és magyar lelkészek,'akiknek ügyes bajos dolga van a gyűlésen, a Shaw han Hotelben szállásolnak. Ennek a szállodának a tulajdonosa az, aki uj természettudományi épületet építtette s igy a lelkészeknek is kedvezményes áron ad szállást Tiffinben és ellátást. A gyűlésre innen mennek át a tagok mindnyájan és a vendégek is.

A gyűlés rövid imával kezdődik s aztán egyszerre a tárgysorozatnak a letárgyalására kerül a sor. A gyűlésen meglátszik, hogy a főtitkár nincsen idehaza. Nála nélkül sok dologban nem is lehet határozni, mert a kellő informátió hiányzik. Már pedig itt kellő informátió nélkül nem határoznak. Nagyon komoly, beható tanácskozás tárgyát képezi itt minden egyes ügy.

Hogy a belmisszió bizottság minő munkát végez, azt legjobban bizonyítják azok a számok, amelyeket Mr. Wise, a belimis.sziói bizottság pénztárnoka terjesztett elő. Ebből kitűnik, hogy a belmisszió bizottság az 1922 Junius 30-ikán záródó évben 211 ezer 136 dollárt költött a missziói munkára. Építkezési segélyekre pedig 555 ezer, 266 dollárnyi összeget fordított.

A magyarok közötti munkára a következő évre 53 ezer 590 dollár irányoztatott elő. Ebben benne van tiz tanítónak vagy tanítónőnek és egy tanárnak a fizetése is. Ezek a számok, amikor csupán lelkészi fizetés kiegészítésekre 32 ezer dollárnyi öszeg szükséges: világosan igazolják, hogy mennyire a levegőbe beszélnek a- zok, akik minden külső segítség nélkül akarják a magyarok közötti munkát eredményesen folytatni. Olyan berendezkedéssel, aminőt egyes nagyobb egyházaink elértek, függetlenül, önmagukban állva, semmiképen nem folytathatnák azt a munkát, amelyet a mostani viszonyok között folytatniok kell. De még ha tudnánk is folytatni olyan munkát, aminőt folytatnunk kell, kérdés, hogy helyes volna-e elzárkóznunk az amerikai egyházi élettől. Szabad volna-e a mi ifjúságunkat, egyházaink jövendőjét tönkre tenni azzal, hogy kapcsolatba ne kerüljünk az amerikai egyházi élettel? Nem sokkal okosabb-e egy olyan egyházzal kapcsolatba állanunk, a- mely minden intézményünket tiszteletbe tartja, sőt a mely maga nyújt segélyt arra, hogy nyelvünket szokásainkat, egyházi szervezetünket fentartsuk és fejlesszük, mintelvonulni az egyházi élettől és elpusztulni és elpusztítani mindent, amiért küzdöttünk?

Ennek a mostani gyűlésnek különös jelentősége van abból a szempontból, hogy nyilvánvalóvá tette,hogy nem önzés, nem érdek, hanem a testvérszeretet vezérli a református egyházat az ő testvéreivel szemben, amikor elhatározta, hogy a tervbe vett tanári állást már ez év szeptember havában felállítja Lancasterben, ahol a magyar ifjúságnak alkalma lesz arra, hogy ne csak papi pályára, hanem világi pályára is készüljön és úgy képeztessék ki, hogy egyházi életünkben is vezető szerepet vihessen. Készen áll az intézet arra, hogy négy- magyar theológus is kijöjjön és két évig itt tanuljon. Később még több ilyen intézkedésre is kész a belmissziói bizottság.

A másik nagy jelentőségű dolog, hogy az utazó lelkészi állás szerveztetett s erre Borsos Istvánt nevezte ki a bizottság, aki a magyar református egyházban hoszabb ideig folytatott ilyen munkát és pedig nagy sikerrel. * A tervek szerint az utazói állás egyelőre^ Nyugat Pennsylvaniára és a két Virginiára vonatkozik, de ha sikerülni fog, aminthogy Borsos Istvánnak a vezetése alatt sikerülnie kell ennek a munkának, úgy az ki is bővíttetik. Mi tudjuk, hogy erre a munkára szükség van s ez egyike a legszebb munkáknak, amelyeket végeznünk kell a mi sokfelé szórt népünk között.

A magyar egyházakban most nagyok a személyi változások, de az uj helyzetben ez alig lehet másként, kivált most, hogy uj állások szerveztettek és egy pár lelkész általános egyházi munkát végez. Hisszünk azonban abban, hogy a mi életünk eseményeit nem a szerencse vezeti csak vaktából, hanem úgy mennek végbe, a- mint szájától kijönnek, az egy fő gondviselőnek.

Azoknak az egyházaknak, amelyek a tiffini egyezményt elfogadták, teljesen tisztába kell lenniök azzal, hogy a belmissziói hatóság, amely nem egyébb, mint a Reformed Churchnek a belmissziói munkáját intéző bizottság, amelynek önmagában nincs semmiféle fegyelmi vagy más ilyen joga, a legteljesebb hűséggel és szeretettel intézi a mi egyházi ügyeinket és odaadó szeretettel segélyzi azokat az egyházakat, amelynek segítségre van szükségük. Nincs ebben a munkában semmiféle anyagi előnyre való törekvés, csupán az a vágy hatja át a munkának a munkásait, akik pedig igen nehezen dolgoznak, hogy a magyar testvérek érezzék minél nagyobb, minél szélesebb körten, hogy nem csak az itteni, hanem magyarországi egyházakat, az egyháznak az intézményeit, készek az amerikai testvérek a lehető legnagyobb pártfogásban részesíteni!