Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-07-08 / 27. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 JÓRA VALÓ MAGYAROK. Az elmúlt hét folyamán ismét hatalmasan megszaporodott a mi szép egyházi lapunk előfizetőinek névsora. örömünkre szolgál bejelenteni, hogy úgy a Nt. lelkész urak, mint az egyes gyülekezetek buzgó vezetői kő zött többen voltak, kik felbuzdultak arra, hogy közremunkáljanak velünk a REFORMÁTUSOK LAPJA elterjesztésében. Az elismerés koszorúját első sorban a loraini, 0. gyülekezet fárad- hatlan tevékenységű főgondnokának, FÜLÖP ISTVÁN atyánkfiának kell odanyujtanunk e héten, ki egymaga közel HARMINCZ uj előfizetővel gyarapitotta lapunk előfizetőinek nagy táborát. Fülöp István testvérünk példát a- dott a többi curátoroknak is arra, hogy mit tehet és mit KELL tennie egy hivatását igazán átérző egyházi főtisztviselőnek nemcsupán a gyülekezet körében, hanem azon kívül eső egyházi közérdekű munkálkodás terén is. A mit ő meg tudott tenni, — mások is meg tudnák ugyanazt tenni! Vannak gyülekezetek, a melyekben az egyházi elöljáróság tagjai még csak annyi érdeklődést sem tanúsítanak a vallásos irodalom és a testvér gyülekezetek ügyei iránt, hogy olvasói és pártolói volnának saját vallásuk, saját hitfelekezetiik lapjának! Bizony nem jól van ez így testvérek! Lássát ok meg előj árók, kurátorok és prezsbiterek azt a lelkesítő példát, mely előttetek áll Lorainban. Nem tudjuk liegállani, hogy Fülöp testvérünk szép leveléből, mellyel hozzánk a 30 uj előf#:etőt beküldte, ne közöljük a következő lelkesítő sorokat : ‘ Nekem az a jo munka, melybe e- lindultam nagy örömöt szerez, mert tudom, hogy ez által anyaszentegy- házunk előmenetelét és felvirágzását munkálom. A zászlót melyet kezembe vettem, nem fogom kiadni kezemből, mig csak a teljes sikert el nem érem.” íme igy beszél az, ki szereti vallását, hitét és anyaszentegyházát! Vaj ha sokan volnának, kik ugyanarra a lelkes munkálkodásra buzdulnának, a mire magát oly beső buzgosággal elszánta Fülöp István loraini fógoi.d nők testvérünk. A lelkész urak közzül különös hálára érezzük magunkat elkötelezve Nt. Azary János daytoni és Nt. Kovács Andor leeehburgi buzgó lelki- pásztor urak iránt, kik az elmúlt két hét folyamán több uj előfizetőt szereztek újólag lapunknak. Világi testvéreink közzül Daruka István new-ibrunswicki és Hatos Domokos Aurorái, Ills, curátorok szegődtek hozzánk munkatársakul a lap elterjesztésének nagy munkájában. Mindkét gondnok elismerésre méltó jóindulattal és fáradozással gyűjtött össze több előfizetőt abban a gyülekezetben, melynek ők főtisztviselői. Legyenek még egyszer köszöntve mindanyian szives fáradozásaikért!-------0------G. KISS Gyula eltávozott Detroitból. Lapunk múlt heti sz. tan megemlékeztünk volt arról a sájnálatos incidensről. hogy Detroitban, Mich, a lelkészválasztásnál kissebségben maradt G. Kiss Gyula lelkész kísérletet tett volt egy független egyház megalakítására, mely egyház tagjai természetesen az első ref. gyülekezet tagjai sorából lettek volna összeszed ve. Mint tudósítónk jelenti, a helytelen kísérletből nem lett semmi, a mennyiben G. Kiss Gyula a múlt héten váratlanul és vég’Rg elutazott Detroitból. Milden jo református egyén csak örvendhet a dolgok ilyetén fordultának. Nincs szükség sehol sem ellenegyházak alakítására, az egyenetlenkedés fenntartására. ♦ ♦ ♦ ♦ DICSÉRI A GYERMEKKERTET. Amerikai magyar református egy házi és egyháztarsadalmi életében é- vek hosszú sora óta híven és áldásos eredménnyel munkálkodó Turfa Sán dór donorai hittestvérünktől, az ottani leányegyház népszerű és mindenek által tisztelt vasárnapi iskolai felügyelőtől kaptuk a kővetkező elismerő sorokat: Kedves Nagy tiszt Uram! Minden esetre arra fogom minden szabad időmet fordítani hogy a GYERMEKKERTET minél nagyobá és ezen a környéken elterjedettebbé tudjam tenni, mert bizony mondhatom hogy az amerikai magyar gyermekek kezében a Gyermek kertnél tanulságosabb munkát, irodalmat nem tudnánk adni. Ezen lapocska i- gazán ÁLDÁS úgy a nagyok vala- mind a kicsinyek részére eggyaránt. Bár minél hamarább eljönne az az idő hogy gazdagabb terjedelemben jelenhetne meg, s igy nemcsak segédeszköz, hanem egyedüli eszközül szolgálhatná a vasárnapi iskola tanítás fontos ügyét. Ez az első eset hogy a GYERMEK KERTET mint segéd eszközt használtuk a Vasárnapi iskolánkba és úgy megkedveltük hogy szeretettel ajánljuk minden magyar ref. vasárnapi iskolának. Vagyok Kedves Nt. Ur. iránt kiváló tisztelettel. Turfa Sándor A Donorai Vasárnapi iskola Igazgatója. *) Köszönjük a szívesen adott elismerő sorodat! Szerk. AZ ÉN VALLÁSOM. A legkitűnőbb confirmáczioi emlék könyvecske. Szerzője: Dr. Erdős Károly debreczeni ref. theol. tanár. Nagysága csupán 2.5 x 3.5 inch. Ara kötve 10c. Megrendelhető: A REFORMÁTUSOK LAPJÁNÁL. 607 Greenfield ave. Pittsburgh, Pa. MENEELY BELLCO. TROY, N.Y. AND 220BRQADWAY, N.Y. CITY BELLS TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edények, perselykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvasó álványok, u- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. Ingyen költségvetéssel szolgálunk temp iomi bútorzatra és berendezésre. VV. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE. W1SC. HUNTER & EDMUNDSON temetésrendezők. Bell Phone 654. P. & A- 161 600—602 Market str. McKeesport. Pa. Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készült már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden orgona, teljes egészében a mi gyárunkban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgálati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — írjon árjegyzékért, költségvetésért és mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— HAGERSTOWN. MD.