Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-06-17 / 24. szám

6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Most volna az ideje annak, hogy minden egyhá­zunk, minden református egyletünk komolyan foglal­koznék az Alapítvány kérdésével. Nincsen olyan egy­ház, nincsen olyan egyletünk, amelynek az Árvaház céljára ne lenne évi ötven vagy hatvan dollárja. ISTENTISZTELETEK. Pünkösd első napján Traugerben tartottam isten­tiszteletet. 36 hivő járult a szentasztalhoz. A szent jegyeket Szalár Ferencz és neje adományozták. Az adományok összege 30 dollár volt. Ugyanekkor adta át Csörgő Istvánná asszony az ő gyűjtését, amely 20 dollár és 30 centet eredményezett. Most 11-ikén Medi­nában tartok istentiszteletet. Itt sok barátunk van! Vajha ezek a kis egyházak buzdító hatással lenné­nek népes gyülekezeteinkre is. . Kalassay Sándor, árvaatya A LÉLEK MUNKÁS KEGYELME. Élőének: 40 dics. 1, 2, 3, 4. Bibliai rész: János 14:16-31. Utóének: 37 dics. 1, 2, 3. ELŐIMA. örök Isten, megfoghatatlan valóság! Hozzád száll hő imánk. Keressük szentséges trónodat. Mert te vagy az, aki elküldéd szent fiadat, hogy megismertesse vé­lünk az Atyát és megajándékozzon bennünket a Lélek munkás kegyelmével. Könyörgünk néked: küldd el hozzánk e napon ezt a Lelket, ezt az isteni vigasztalót, az igazságnak ama Lelkét, akit a bűnös világ be nem fogad ugyan, de akit mi epedve várunk, óh ne hagyj bennünket egy pilla natra sem árvákul, mert érezzük, hogy a Lélek bírása nélkül esendők vagyunk és elveszünk. Óh áldott Szent Lélek, ki megjelentél a tanítványok között és úgy munkálkodtál bennük, hogy mennyei erő­vel teljesedtek meg: “Jóvei mi hozzánk is. Részesíts ajándékodban. Lakozzál mi bennünk, mint élő templo­maidban. Oszlasd el homályos elménknek tudatlansá­gát. Enyhítsd meg elepedt szivünknek szomorúságát. Éreztesdmég itt létünkben az örömöt ami lelkűnkben, melyet adsz örök éltünkben.” Ámen! TANÍTÁS. János 14:26. A vihartól felkorbácsolt tenger hullámai sziklazá­tonyra dobták a kisded partmenti hajót. A kétségbee­sett utasok vágyakozással tekintettek a néhány száz lépésnyire levő száraz föld felé. A mentő csónakokat azonban istenkisértés lett volna vízre bocsátani, mert a házmagasságú hullámok egy pillanat alatt pozdorjává törték volna. A parton álló mentők tehát kötelet lőttek a hajóra s a part és hajó között kifeszitett kötélen, csi­gán mozgó vederben egyenként kezdtek a szerenesét- lenek megmentéséhez. Alig hogy az első utas szerencsésen partot ért e mentő készüléken, egy óriási hullám egyet lökött a hajón és a kifeszitett kötél elmerült a haragos hullámok között. Az utasok reménységüket vesztve az egyik közűlök belevetette magát a tengerbe, hogy majd az elmerült kötelet fogva kiúszik a partra. Hiába figyelmeztették, hogy ez csak haszontalan erőlködés. Nem hallgatott senkire. Meg akarta magát menteni. Alig haladt azon­ban pár lépést a kötél mentén, a háborgó hullámok lesö­pörték és örökre eltűnt a habok között. Nem sokára azután a hajó vissza zökkent eredeti állásába s a kifeszitett kötélen a csigaszerkezetet újra használatba lehetett venni, melynek segítségével aztán a parton állók a hajó összes utasait és legénységét mind megmentették. Csak egy veszett oda: aki önmagát akar­ta megmenteni. Nem igy vagyunk-e mi az életben? Életünk hajó­ját ide-oda dobják a lét tengerének haragos hullámai. Sokszor bizony a végveszedelem sziklazátonyára jut. És mi megkeményitjiik szivünket. A Szent Lélek védő, munkás kegyelmét megvetjük. A Krisztus követének intő szavára nem hallgatunk, önmagunkra támaszko­dunk. önmagunkat akarjuk megmenteni, önmagunkat akarjuk irányítani, tanítani s az örök veszedelemből kiemelni. Pedig az emberi erő és hatalom teljesen elég­telen arra, hogy hogy az ember szükségeit kielégítse és őt a végveszedelemből kimentse. Mig ellenben az az is­teni segélyforrás, mely a Szent Lélekben a miénk, csak el kell fogadnunk: gyarló emberi erőnket kiegészíti, homályos elménket megvilágítja és kiment az örök ve­szedelemből. Emberi létünk szegényes és rozoga porsátorába, mely Isten nélkül visszataszító, rút és haszontalan: szí­vesen költözik be Istennek Szent Lelke, hogy naggyá és dicsővé tegye és elárassza szépséggel, elégedettséggel és mindenre elégséges erővel és tudománnyal. Úgy-e mily csudálatos az, hogy Isten az ő Lelke ál­tal hajlandó lakozni ilyen életben, mint a miénk? Nem kell azonban elfeledni, hogy ez az élet a teremtés koro­nája. Az Istennek bennünk való lakozása pedig a meg­testesülés nagy csudája. Emberi létünkbe, emberi szi­vünkbe kedves nyájassággal alá ereszkedik az örök Is­ten az ő Szent Lelke által. Ennél csudálatosabb valamit nem ismerek. Ha csak az nem csudálatosabb, hogy akad ember, aki eléggé vak és eléggé gonosz arra, hpgy szi­vének ajtaját előtte bezárja. “Imé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyit­ja az ajtót, bemegyek ahhoz.” Nyissuk meg hát szivünk ajtaját ama vigasztaló, megvilágositó és erősítő Szent Lélek előtt, aki az ő nevé­ben jó és mindenre megtanít minket! Igen. Megtanít. Mert a Szent Lélek az értelemnek és a felvilágosításnak szolgája. Világosságot vet itélet- mondásunkra és formálja gondolatainkat. Megmutatja nyitját az eltemetett nehézségeknek és kinyilatkoztatja előttünk a rejtett dolgokat. Dicső látomásokat bont ki P CSALÁDI KÖR. FAMILY ALTAR. ROVATVEZETŐ: Nt. Tóth Mihály alphai ref. lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents