Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-05-13 / 19. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 bér meg akarta ügyvédjének fogadni. Meghallgatta az embert és igy szólt: “Ha a törvény rideg betűit vesszük, önnek nyert ügye van, de ha a tiszta igazságot tekintjük, menthetetlenül el van veszve. Keressen magának más ügyvédet, aki önnek ezt az ügyet megnyerje. Én nem tehetem. Mert mig az esküdt bíróság előtt az ön érdekében beszélnék, állandóan ez motoszkálna az eszemben: “Lincoln, te egy semmirekelő hazug vagy” s meg találnék magamról feledkezni s még hangosan kikiáltanám.” Lincoln nem volt hajlandó jó fizetésért lelkiismeretét elaltatni. Pedig tudta, hogy csak a törvényes szabályokat kellene szeme előtt tartania és az ügyet könnyen megnyerné. De ő előtte az igazság több volt, mint a formaság. Lelkiismeretének szava azt súgta neki, hogy az igazság ellen ne cselekedjék és nem is cselekedett. óh a lelikiismeretnek van szava és tud beszélni. Ezer és ezer könyvet Írtak már a legnagyobb tudósok erről a láthatatlan bíróról: a lelkiismeretről. Mind azt akarja felderíteni, hogy miben áll hát tulajdonképen a lelkiismeretnek szava? Valamennyi megegyezik abban, hogy a lelkiismeret az Isten szavának susogása az emberi lélekben. Olyan ez, mintha az ifjú örökké, szünet, nélkül hallaná, hogy valaki emlékezteti őt azokra a mindent látó szemeikre, azokra a mindent halló fülekre és arra az Ítélet könyvére, melyben minden cselekedet fel van jegyezve. A fájdalom nem követi biztosab- * ban a sebet, mint amily biztosan a lelkiismeret elítéli a bűntettet. Az Isten nem hagyja magát tanúbizonyság nélkül egyetlen emberi szívben sem. Ha az úgynevezett pogány népeknek nem volnának templomaik, tanítóik és könyveik, ott volna a lelkiismeret szava és szólna hozzájuk éjjel és nappal és meg nem szűnnék beszélni az évek szakadatlan forgása alatt soha sem. A kísértés órájában megszólal a lelkiismeret szava és figyelmeztet. A habozás percében már elitéi. Az el- bukkás pillanatában pedig lesújt és kérlelhetetlenül büntet. A gonosztévő előtt nem okvetlen szükséges a börtönt, a korbácsot, a hóhér kardját mutogatni. Kíséri őt állandóan a legfélelmetesebb bosszúálló: az a lelkiismerete mindvégig. Ha az ember nyakaskodik és gúnyt üz mindenből, ami a szeretetve, a vallásra, az Istenre vonatkozik: a lelkiismeret kérleli őt és perlekedik vele szakadatlanül. De, óh jaj! eljöhet az idő, midőn a lelkiismeret a bűntől, mint tüzes vastól, kiég és szava eláll. Mindaddig, mig suttogása, ha bágyadt is, hallatszik, van remény. Ha még hallod gyöngéd rezgését a szemrehányás suttogásának: van okod hálát adni az Istennek. Akkor még mindig remélhetsz, akkor még mindig megtalálhatod magadat, mert az utolsó alkalom még nem repült el. Vigyázz, hogy ezt az utolsó alkalmat el ne szalaszd! Jusson eszedbe, hogy amikor a lelkiismeret beszél: Isten az, aki beszél. Fogadd meg szavát. Ne fordúlj el tőle. Állj meg a bűnnek útján. Térj vissza hozzá. Ne bocsásd el füled mellett a lelkiismeret kérő, intő, figyelmeztető szavát. Mert jaj lesz neked, ha már az ítéleted mondja ki feletted. De különösen vigyázz arra, hogy ki ne mondja az utolsó mondatot , ment ez igy fog hang zani: “Minden hiába való volt.” Ember! Szállj magadba, mielőtt e szavakat hallanád! Ámen! UTÓIMA. Imára kulcsoljuk kezeinket, igazságos Isten, hogy véled társalogjunk, mert igéd hallgatásában meggyőződtünk arról, hogy boldogok vagyunk mi, ha te szólsz hozzánk és mi véled beszélhetünk s tudjuk, hoy csak te csendesítheted le háborgó lelkünket. Oh szállj ami szivünkbe, kegyelemnek Atyja és végy ott magadnak örök szállást! Irányítsd gondolatainkat és cselekedeteinket. Add, hogy megérthessük a te beszédedet, midőn lelkiismeretűnkben hozzánk szo- lasz. őrizz meg minket, Úristen, attól, hogy valaha lelkiismeretűnket elaltassuk. Sőt cselekedd, hogy annak szava szóljon ami lelkűnkben mindenkor. Ha a te törvényeid szerint éltünk és cselekedtünk: beszéljen né- künk az elismerés hangján. Ha a kísértés le akar venni lábainkról: figyelmeztessen. Ha bűnt követünk el: vádoljon. Ha a megtérés útjára léptünk: biztasson. Ha téged keresünk: irányítson. Ha megtaláltuk az örök élet kútfejét: erősítsen és tartson meg minket mind örökké a Krisztusban. Szent Lélek Isten! Suhanj meg itt, szivünk felett és részesíts minket a tűznek keresztségében, hogy égjen el bennünk mindaz, ami gonosz, hogy igy megtisz- túlva és újjá születve vádolás nélkül állhassunk meg az örök biró Ítélő széke előtt. Ámen! VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE MÁJUS 14-RE. Ezékiás visszavezeti a népet Istenhez. II Krón. xxx. r. 1-8 és 13 v. Aranyige: “Igen irgalmas és kegyelmes a tu Uratok Istenetek, el sem fordítja orcáját tőletek, ha ő hozzá megtérendetek.” Ézsaiás prófétálása alatt összesen négy király ült Juda országának trónján: Uzziás, Jótám, Akház és Ezékiás. Jótám maga Istenfélő, kegyes ember volt, a- zonban a nép romlottsága miatt nem sokat tehetett, úgy hogy mikor fia Akház került a trónra, a nép Akház példája után indulva egészen elhanyagolta a Jehova tiszteletét és a bálványokat imádta. Siralmas állapotban volt az ország, mikor Akház halála után az Ézsaiás befolyása alatt növekedett Ezékiás vette át az uralkodást. Az ifjú király azonban legyőzte a nehézségeket. Jól tudta, hogy a megelégedésnek s boldogságnak első feltétele Istennek a félelme, azért összehívta a főpapokat, rendbehozatta és meg
