Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-29 / 17. szám
\ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 tők, a törvénynek csak egy részével szemben is kicsinyíti vagy éppen ellentétes magatartást foglalnak el: nem szabad cso- dálkozniok, ha példájukat mások is követik, a minek aztán az lesz az eredménye, hogy a törvényeket általában úgy tekintik, mint az egyéni szabadság elleni merényletet és elviselhetetlen nyűgöt és jármot az emberiség nyakán.” <Egyik elterjedt) napilapunkban, — A SZABADSÁGBAN megjelent fennti tudósítást Harding elnöknek legközelebb tartott vallásos beszédéről nagy örömmel közöljük mi is. íme igy érez, igy beszéd egy igazi nemzetvezér! — Tanulhatnának tőle az o világban is államférfiak és kormányzók, kik a vallássosságot sokszor nem tudják kellően értékelni, sőt maguk is hitetlenséggel kérkednek. Szerk. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság március 19-én, délután öt órakor a budapesti református theológia dísztermében felolvasó ülést tartott. Négy év óta ez volt az első alkalom, hogy ez az előkelő egyesület nyilvánosan életjelt adott magáról. A megnyitó beszédet Dr. Raffay Sándor evang. püspök mondotta, utána Bethlen Margit grófnő “Rajzok” címmel tartott élvezetes felolvasást, Dr. Ravasz Lász ló püspök Petőfi géniuszáról beszélt óriási hatással, Zsilinszky Endre Irodalmi jegyzetek cimen mondott megsziv lelni valókat, Madai Gyula pedig Koronánk c. lendületes költeményét mutatta be. Milyen szép volna, ha e nemes czélu társaságnak Amerikából is az amerikai magyar ref. lelkészi kar és tehetősebb világi férfiaink közzül is minél többen tagjai lennének. Az évi tagsági 2 dollár dijj ellenében a Prot. Irodalmi társulat ingyen megküldi a tagoknak a Prot. Szemle ez. magas színvonalon álló havi folyó iratot. Jelentkezések és befizetések Dr. Ravasz Árpád budapesti ref. püspök hivatalába irányitan- dók. IX. Cálvin tér 7 sz. Ha lejárt előfizetése.......................... Ha nem kapja rendesen a lapot, .... Ha elköltözött jelen lakhelyéről, . .. tudassa mindezekről idejében a kiadóhivatalt. Mi a legnagyobb gonddal ügyelünk arra, hogy az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja a legpontosabban expediáit magyar lap legyen Amerikában, de valamint ax éremnek két oldala van, — úgy a lap kiadohivatali ügyeinek rendes és pontos lebonyolítása is kétoldalú közreműködést ig ényel. Kiadóhivatalunk intézője minden hozzája juttatott felszólamlást azonnal elintéz. TEGYEN EGY PRÓBÁT, NEM BÁNJA MEG. HAZAUTAZÁS, KIHOZATALI VAGY PÉNZKÜLDESI ÜGYEIBEN FORDULJON BIZALOMMAL KERESZTYEN MAGYAR YÁLALATHOZ. Cim. OCEANIA CO. 306 East 13th str. NEW YORK, CITY. Üzlet vezető OLASZ A FERENCZ a N. Y. I. Magyar Ref. egyház pénztárnoka. FOLYTATÓLAGOS EGYHÁZI ____________HÍREK.____________ PITTSBURGH, PA. Lelkész* Nt. Vasváry Ödön. Vasárnap, április 30-án délelőtt 10 órakor vasárnapi iskola, 11 órakor rendes istentisztelet, délután 3 órakor bibliamagyarázat Pittsburghban. Szerdán és pénteken este 7 órakor, szombaton reggel 9 órakor magyar iskola. Az elmúlt vasárnapon 137 gyermek jelent meg a vasárnap iskolában. Két esküvő. Balázs József (Derczen, Bereg m.) és neje Orosz Katalin leányával, Zsuzsánná- val az elmúlt héten kötött házasságot Lő- rincz Ferenc (Gát, Bereg m.) fiatal bányász. Mint tanuk Puskás Mihály és Kacsó Miklós szerepeltek. A fiatal pár az esküvőt követő napokban elutazott West Virginiába, Nonaville-re, ahol állandóan lakni fognak . Dobos János duquesnei születésű mc- keesporti lakos szintén az elmúlt héten kötött házasságot a pittsburghi születésű Füstös Juliannával. Tanúik voltak Nagy Sándor és Füstös András mekees- porti lakosok. Az ifjú pár Mckeesporton fog élni. Három keresztelés. Husvét vasárnapján három kisdedet keresztelt meg a pittsburghi lelkész. Tóth István (Pap, Szabolcs m.) csatle shannoni bányász és neje leánya Erzsébet — Anna nevet kapott. Keresztszülei Dercza János és neje Petruska Mária. André Mihály (Szürnyeg, Zemplén m.) és neje Szovák Borbála leánya Hona névre keresztelte-t- tett. Keresztszülei Kovács Pál András és Tusay Zsuzsánna. Nancs Jenő és neje Constanc Broutin Traveskyn szülők fia Je nő nevet kapott a keresztségben. Keresztszülei Anthony Matulis és Jane Broutin. Az Ifjúsági Kör estélye. Az egyházzal a legszorosabb kapcsolatban álló Ifjúsági Egyesület vasárnap, április 30-án, este 8 órai kezdettel igen érdekes estélyt fog rendezni, személyenkint 25 cent belétidijj'al. Az estély kiemelkedő pontja egy egyfelvonásos kis vígjáték lesz, amelynek cime: A modem koldus. A vak koldus Bellus Gyula lesz, vezetője és titkárja László József, az ur Szakács Lajos. Szokatlan érdekességet fog kölcsönözni az estélynek Székely Sándor brownsvillei lelkész szives közreműködése, akinek csodálatosan szép tenor hangjában ez úttal először lesz alkalma a pitts burghi református egyház híveinek gyönyörködni. Nehány gyönyörű éneket fog előadni zongorakisérettel. Homyák Lydia Liszt Ferencnek második magyar rapszódiáját zongorázza el, Tóth Béla szaval, Nógrády Bertalan monológot mond, Hady Albert tanító pedig “A vén cigány” cimü melodrámát szavalja el zongorakiséret mellett. A gyermekek néhány uj hazafias magyar dalt fognak elénekelni, amelyeket most tanultak meg, erre az estélyre. Az az ifjúság már elég régen nem rendezett ilyen barátságos összejövetelt s igy bizonyos, hogy igen sokan fognak megjelenni rajta. PITTOCK, PA. Lelkész Nt. Krivulka Károly A húsvéti szent ünnepek alkalmából egyházunkban nagyon szépen megnyilvá- núlt a vallásosság szent érzése amidőn is a kegyes hívek serege egészen megtöltötte a templomot. Nagyon sokan voltak vidékről is kik szent vágyódással járultak az úri szentvacsorához. Összesen 54-én vettek részt a szent sákramentomban. A kenyeret özv. Doszpoly Lajosné asszony mig a bort Győri Gedeon úr ajándékozták. Az ünnepi offera felülmúlta a mi várakozásainkat. Keresztelés. A parochián keresztelte meg a lelkész Borcsik István és neje szül. Deák Julianna szülők leánykáját. A kereszt szülői tisztet Baráti János (McKeesport, Pa.) és Vas Albertné (Cleveland, 0.) bejegyzésével Tiszt. Krivulka Károlyné töltötte be. A kis gyermek a szent keresztségben Matilda — Veronka nevet nyert. CANNONSBURG, PA. A canonsburgi magyar reformátusok korán reggel nagyon szép számban jöttek össze a hatalmas angol Presb. templomban ünnepi istenitiszteletre. Az úri szentvacsorához 48-an járúltak. Dicséret az ég urának, hogy megengedte érnünk e szép napot, melyen az embereknek szive örvendezhet és dicséreteket énekelhet. Keresztelés. A múlt vasárnap délután istenitisztelet keretében keresztelte meg a lelkész Szik- szai Péter és neje szül. Bertók leánykáját, ki a szent keresztségben Rózsika nevet nyert. A keresztszülői tisztet Bártfai János és neje szül. Soltész Julianna töltötték be nagy szeretettel.