Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-29 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 SEGÉLYZŐ SZÖVETSÉG. Az Amerikai Magyar Segélyző Szövetség, — mint azt már lapunk egyik korábbi ,sz. ban jelentettük volt is, — felette: érdekes és nagyfontosságu tisztikari és felügyelő bizottsági gyűlést tartott volt Dezső János központi elnök vezetése alatt Márcz. 19-21 napokban. A főgyülés 21-én nyílt meg, mivel előző napokban a felügyelő biz, a vagyon átvizsgáló biz, a számvizgs. biz. és a vegyes ügyeket elő- készitő bizottságok tartottak gyűléseket, üogy a tárgyalás alá kerülő ügyek minél gyorsabban el legyenek intézhetők. A nagy gyűlés figyelemmel hallgatta meg a bizottságok jelentését és megnyug- \ ássál vette tudomásul, hogy az Egyesület kebelében mindenek ékesen és szép rendben vannak. A titkár gondos jelentés számot ad a Szövetség gyarapodásáról a következők ben: 1920 december 31-én az összes taglétszámunk 7408 volt, melyből 6587 a felnőttekre esett. Ehhez felvettünk az év folyamán 515-öt, töröltünk — hátralékok miatt — 304-et, meghalt 103, visszahelyez tünk 32-őt s lett a taglétszám 1921 december végén 7548, amiből a 6673 a felnőtt tag, 875 a gyermek. Az egész évi tagszaporulat 140. A számvizsgáló biz. jelentése szerint Liberty Bondokban és értékpapírokban 9-1,500 dollárja van a Szövetkezetnek. E- zen kivül War stampekben és hadi kölcsö- nckben is van jó nehány száz dollár. Az érdekes gyűlés bizonyságot tett a tisztikarnak odaadó munkálkodásáról és a szövetkezet tagjainak hűséges ragaszkodásáról. AKRON, O. A ref. B. S. E. e hó 9-én tartott gyűlésén egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy testületileg csatlakozik az Amerikai Magyar Református Egyesülethez. így van ez szépen, jól és helyesen. A református nevet czimükbe-n hordozó segélyező egyleteknek és szervezeteknek a szellemben is meg kell mutatni hitfelekezeti jellegüket és hűségűket. FELEKEZETKÖZI CONFERENCZIA. A Federal Council és Home Mission Council egyházhatoságok kezdeményezésére Márcz. 23-án és következő napokban Washingtonban az egyik prezsbiterián nagy templomnak gyiiléstermében 16 tekintélyes amerikai prot. hitfelekezetnek főképviselői jöttek össze főleg a czélből, hogy tanácskozást folytassanak és közös megállapodásra jussanak abban a tekintetben, hogy minő templomi épületeket tar tárnának legkivánatosabbaknak szépészeti és gyakorlati szempontból az építkezni kívánó gyülekezetek részére. A bizottság, melynek jegyzője, illetve titkára Mr. J. M. Wise, a Ref. Churchnek missioi pénztárnoka, — készséggel áll rendelkezésére tanáccsal, költségvetéssel és egyébb dolgokban azon gyülekezeteknek, melyek szakértői tanácsot igénybe venni kívánnak EGYHÁZI VEZETŐK GYŰLÉSE. Ápr. 20-án és folytatólagosan tartotta a Fort Fitt Hotel egyik termében Pittsburg ban az az Internationális Vas. Iskolaiügyi bizottság a gyűlését, mely a jövő évi vas- iskolai kis képek és leczkék anyagát van hivatva kiválasztani és összeállítani. A gyűlésén 16 prot. hitfelekezetnek a főképviselői, legnevesebb egyéniségei, leginkább theol. tanárok, vettek részt. KI ADÓHIVATALI ÉRTESÍTÉS. Miután a főt. Publ. Boardok elhatározták a napokban tartott bloomfieldi magyar Presb. conferenczia megkeresésére, hogy a Hozsánna énekes könyvek ezután 50 centert terjeszttessenek: ennek következtében kérjük mindazon testvéreinket, kik lapunk kiadolvátalától a régi árban kaptak volt ezen kiadványbői, hogy visz- szatéritési igényeiket bejelenteni szíveskedjenek. A kiadohivotal minden egyes rendelőnek megtéríti a 25 cent különbözetet. Tiszteletei A REF. LAP. KIADÓHIVATAL. 0 0 O O WALLINGFORD, CONN. Lelkész: Nt. Kovács Béla. Elég szép számú gyülekezet ülte meg a nagypénteki és húsvéti szent ünnepeket; bár —| tekintve a kedvező időjárást— még egyszer annyian lehettek volna a hívek. Lehetetlen, hogy egyesek, kiket semmi baj akadályozott a templomba jövetelben — mulasztásukért bizonyos önváddal ne illették magukat. Kihatással lesz ez rájok nézve sokáig! Mindent el kell követniük, hogy hibáikat helyrehozhassák. Husvétban még ily kevesen nem járultak a szent asztalhoz, mint most, 35 fi és 30 nő, összesen 65-en. A szentjegyeket ez alkalommal: kenyeret Szabó Imre és neje bort pedig Ozsváth, József presbyterünk és neje adományozták. Perselyből befolyt $34.05. Kegyes adományokból $43.00. Összesen $77.05. A templomi szószéket virágokkal ékesítették: Mrs. Alfred Fields Bai Jánosné egy-egy cserép liliommal, Lénárth Boriska, Papp Jolán Lénárth Erzsiké, Búza Magdolna, Szabó Boriska és Soós Erzsiké pedig együtt két cserép liliommal. Kedves tisztviselő tesvérek, és tagtársak ? Karolják fel tehát az alkalmat, hogy melyik tagtárs tud több tagot szerezni egyletünk részére ezen az éven? Ne felejtse el hát egy tagtársunk sem, hogy ahány tagot ajánl, anyi Dollárt fog a főtisztikartól kapni. Azon reményben, hogy minden tagtárs legalább egy tagot fog szerezni ezen az éven, Vagyok tagtársi szeretettel. Kovács István, főkönyvelő. ÉRDEKES S TANULSÁGOS OLVASMÁNYOK. Chiniquy; — A pap, nő és gyóntatószék .85 Chiniquy; — 50 év a rom. cath. egyházban, 3 kötet ára _ 2.25 ’'’éter Mihály gálszécsi ref. lelkész: — Lonyai Mihály, tört. tanulmány .75 Magyar-német és német magyar levelező kötetlen _ .60 Az Amerikai Ref. Egyház Története, képekkel ^ -25 Az Amerikai Ref. Egyház Törvény- könyve ^ -25 Keresztyén Tanítások, imádságok és elmélkedések, vászonköt. tokkal, 1 50 Utazás a Csillagok birodalmában két predikáczio *15 Angol-magyar Ref. katekizmus .20 Fülöp: — Ref. Nagy Katekizmus, kötve .20 Ima és gyászbeszéd .10 Meghalt a Király. Ima és pred. .10 A naini özvegy és fia Ima és gyászbeszéd. .10 Jubileumi ima és szent beszéd. .10 Templomszentelési ima és pred. .10 Zengő érez, — vallásos regény 1.25 Raffay: Nemes ösvényen, ifjúsági szép könyv, kötve 1.25 Fénysugarak, — magyar gyermekek számára való szép képes könw. kötve 1.25 TRAKTÁTUSOK. Miért vagyok én Protestáns .12 A boldog és igaz élet útja .10 Isten nélkül Istennel .10 A hitetlen tragédiája .05 Hogyan lett egy social keresztyénné. .10 Miért legyen ön Protestáns .05 Szűz Mária tisztelete. .05 Hozsánna, amerikai szöveg kiadás, (kóta nélkül) nagyobb mennyiségnél ár engedmény .30 Horváth Sámuel: — Bibliai Tanítások .50 Harsányi Pál: — A gyomai ref. egyház száz éves története .50 Árvaházi Ref. Nantár .25 0 0 0 0 FELHÍVÁS! Felhívom a Pittsburghi és Vidéki Református Segélyző és Egyházi egylet, osztály tisztviselőjeinek a figyelmét, hogy főtisztikarunk, elhatározta, hogy 1922. Május hó elejétől egész Deczember hó 31-ig kedvezményben részesít minden tagot, aki tagot szerez egyletünk részére, bármeljik osztálynál. A tagokra a kedvezmény a következő: A mely tagtársunk tagokat szerez, minden tag után, a főtisztikar egy dollárral ajándékozza meg, azt a tagot, a kinek neve mint ajánló tag fog szerepelni a felvételi ivén. A Belépti dijak csak úgy maradnak, mint ahogy az alapszabály előírja. Ezen nincs semmi változás sem. 1\r.Richter’ r“PAI N- EXPELLER Amikor az első hideg napok jelentkeznek, amikor a reuma vagy neuralgia először kezdik bántani — használja ezt a megbízható házi szert. Győződjön meg hogy minden üveg “ Pa in-Expel ler”-en tnn lyct vásárol rajta van “Horgony” véd- r jegyünk. 35o. és 70c. jyógytá- £ rakban vagy RICHTER