Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-04-08 / 14. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. egyezményt. Vitassátok meg annak minden pontját és az amerikai magyar reformátusság egységesítésének szent jegyében vigyétek ezt is diadalra! Mi pedig térjünk a dolog felett napirendre! Ne mondjunk most még Ítéletet Nánássy lelkész úr felett! De ha már minden áron Ítéletet kell felette mondani, hát hagyjuk az itéletmondást azokra, akiket az epis- kopális mozgalomba beugratott és most, hogy perth- amboyi lelkészi állását megtarthassa, félre állott tőlük. Hagyjuk ezt a kellemetlen itéletmondást az ő számuk­ra. Mi pedig Istenbe vetett bizalommal haladjunk előre a kitűzött cél felé! EGY PERTH AMBOYI. EGY Perthamboyi derék hittestvérünk által hoz­zánk beküldött fennti tudósítás teljesen megvilágítja azt az útvesztőt, melynek ingoványába az episcopálista mozgalom vezető mindenáron beleakarták volna vezetni az amerikai magyar reformátusságot, vagy legalább is azon gyülekezeteinket, amelyek készek lettek volna va­kon követni e hitcserébe a világtalan vezéreket. A REFORMÁTUSOK LAPJA e kérdésben megal­kuvásnélküli határozottsággal rámutatott arra, hogy a magyar reformátusságnak az episcopálistákal való kö- zösködése sem hittanilag, sem egyházhatóságilag nem helyes, nem czélszerii és nem szükséges, sőt egyenesen káros és veszedelmes, mert az összeköttetéslétesitése egy jelentőségű magyar ref. anyaszentegyházunk hi­telveinek félretételével, — vagyis nem egyébb mint HITCSERE, ÉS HIT TAGADÁS. Különböző hisérletek tétettek, melyeknek némelyi­ke nevetséges, másik sértő volt, — hogy a REFORMÁ­TUSOK LAPJÁT állásfoglalásának megváltoztatására bírják rá, — de ez a kérdés oly életbevágóan fontossá­gú volt előttünk az amerikai magyar reformátusság jö­vendő hitéleti fejlődése szempontjából és annyira sze­rencsétlen czélzatunak tudtuk az egész mozgalmat, — hogy lelkiismeretünk azt parancsolta, miszerint e kér­désben megalkuvást ne ismerjünk és ne tűrjünk. Az események kifejlődése és a mozgalom csődje bebizonyította a REFORMÁTUSOK LAPJA ÁLLÁS- FOGLALÁSÁNAK helyességét. S ha vannak egyesek, kik szemünkre vetették, hogy az episcopális mozgalom egyediilt a REFORMÁTUSOK LAPJA ellenállásán tört meg, — úgy mi büszkén veszzük magunkra ezen vádat, mert használtunk vele anyaszentegyházunknak és az amerikai magyar reformátusság egyetemének. Igaz el­veszítettünk egy nehány barátot, sőt ellenségünkké tet­tünk többeket azok közziil, kiknek barátsága talán hasz nált volna a lap ügyének,—de mi ezzel nem törődünk,— mert a legbensőbb baráti és személyes érdeknél is előbb való és fontosabb előttünk az IGAZSÁGNAK szolgála­ta, anyaszentegyházunk javának munkálása és a hithii reformátusság előtt a helyes útnak felmutatása. Az egész dolgot mindazonáltal mégis nagyon saj­náljuk, mivel a mozgalom meggyengítette sorainkat meggyenaitette egyes gyülekezeti tagok lelkében az ön­tudatos kálvinista érzületet és meg ingatta a tisztelet­nek azon érzését, mivel híveink általában viseltettek lelkészeik iránti Legyen ez tanulság előttünk a jövendőre nézve. Ne futkossunk délibábok után. Ne legyünk ingadozók felfogásunkban, megbizhatlan ok magunktartásában. De főleg a hit és vallás dolgában álljunk meg erősen, mint a Sión hegye. Most pedig azokat a melyek hátunk mögött vágynak elfelejtvén és azokra nézvén, melyek előttünk vágynak, — fussunk a czél felé. Tegyünk félre minden ellenségeskedést és forrjunk össze most az egyszer véglegesen és tökéletesen az egy­séges hitéleti munka végzésében. A Reformed Church vezetősége hisziik hogy elné­zéssel lesz a tévedésért, melynek elkövetését talán lélektanilag lehet némileg megérteni, ha menteni nem is. Édes anyánknak, a magyarországi egyet. ref. egy­háznak hő kívánsága, buzgó óhaja és nyomatékos kéré­se hozzánk, amerikai magyar reformátussághoz, hogy fogadjuk el a Reformed Church fennhatóságát az övé helyett. Dr. Boer Elek conventi küldött határozottan és e- rőteljesen kijelentette, hogy minden más útra, tehát a függetlenkedésre, vagy az episcopálistákhoz vezető út­ra is az ANYAI ÁLDÁS NÉLKÜL kell elmenniök a kü- lönczködő gyülekezeteknek. Kövessük hát az édes anyának joakaratu és szív­ből származó intelmét, kérését! így leszünk hü gyer­mekei anyaszentegyházunknak és igy használunk leg­jobban szenvedő édes magyar Hazánknak Szerk. VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE HUSVÉT VASÁR­NAPJÁRA, ÁPRILIS 16-RA. János XX. R. 19-31v. Aranyige: “Feltámadott az Ur bizonnyal” Lukács XXIV. R. 34 v. Nem volt még levél a fákon és köröskörül kopár minden, de az azúrkék ég és a balzsamos tavaszi levegő a szabadba vonzotta az embereket. Egyik városban is a déli órákban boldog és bol­dogtalan a város határán lévő gyönyörű parkba igye­kezett, a boldog azért, hogy még nagyobb legyen örö­me, a boldogtalan pedig vigasztalást remélt találni, hasztalan volt azonban ez utóbbinak minden törekvése, mert a természet csak azoknak adja meg a boldogságot, a kik már szivökben kebelére viszik azt. A parknak egyik padján szegényes Öltözetű öreg ember ült. Szomorú gondolatokba merülve szegezte földre tekintetét. Egyszer csak tiszta, csengő, kedves gyeimekhang ébresztette fel merengéséből: “Bácsikám hát neked senki sem adott virágot ?” Felnézvén, egy kis leánykát látott maga előtt, ki­nek keze tele volt virágokkal. Gömbölyű, rózsapiros ar­ca, gyönyörül kék szeme, piros ajka volt a kis leány­kának, komolyan nézett az öreg emberre. “Bácsikám, neked senki sem adott virágot?! — ismételte meg a kérdést — “Nem kedvesem, nekem nem”— mondá szelíden az öreg ember — “Honnan vetted te a magadét ?” “Hol másutt, mint a templomban — mondá a leányka — kaptuk a pap bácsitól, kinek a bácsik és a

Next

/
Thumbnails
Contents