Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-01 / 13. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. “Te mondád!” Hideg szemű, kegyetlen tekintetű vének, fehér szakálluk, hajuk csak még félelmesebbé teszi az arcukat. feldühitett papok, szemükben a zelóták fanatizmusa. Ott ülnek a legfőbb tanács, a mindenható szanhed- rin termében, egymásmögött futó padsorokban. Előttük pedig ott áll Jézus, megláncolva, összeverve, megalázva. Mindenszemrá van szegezve és gyűlöletet szikrázik felé. A sok összesz' Írott ajkon már ott lebeg a “feszítsd meg”, — a konc szivekben már ott rejtőzik az előre elhatározott, mef násitatlan halálos Ítélet. És egyszerre megszóla ( a fő] ap: “Mondd meg nékiink, te vagy-e a Krisztus, az élő Mennek fia?” Jézus meghallja a kérdést, — aztán végigtekint a sorokon. Megkeményedett szivek mindenütt, telve előítélettel, ellene ingerelt szenvedéllyel, mintha csak a sötét, rideg éjszakába tekintene. És Jézus lelke bezárul előttük, mint a virágkehely, ha meglepte az éjszaka. Lényének csodálatos varázsát, illatát, szinpompáját,— szivének forró melegségét, bölcsességét, — magába zárja, hogy ne áradjon ki belőle semmi. Miért is tárná fel magát? Miért jelentené ki magát? Hiszen sziklák, kemény, érzéketlen gránitlelkek állanak szemközt vele! A főpap ismét szól. A hangja türelmetlenül, parancsolva cseng: ‘‘Az élő Istenre kényszeritlek, mondd meg te vagy-e a Krisztus?” És ekkor Jézus alakja felegyenesedik. Tekintetét belefúrja a reámeredő arcokba, mintha nem is az arcukat nézné, hanem belátna a szivükbe, a gondolataikba, — még annál is mélyebbre, az öntudatuk mögé, oda, ahol a halhatatlan lélek él, elrejtve nagy mélységekben. És diadalmasan zeng ajkán a szó, a válasz! Nem a megláncolt fogoly, hanem a győzelmes király válasza: “Ti mondjátok, hogy az vagyok!” A szájatok szitkot szór reám, a szivetek gyűlöletben ég ellenem, gondolataitok gyilkos gondolatok, — de a lelketek, Istenből származott szegény rablelketek sírva tesz bizonyságot rólam, hogy én vagyok a Krisztus! öklötöket vázzátok felém tajtékzó szájjal, — de én látom bennetek a lelket, amit magatok se ösmertek és ez a sok lélek térdenálva hódol előttem ebben a pillanatban is! Engem kérdeztek? Figyelnétek csak a saját lelketek szavára! óh, ha meglátnátok, ha meghallanátok! Hogy elsáppadna az arcotok, hogy megrogyna a térdetek, hogy elfúlna a hangotok! “Feszíts meg”-et kiáltoztok felém? Én nem ezt hallom. Én a ti szegény, kétségbeesett lelketek könnyes, zokogó bizonyságtételét hallom és imádkozni fogok é- rettetek a Kereszten. ROTH JÓZSEF ÉS FIA BANKHÁZA” tt ér* szolgálja a magyarságot becsülettel 401 Jerome Street. McKeesport, Pa. A legszigorúbb állami felügyelet alatt. Pánzküldés a naponkénti árfolyamon. Hajó JegyekeladáML Közjegyzői iroda. Mindenféle hasai és amerikai jogi ügyek pontos és lelkiismeretes intézése. A Roth Bankhoz mindenki a legteljeseki bizalommal fordulhat I Ki a mi felebarátunk? A mig szerető édes jó szülők veszik körül a gyermeket, vagy a mig egymást megértő rokonok, testvérek állanak sietnek egymás segítésére a szükségnek idején, megvigasztalására a bánat nehéz perczeiben; addig a- lig, vagy csak nagyon ritkán szokott az ajkra kiülni e kérdés “De hát ki is az én felebarátom”? Azonban, mikor már jobblétre szenderülnek azok az édes jó szülők, mikor a testvérek, rokonok között a visszálykodás- nak, az egyenetlenkedésnek magva hajt csirát, vagy ha messze elkerülünk a szülei hajléktól s ott saját lábainkon állva folytatunk küzdelmet a létért és a sors nem egyszer csap arcul, teszi tönkre számításainkat; újabb és újabb megpróbáltatások, küzdelmek keresztjeivel sujos bbitva terheinket, melyek hordozása alatt sokszor ugyérezzíik magunkat, hogy már csaknem ösz- szeroskadunk. Ilyenkor nem egyszer félelmetesen, csaknem a kétségbeesés közepette jelenik meg az arcon ez a kérdés “Ke hát hol van, hát ki is az én felebarátom”? Erre a kérdésre nagyon találóan és értelmesen feleltett meg Jézus egy kérkedő törvénytudóval (ügyvéddel) Lukács Ev. 10-részében. A hol a kérkedő törvénytudó azt kérdezi Jézustól “De hát ki az én felebarátom”? Mire Jézus a helyett, hogy egyenesen felelne, egy történetet mond el. Ebben a történetben egy ember az egyik városból a másikba volt menendőbe, az utón a- zonban rablók támadják meg, kik nem elégszenek meg azzal, hogy az embert mindenéből kifosztják, de még hozzá félholtra verik és a magával tehetetlen embert otthagyják vérében fetrengve az útszéli árokban. E történtek után elsőnek egy pap vetődött erre az útra, kinek már hivatásánál, állásánál fogva is erkölcsi kötelessége lett volna segiteni, de ez midőn meghallja a szerencsétlenül járt ember fájdalmas sóhajtásait, a- helyett, hogy segítségére sietett volna, kikerülte azt. Majd egy tanító ment ara, kinek már hivatalánál állásánál fogva szinte erkölcsi kötelessége lett volna segiteni de midőn ez is meghallja a szerencsétlenül járt ember fájdalmas sóhajtásait, kikerüli és más utón megy el. Majd egy Samaritánus ment ára, ki a történet szerint már régi haragosa volt a szerencsétlenül járt embernek, de mikor meghallja ennek fájdalmas sóhaját, közelebb megy hozzá és mikor látja ennek szerencsétlen álapotát, hozzá siet, kimossa és bekötözi annak sebeit, de nem elégszik meg csupán ezzel, mert szamarára teszi és a legközelebbi vendégfogadóba viszi, hol lakást bérel számára, meghagyva a vendégfogadósnak, hogy viselje gondját az embernek és ő mindenért megfog fizetni. Mikor Jézus bevégezte beszédét, a törvénytudó felé fordulva kérdezi: Mit gondolsz, a három közzül melyik volt annak a szerencsétlenül járt embernek a felebarátja? Mire az így válaszolt. “Az, aki segített”! Jézus ekkor igy szól hozzá, jólfeleltél, eredj el s cselekedj te is hasonlóképen. Tehát a legbölcsebb tanító mester tanítása szerint: “Felebarát az, aki segít”! De K. T. nem csak azt jelenti ez, hogy hát csupán az a mi felebarátunk vagy jó barátunk, aki betegségünkben, vagy testi szüksé-
