Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1922-03-11 / 10. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

3

egyes előkelő gyülekezeteknek és azoknak lelkészeiknek nevei? Bizony a pártokraszakadásnak szomorú következménye, hogy még árváinknak is szenvedniök kell a mi bününk folytán.

Azok, a kik az Episcopális egyházhoz csatlakoztak, azt mondják hogy ők az egységért dolgoznak, a keresz- tyénséget akarják egyesíteni? De kérdem, nem megtehetnék ők ezt akkor is, vagy még jobban, ha NEM CSATLAKOZTAK volna az episcopalistákhoz, hanem megmaradtak volna a REF. CHURCH-hel való össze köttetésben? És vájjon csakugyan az egy éget munkálják é ők, mikor pártokra szakgatják a ref. magyarságot és elkülönítik magukat azoktól, kik apáik vallásában megmaradni kívánnak?

Hát kérdem, hogy lehet másokat egyesíteni akarni annak, a ki az ő saját édes testvérével sem akar együtt dolgozni, a ki nem becsüli meg azt az örökséget, a mely reá szállott? Hogy fogják ezek megbecsülni az ő uj környezeti ükét, mikor a tisztes régi unalmas és túlságosan egyszerű Ő nekik ?

Magyar református testvéreim, — mondjuk ki hangosan az igazat: — olyan vezérek után, kik egy évben kétszer is változtatják az ő nézetjükét, felfogásukat és meggyőződésüket, — olyan emberek után, kiknek nincsen megállapodott és szilárd vallásos elhatározásuk, — mi nem mehetünk!

Válságos nehéz időket élünk, és ki tudja nem várnak é még nehezebb idők reánk a jövendőben. Ma még talán úgy a hogy lehet önálloskodni egyik másik gyülekezetnek, mely a háború alatt kissé megerősödött, — de jöhet olyan vihar, mely alapjában rázza meg az egyház anyagi életét. Most itt van a jo alkalom, szívesen fogadnak bennünket a testvér ref. Church kebelében,— lehet ez a jo alkalom pár hónap múlva nem adatik meg nekünk.

Nálunk Perthamboyban különösen kritikus a helyzet. Lelkészünk egy időben lemondott állásáról. Pályázatot hirdettünk alelkészi állásra. Mikor azonban a hivatal betöltésére került volna sor, — lelkészünk azon óhajának adott kifejezést, hogy ő megmaradhasson perthamfooyi lelkésznek azon feltétel alatt, hogy megtarthassa összeköttetését az episcopálista hitfelekezet- tel, mint esperes.

Nem sokat törődnénk vele, ha ő az episcopálisták- hoz húzna, — de a népnek ez a két Urnák való szol- gálás nem tetszik és nem is kell, úgy hogy most a legnagyobb zavar és fejetlenség van gyülekezetünkben. Az előjároság tiltakozik a helyzet ellen és a gyülekezet nem is fog megnyugodni abba, hogy ezen erős hitti gyülekezetét egy espicopális hajlamú lelkész szolgálja ki.

Mi rendületlenül s halálig híven állunk a mi agáink vallása mellett és azt fel nem cseréljük soha semmiféle czeremoniás vallással. Most még úgy állítják, hogy nem kívánják, hogy mi episcopálistákká legyünk, — de ha az az episcopálista püspök fogja megconfirmálni a mi gyermekeinket, — ugyan ki hiszi azt el józan elmével, hogy az az episcopális püspök REFORMÁTUSNAK fogja megconfirmálni a mi fiainkat és leányainkat? Hiszen ő neki nincs joga CSAKIS episcopálista egyháztagokká confirmálni az ifjakat! Vigyázzunk tehát és ne engedjük magunkat félre vezettetni.

Oh vajha minden református testvérem úgy látná az igazságot, mint a hogy én látom, — és felemelvén tiltakozó szavát, megállást parancsolna azon mozgalomnak, mely már is megbontotta sorainkat és oly nagy kárt tett a lelkiekben.

A tiffini egyezmény első gyümölcse.

Toledo és Detroit testvéri ölelkezése.

Amit legjobban nélkülöztünk s nélkülözünk jó rész ben még ma is az amerikai magyar reformátusság életében : a testvéri egyesség a tiffini egyezmény nyomán megindult immár s annak kézzel fogható jelei állanak előttünk abban a nagyszerű testvéri ölelkezésben, a- mely e hó 5-én ment végbe Toledoban. Jó dolog leszögezni az ilyen jelenségeket, mert a jövőnek egyedüli biztosítékát, a fejlődés lehetőségét csak az adja meg, hogy ha minél gyakrabban találkozunk hazonló jelenségekkel

A toledoi testvéries kézfogás nem áll egyedül. Datum szerint, a tiffini egyezmény keletkezése óta első ugyan, de ez az igazán Krisztusi lelkületű okmány a maga hatásában már előre vetette a maga sugarait és testvéries közeledést teremtett már előbb is.

Amiko a Bethesda körben együtt látjuk s láttuk már a tiffini egyezmény létre jötte előtt a lackawannai és buffaloi, azután a Cleveland east sidei és presbyte- rian egyházakat, — vagy amikor e sorok Írója Kalas- say esperessel együtt ott állott a homesteadi temetőben s megtartotta annak fölszentelési beszédét, ez mind nem egyéb, mint az a szellem, amely a tiffini egyezményt létre hozta és arra törekedett, hogy együtt legye nek azok, akik mindnyájan magyar reformátusok, de akiket az egyházpolitika egymástól éveken és éveken keresztül elválasztott.

Óh milyen sok átok, milyen sok gyűlölet származott abból, hogy mi, amerikai magyar reformátusok nem voltunk egy táborban! Ez volt a kerékkötője haladásunknak, fejlődésünknek. Ez volt az agyonütője közöttünk a testvéri szeretetnek. Erőnket megosztotta és sok energia, amelynek egyébként az lett volna hivatása, hogy alkosson: arra használtatott csupán, hogy olcsó diadalmakat szerezzen a különböző egyházpolitikai pártállásoknak és még olcsóbb dicsőséget azoknak, kik a pártok egyoldalú érdekeiben jobb ügyhöz méltó buzgalommal vitézkedtünk.

Mert nincsen kivétel közöttünk. Vétkeztünk mindnyájan a testvéri szeretet, sőt a Krisztus ellen, amikor harczot viseltünk egymással és azt cselekedtiik, hogy sebeket osztogassunk magunk körül. Vétkeztünk, amikor engedtük, hogy az amerikai magyar reformátusság részekre oszoljon és maga a nép még csak tudni se a- karjon egymásról, mint ahogy nem akart tudni Detroit ban és Toledoban, vagy McKeesporton és Homesteadon és még egy nagy csomó helyen! Ha a múlt évi pitts- burghi református kongresszusnak semmi más eredménye nem volna, mint az, hogy ezt az igazságot föltárta előttünk és arra vezetett bennünket, hogy hibáin-