Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1922 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-25 / 8. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 A KÍSÉRTÉS. Élőének: 108 dics. 1. 2. 5. 6. Bibliai rész: Máté 4: 1-11. Utóének: 3 Zsoltár 1. 2. 3. ELŐIMA. “Lelkünk hozzád kívánkozik, óhajtozik, óh életnek kútfeje!” Nincs nekünk és nem is lehet másban nyugodalmunk és békességünk csak te benned. Hozzád menekülünk ez órában is, óh ne fordulj el tőlünk s légy ami segedelmünk. Körül vett minket a bűn és csábitó szavaival le a- kar téríteni az igazság, az erény és a tisztaság ösvényéről. óh nyújtsd felénk édes atyai jobbodat s légy ami oltalmunk és erősségünk. óh mily sokszor hallgattunk mi a kísértő szavára. Mily sokszor letértünk a keskeny útról s nem volt erőnk azt mondani: “Távozz tőlem Sátán!” Egyszer hallgattunk az önzés szavaira, majd megszólalt bennünk a hiúság s végül a becsvágy. És mi mindannyiszor engedtük, hogy legyőzzön minket a kisértő. Most már látjuk bűneinket. Ismerjük tévedésein két. Tisztán áll előttünk veszedelmünk nagysága, óh szabadíts meg minket, Úristen, bűneinknek tériből és mi áldani fogjuk szentséges nevedet most és minden időben. Ámen. TANÍTÁS. Máté 4:1. Olvastam egy embernek szomorú történetét. Ez az ember tizenöt éves korában véletlenül elesett s hát- gerincét eltörte, aminek következtében negyven esz- tenndőn keresztül nyomta az ágyat, melyben csak a legnagyobb fájdalom árán tudott még csak meg is mozdúl- ni. Ez az ember mégis egyike volt a legboldogabb embereknek. Mindennap megújult felette Istennek kegyelme. Lelkipásztora azt mondja, hogy ennek az embernek betegszobájában ő mindig oly közel érezte magát a menyországhoz, amilyen közel csak érezheti magát az ember itt ezen a földön. Egy napon aztán a következő párbeszéd folyt el a lelkipásztor és beteg hive között. “Ugyan mondd,” — szólott a lelkipásztor — “e hosszas és szenvedésekkel teli negyven esztendőn keresztül soha sem kisértett téged meg a Sátán? Nem akart rávenni arra, hogy kételkedjél Istenben és az ő jóságában? Nem akarta véled elhitetni, hogy az Isten veled szemben valóban kegyetlen?” “Oh igen,” — felelt a beteg. “Kisértett sokszor és megkísért ma is. Itt fekszem ágyamban és látom gyermekkori játszótársaimat, amint elrobognak ablakom a- latt drága gépkocsiban. És a Sátán megszólal: “Ha az Isten csakugyan olyan jó, mint amilyennek hiszed, miért engedi, hogy éveken keresztül nyomjad betegágyadat? Lám, ma már te is gazdag ember lehetnél és a saját gépkocsidban parádézhatnál.” Azután elmegy ablakom alatt egy ember, aki nekem iskolatársam volt. Látom, hogy a legtökéletesebb egészségnek örvend. És a Sátán megint sugdosni kezd: “Ha az Isten csakugyan szeret téged, miért engedte meg, hogy eltörd hátgerincedet?” '“És te mit teszesz valahányszor igy megkísért téged a Sátán ?” — kérdezte a lelkipásztor. “Egyszerűen elvezetem őt a Golgota keresztjéhez. Rámutatok a Krisztusra. Megmutatom neki azokat a sebeket ott a Krisztus kezein, lábain és oldalán és csak ennyit mondok néki: “Lásd, mennyit szenved! Érettem szenved, mert szeret engem. Hát én ne szeresem őt?” És a Sátán ilyenkor rendesen eltűnik és békét hagy nekem.” Ez az ágyhoz szögezett szent bizonyára soha sem lesz kételkedő. Nem. ő sokkal inkább el van telve Isten kegyelmével, hogysem ez rá nézve lehetséges lenne. Pedig ha valakinek van oka a zúgolódásra és kédkedésre: ennek az embernek bizonyára volna. De az ő szive annyira el van telve Isten kegyelmével, hogy a Sátán kisértése mindig megtörik rajta. Vájjon mi birjuk-e ily mértékben az Isten kegyelmét? Vájjon mi képesek vagyunk-e ellentállani a kisértő csábos szavainak ? Nagy és fontos ez a kérdés. Mert a bűn minket is kisért. Kisért nap-nap után. El akar csábítani. Le akar téríteni a Krisztus által megjelölt útról. És nekünk küzdeni kell csábításai ellen. És a kisértés alól nincs kivétel. Egyformán ki vagyunk annak téve mindnyájan. Nézzétek: ezt a szent életű embert még tegnap gonosz gondolatok kisértették meg. Ott egy nő, akit még a múlt héten az Isten létezésében való kétkedések ostromoltak. A kisértés nem egy veszedelmekkel teli jelente az élet nagy színdarabjának. Nem a jellemnek egy torz megnyilvánúlása. Fegyelem, megpróbáltatás ez, mely nélkül nem léphetünk be Isten országának teljességébe. Olvasd a bibliai hósök élettörténetét. Vagy olvasd akár melyik történelmi nagyság életrajzát és azt fogod találni, hogy legjobbjaink, miként a jó katona, rettenetes küzdelmet vívtak meg a kisértővel s küzdelmük csak akkor szűnt meg, midőn az élet ura megfúvatta a leszerelés harsonáját. A történelem csak egyetlen tökéletes embert ismer és ez az egyetlen ember mindannyiunk között a leghevesebb kisértésnek volt kitéve. Az ige alapján először is az önzés, azután az elbizakodottság és végül az Isten- káromlás ördöge kisértette meg. És az ő ragyogó jellemének ezt a támadást egész életén keresztül százszor és ezerszer ki kellett állani, mindaddig, mig igy nem kiálthatott föl: “Ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te.” És ez volt életének végső és legszebb diadala. Ne mondja nekem senki, hogy a Krisztus kisértése nem volt valódi s nem olyan természettel birt, mint amely kisértés más közönséges halandót szokott körül venni. Ha ez valóban igy lenne: ez a tény Jézus életét üres komédiává sülyesztené alá. Megfosztaná az ő taCsaládi Kör. FAMILY ALTAR. ROVATVEZETŐ: Nt. Tóth Mihály alphai ref. lelkén.
