Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-12-17 / 51. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

5

dekes kísérlet vallási téren) és mutatja, hogy az Epis- copális egyház püspökei mennyire készek és hajlandók messzemenő engedményeket adni csupán azért, hogy egyháztagjaik számat szaporítsák.

Keresztyén elnézéssel igyekszünk szemlélni az e- gész mozgalmat.

IFJÚSÁGUNK ÉS AZ EGYHÁZ.

Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára:

Irta: Kovács János békevár ref. lelkész.

“Aki mit vet, úgy arat”, mondja a szent irás. A canadai gyenge és szabad gyermeknevelés kezdi megteremni a maga rossz gyümölcseit. 16-17 éves suhancz gyermekeink tiinedeznek fel a törvény előtt szomorú és káros következményekkel a szülőkre s természetesen önmagukra. Ott a törvény előtt megkérdezik az illetők vallását, mert a jellem alakításánál ennek jut a legnagyobb szerep. Első a szülő, azután a vallás. A szülő bediktálja a reformátust vagy a prezsbitériánust s mondjuk, hogy a fennforgó eset épen ami egyházunk köréből kerül ki. Minden esetre ez nem jó bizonyítvány ami szülői s vallási nevelésünk mellett. De vájjon igazságos dolog-é ezért az egyházat hibáztatni ? Az a szülő, ki hogy, hogy nem viseli a református nevet, nem megy el a templomba; az a gyermek, ki szülei után szintén viseli a református nevet, szintén nem megy el a templomba; egyik sem adakozik az evangéliom munkájának céljaira; megkeresztelték s ez volt az e- gész s talán majd eltemetik, ha valahogy bevégzi életpályáját, — ez az összes vallásos nevelés, miben részesült. Akárhány köztiszteletben álló s derek magyar családban nem fektetnek súlyt a gyermekek szgorú vallásos nevelésére. Az, hogy játékból megtanulja egy, két énekünket, még semmi. Még, ha egyszer, másszor elvetődik az istenházába s odahaza helyett ott rendetlenkedik az sem változtat a gyereben sokat. A gyermek nevelés iránti kötelességünket nem róhatjuk le ilyen könnyű szerrel. Isten sokkal nehezebbé tette azt reánk, szülőkre nézve, kik egykor épen olyan gyermekek voltunk, amint ők most. Canadában pedig alig van nagyobb pl obléma a gyermekekénél. Sokat fejlődött ez az or- * íá.g az első 30 év alatt de keveset fog a második 30 évben. A haladást nem az teszi lehetővé, hogy milyen e- rősek, hanem, hogy milyen jók az emberek. Ami apáink s a skótok, a francziák, az Írek stb. apái még vallásosan neveltek bennünket s nevelték a többiek az ő gyermekeiket de mi már nem úgy neveltük a mi gyermekeinket. A vallásos nevelésnél a szigorúság, a pontosság és a példa az alapeívek. Nemcsak hébe-hóba, hanem mindig, minden vasárnap el kell menni a templomba s korán már csecsemő korban el kell azt kezdeni. Vallásból kevés nem ér semmit. Mihelyt valamilyen czimen (pl. rosszidő) egy vasárnapot elmulasztunk az a gyermek észre veszi, hogy lehet a dolgon könnyíteni is s a többire már nem kell őt tanítani. Gyermekek kapva, kapnak azon, mikor valamin könnyitni lehet. Soha se ke; ressünk kibúvót abban, hogy odahaza elénekelünk, e- limádkozunk azt hívén, hogy mar most milyen jók lesznek ami gyermekeink is. Az a gyermek nem lesz mindig odahaza, hanem a nagy világ számára készitgetr elő magát s ki tudja, hol áll majd meg. Azért vigyük el őt a templomba is, ahol különféle népnek közt s a min den népek Istenének színe előtt jobban ahoz kell tartania magát, ami majd az életben reá vár. Itt jobban egybevetheti az ő életét, it a mások életével s az egybevetésből okulás, haszon származhat. Mindamellett a házi, családi ájtatosság a legdrágább kincs, mit gyermekünknek adhatunk. A templomot bár nem helyettesíti de lényegesen kiegészíti.

Az a rossz magyar szokás, mely a földet túrja s gyermeke lelkét odahagyja a nagy szerencsének és a szomszéd gyerekeinek a gyermeket is, meg a földet is elveszíti

Ha a canadai farmerek az ebből a forrásból okvetlenül bekövetkezendő veszedelmet el akarják kerülni úgy ettől kezdve harmada idejüket tisztán gyermek- nevelésre kellene forditaniok. A bálok pl. nem azok a menthető, megengedhető dolgok, miknek tartani szoktuk, hanem barbár idők maradványai, miket nemcsak vallási alapon de a józan ész alapján is el kell Ítélni. A- merikában pedig úgyszólván az egyetlen nevelési eszközünk.

MEDDIG TŰRJÜK?!

Sötét lelkű, jellemtelen alakok igyekszenek bemocskolni mindent, mi nekünk magyaroknak szent. Igyekszenek legszentebb rtzeífneinket kiölni szivünkből, hazánk szerencsétlen helyzetét önző céljaik eszközéül használják fel, s le akarják tiporni hírnevünket, erényeinket, magyar voltunkat magukhoz a sárba, piszokba, melyben ők magúk fetrengenek. Szemtelen betolakodók járják őrült démoni táncukat a legszebb virágok között, melyek valaha emberi szívben nyíltak.. Magukat magyaroknak nevező gyászvitézek szitják az egyenetlenkedés tüzét magyarok között, s az amerikai magyar azt nézi tétlenül, sőt akadnak nyíltan követők is. Könnyen hivő emberek hagyják magukat félrevezetni és hálójukba bedülnek.

E gyászvitézek rombolnak, mert rombolás az ő ele műk, rombolás az ő kenyerük. Mikor gondolkoztok már józanul ti amerikai magyarok, s ha gondolkoztok, miért nem cselekeztek? Nem látjátok, hogy hazátoknak legnagyobb ellenségei nem a román, cseh, vagy szerb, hanem az a magyar sajtó mely mindent támad, ami magyar, mindent rombol, mi neked szent hinti az égyenet- lenkedés magvát, s azt akarja veled megutáltatni, ami neked szent, ami neked drága? Vájjon kik ezek a gyász vitézek, kik az “Előre” gyűjtő név alatt romboló, magukat magyar munkások képviselőinek :|;emtelenül feltoló jellemtelen alakok? Vájjon kik ők? Nyisd ki a szemed magyar és mindjárt látod. Nem magyarok ők, sem nem munkások, magyar munkások még kevésbbé. Lehet-e az magyar, kinek hazája szétdarabolása soha sem fáj, ki folyton ellenségeinket dicsőíti, ki habzó szájjal halált kiált azokra, kik Nyugatmagyarország átadását akarják megakadályozni. Lehet-e az magyar, kinek Prága, Bécs kedvesebb, mint a magyar föld? A