Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-11-12 / 46. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE NOV. 20-RA. Aranyige; — Krisztus feltámadott a halottak köz- zül, és zsengéje lön azoknak a kik elaludtak. I. Kor. 15, 20. Pál apostol Agrippa király előtt. Ap. Csel. 26 r. 1-32 v. Az erkölcstelen és gonosz életű Félix helytartó ellen oly sok panasz jött be a királyhoz, hogy végre is kénytelen volt ötét elmozdítani állásából és helyébe más helytartót nevezni ki Júdeába. Az uj helytartónak a neve Festus volt, — a ki alig foglalta el hivatalát, a zsidók már is -bepanaszolták ő előtte is Pál apostolt, és azt szerették volna kivinni, hogy Festus Caesáre- ából, a hol börtönbe volt vetve az apostol, — lehozatta volna Pált Jeruzsálembe és ott, a zsidó fővárosban történt volna meg a tárgyalás. De Festus helytartó ebbe nem egyezett bele, már csak azért sem, mert maga Pál apostol is, mint romai polgár, azt kívánta, hogy az ő ügyének tárgyalása Romában a császár előtt menjen végbe. Agrippa király épen ebben az időben látogatást tenni jött Caesareaba, és ekkor Félix helytartó megkérte Agrippa királyt, hogy ő is hallgassa ki Pál apostolt. Agrippa király ebbe beleegyezett, — és egy bizonyos kitűzött napon összegyülekeztek a királyi kihall gatási terembe Aggrippa király és az ő felesége, továbbá Felix helytartó és az ő felesége, meg a királyi udvartartásnak főemberei, a kik között különösen nagy számban voltak magas állású tisztek és katonák. Ezen fényes hallgatóság elébe vezették a bilincsekbe vert Pál apostolt, ki mint igaz és jo lelkiismeretű egyén,__minden félelem nélkül lépett fel a számára kijelölt helyre, hogy a maga védelmét előadja. Pál a- postolnak azon beszédje, melyet ő ez alkalommal tartott, — egyike a leggyönyörűbb hitvédelmi előadásoknak, a miket ez a világ valaha hallott. Az apostol elmondta (majdnem) az ő élettörténetét. Elmondta, hogy ő mily kegyetlen üldözője volt a Krisztusnak és a Krisztus szent ügyének mindaddig, míg csak az isteni kegyelem világosságra nem vezette őtet ama nevezetes damascusi utón. Beszédéből csak úgy lángolt a Krisztus iránti hü és mély szeretetnek szent tüze, — úgy hogy az egész hallgatóság mélyen meg volt hatva a beszéd előadása által. Látni s érezni lehetett, hogy Pál apostolnak minden szava nemcsak a lelke mélyéből fakadó meggyőződésnek a beszéde, hanem egyszersmind igazság is volt. Már pedig semmi nem tesz az emberek lelkére nagyobb hatást és mélyebb benyomást, mint ha valakinek ajkai az igazságot szólják szent lelkesedéssel és meggyőző erővel. A hallgatóságnak minden egyes tagja meg volt győződve az apostolnak ártatlanságáról, — sőt meg volt erről győződve Festus is, meg Agrippa király is. ők szerették volna Pált ott mindjárt szabadon is bocsátani, de a törvények értelmében ezt nem tehették meg, mivel Pál már korában hivatkozott arra, hogy neki mint romai polgárnak joga van az ő ügyét a romai császár előtt tárgyaltatni. Hogy magára a királyra is m( lyen mély hatást tett az apostolnak előadása, kitűnik abból is, hogy a beszéd végén felállott székéről és igy szolt Pál apostolhoz; — “Majdnem elhitetted velem, hogy magam is keresztyénné legyek.” Mire Pál apostol igy válaszolt; — “Kívánom az Istentől Uram királyom, — hogy nemcsak Te hanem mindazok, a kik itt most engemet hallgattak, — olyan boldog lelkiismeretüek legyenek, mint a minő én vagyok.” Ebből a gyönyörű történetből azt a tanulságot merithetjük magunknak, hogy a Krisztusról minden- ko bátran és lelkesedéssel kell tanúbizonyságot tennünk, és sem őtet, sem az ő Evangéliumát szégyellnünk, vagy megtagadnunk soha nem szabad. Ne féljünk azért szót emelni a Krisztus védelmére, ha az Ő szent nevét káromolni halljuk. Ne vonakodjunk hirdetni a Krisztus Evangéliumát mindenütt, a hol csak ennek hirdetésére alkalom nyilik nekünk. Hiszen mi mindnyájan a királyi papság közzé tartozunk, a mi azt jelenti, hogy hivatásunk és kötelességünk prédikálni a megfeszített, de halottaiból dicsősségesen feltámadott Ur Jézus Kr. nak szent Evangéliumát minden halhatatlan lélek előtt. Ne feledjük, — hogy egyfelől biztatás, másfelől fenyegetés foglaltatik számunkra Krisztus Urunknak eme szavaiban; — “Valaki vallást teszen Én rólam az emberek előtt, —Én is vallást teszek ő róla az Én mennyei Atyám előtt, — valaki megtagadand engemet az emberek e- lőtt, — Én is megtagadom őtet az én mennyei Atyám AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET Az Amerikai reformátui magyarság legnagyobb és legrégibb intézmény*. Tagja lehet minden magyar férfi, vagy nő, a ki 16-ik évét betöltötte és 46 évednél nem idősebb. Az Egyesület VezértestUlete. Elnök: — Kövér Sándor Johnstown, Pa. 413 Broad str. Titkár: — Molnár István 268 Plymuth at. Toledo, O. előtt. H. S. A,elnök: — Nt. Korocz Géza Trenton, N.J 180 Home ave. Pénztérnok; —Nt. Tóth Sándor Cleveland, O. 2854 E. 79th str. Ellenőr: — Nt. Borsos István Detroit, Mich. 8016 Vanderbolt ave. Számvizsgáló bizottság: — Kováchv Miklós György, 8815 Buckeye Road, Cleveland, O. Bandré György, 198 Hansen Ave. Bridgeport. Conn. Nt. Virág István, 4822 Kennedy Avl. East Chicago. Ind. Nt. Bogár Lajos Toledo, O. Nt. M*legh Gyula McKeesport, Pa. és Révész E- lek New-Castle, Pa. Az Egyesület biztositő osztálya egyezer dollár haláleseti segélyt, 450.00 félsegélyt, $150—$250-ig gerjedő cs'okulás! segélyt, három havi betegség után egy é- vig heti öt dollár betegsegélyt és nő taglalnak S25.00 szülési segélvt fizet. RENDELJE MEG MAGANAK A REFORMÁTUSOK LAPJÁT! KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE HA ELŐFIZETÉSÉT BEKÜLDI, Kérjen egy INGYEN EUROPA térképet.