Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-10-22 / 43. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 7 Amint ez a tisztátalan lélek halad az országúton, meglát egy szántó-vető fiatal embert, amint előkészü­leteket tesz arra, hogy napi munkáját megkezdje. Gon­dolja magában: “Ahá! Itt van egy emberi hajlék. Ide betérhetek és nyugodtan félhetek. Megyek és lefoglalom ezt a ficíkót számomra. Elveszem ifjúságának erejét és felhasználom azt a gonoszság művelésére. Minden te­hetségét a bűntény előmozdításának szolgálatába ál­lítom.” Amint közeledik hozzá, hogy beszálláso ja magát a fiúba, hát hallja, hogy ez mélységes áhítattal dúdolja még most is annak a szent zsoltárnak egyik versét, melyet reggel a házi istenitisztelet alkalmával énekelt a család: “Szivemet hozzád emelem, És benned bízom Uram.” A tisztátalan léleknek sehogy se tetszettek a szent könyvnek eme szavai, melyekkel a fiúnak szive telve volt s igy szólt magában: “Ez nem nekem való hely. Ez nekem nagyon száraz. Innen tovább kell mennem.” Amint megy, mendegél, meglát egy serdűlő leány­kát. Gyönyörű egy gyeimek volt. Arca rózsás, szemei mosolygósak, ajkai pirosak, teste formás, egész lénye maga a meg testesült kedvesség. ‘‘Ahá!” — szólt magá ban a tisztátalan lélek. “Ezen keresztül fogok én dol­gozni. Oda lopódzom hozzá. Súgok a fülébe egy bűnös gondolatot, mely lelkét lángba borítja és megteszem őt egy elragadóan szép csábítónak. Micsoda erő és hata­lom lesz ez a gonoszság terjesztésében!” Mikor közel ér a kis leányhoz, hát egy nyitott Bibliát lát a kezében és megrökönyödve hallja, amint olvassa a száznegyvennegyedik zsoltár színes és jel­képes szavait: “Leányaink olyanök legyenek, mint a templom mintájára faragott oszlopok.” Mintha 'csak Istennek paizsába ütközött volna, fél- reugrott az ártatlan leánykától ez a tisztátalan lélek és keserűen kifakadt: “Ez sem nekem való hely. Itt akár éhen halhatnék. Másutt kell nekem szállást ke­resnem.” Csüggedten megy tovább s megáll egy lelkipásztor­nak a lakása előtt. Az Urnák öreg szolgája, ki negyven esztendeig hirdette az igét a nélkül, hogy jellemén a legkisebb folt esett volna, ott feküdt szobájában, be­tegágyán s haldoklott. “Ahá!” — szólt a tisztátalan lé­lek. “Megyek és lefoglalom számomra az Isten eme emberének a lelkét. Tény, hogy nem sokáig maradha­tok már benne, de halálos csapást mérhetek itt min­denre, ami szép, jó, nemes és szent. Ép jókor érkez­tem. Gyöngeségét ki fogom használni. Támasztok ben­ne kételkedést.Kényszeritem, hogy beszéljen úgy, mint egy pogány, mint egy hitetlen s hagyjon maga után egy sötét árnyat. így aztán elveszem hosszú lelkipász­tori munkálkodásának minden erejét és áldott befolyá­sát.” Nyomorúlt vakmerőséggel lépett hát be a lelki- pásztor betegszobájába, hogy végre hajtsa rettenetes tervét. De az Istennek embere rendíthetetlen hittel és boldog megnyugvással ismételgette halálos ágyán is e szavakat: “Még ha a halál árnyékának völgyében já­rok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te veszszód és botod1, azok vigasztalnak engem.” Mint az ágyúból kilőtt golyó, úgy rohant ki a tisztátalan lélek a beteg lelkipásztor lakásából. Úgy tetszett neki, hogy ebben a jó lelkű öreg lelkipásztor­ban magával az Istennel találkozott szemtől-szemben. Nagy félelemmel futott tehát és meg sem állt, mig vissza nem ért ahoz az emberhez, kiből nem rég szá- műzett. Nagyon megörült, midőn annak lelkét üresen találta. És amaz elhatározással, hogy soha sem hagy­ja el őt többé, összeszedett hét más, magánál még gonoszabb lelket és ezeknek társaságában visszatért az emberbe, kinek állapota ezután hétszerte gonoszabb volt. Az elmondottakból kitűnik a következő tanúlság: ne játszunk a veszedelemmel; fegyerezztik fel magun­kat a kisértő ellen; legjobb fegyversedig az Istennek igéje. Ámen! UTÓIMA. Hallgasd meg könyörgésünket, kiáltásunkra nyisd meg füleidet, óh őriző pásztorunk, szent és igaz Isten! örök hálára köteleztél minket ez órában, mert igéd hallgatásában fegyvert szereztünk magunknak a ki­sértő ellen és mi érezzük, tudjuk, hogy e fegyver nem más, mint a te szent fiad, az Ur Jézus és az ő áldott tudománya. Óh Ur Jézus, gyöngéknek erőssége, esendőknek támasza, tévelygőknek őrző pásztora! Állj mellénk az élet válságos pillanataiban és ne engedd, hogy kétség- beesésünkben megtagadjuk az Atyát, ki jónak látja olykor gyermekeit próbára tenni. Ne hagyj el minket. Maradj velünk. Lakozz mibennünk s a lélek erejével emelj az égbe. Ámen! MENEELY BELL CG. TROY, N.Y. AND 220BR0ADWAY, N.Y. CITlf BELLS BRASZO JÁNOS magyar balzsamozó és • temetésrendező fiijai nappal készen áll a magyarság ■zolgálatjára. 505 Dickson str. Homestead, Pa. P: & A: Tel 5. Bell Tel: 250 -Horn: Moeller Nagy Orgonái. 2800 templom részére készlllt már gyárunkban orgona. — Készítményeink a legtökéletesebb orgonák. Minden or­gona, teljes egészében a ml gyárunk­ban készül, teljes jótállás mellett. — Ezer háromszáz városban van szolgá­lati állomásunk, hol embereink minden javítást elvégeznek. — Írjon árjegyzékért, költségvetésért 4* mintarajzokért. M. P. MOELLER orgonagyáros— H^^ERSTOWN, MD. TEMPLOMI FELSZERELÉS és BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m. urasztali sz. edé­nyek, perseiykosárkák, énekrendtáblék, szószékek, biblia olvásó álványok, u- rasztali és szószéki terítékek bársony vagy selyemből. Kérjen tőlünk nagy árjegyzéket, mely­ben mindenről van fénykép. Ingven költségvetéssel szolgálunk temp lomi bútorzatra és berendezésre. W. & E. SCHMIDT CO. 303 Third Str. MILWAUKEE, WISC.

Next

/
Thumbnails
Contents