Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-08-20 / 34. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA.

3

elvett jóért... Van egy kedves kis leányka, Péter Lujza, lehet úgy 3-4 éves, ez a ház kedvencze. Oly bizalmas a teljesen idegenekkel szemben is. Folyton ott settenkedett körülöttünk és akkor volt igazán boldog, ha foghatta egyikőnk vagy másikónk kezét. Éppen ott létemkor konstatáltuk, hogy már megint szakad a czi- pőcskéje s újat kell neki venni! Atyafiak, hittestvérek, szerető szivek: nem küldenétek-é olykor-olykor egy pár czipőcskét, egy kis ruhácskát ezeknek az árva gyermekeknek?.. Akármilyen nagyságút küldőtök, akár fiuknak, akár lányoknak, még ha használt is egy kicsit: mindnek akad gazdája a ligonieri magyar árvák között! Nektek alig kerül valami áldozatba, csak egy kevés munkába, hogy becsomagoljátok és postára adjátok ezen a czimen: Rév. Alex. Kalassay, Ligonier, Penna.

' A gyermekek száma ez idő szerint 20. Vannak messze földről valók is. Clevelandból, Philadelphiából, West Virginiából. Ott létemkor hozta el Homesteadról Pápay Mihály is a két kis gyermekét. New Yorkból is most jelentettek be egy pár árvát. És az árvaház készen áll az árvák befogadására mindaddig, amíg csak helyet tud biztosítani a továbiaknak.

Bizony, méltó dicsekedésünk nekünk ez a ház. Akkor érezzük meg ezt igazán, amikor közvetlenül, saját, szemeinkkel látjuk az árvákat és azt a nagy jót, amit velők cselekszünk, ha gondolunk reájuk. Legyen áldott, meg is áldja Isten azt, aki ha csak résziben is, de mégis fölveszi gondját csak egynek is e kicsinyek közül!

A Református Árvaház fenntartása első sorban tőlünk, reformátusoktól függ. A mi hitünknek erejére van építve ez: vigyázzunk, hogy annak fenntartásánál a mi hitünk meg ne szégyenüljön.

McKeesport, Pa. Melegh Gyula

ref. lelkész.

*) A múlt számra későn érkezett. Szerk.

Egyházkerülők.

Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára Irta: Kovács János békevári ref. lelkész.

Húsz éves canadai történetünk folyamán ref. egyházunkban háromféle magatartás öltött most már úgy látszik végleges alakot, u. m.

azok, akik változatlan hűséggel megmaradtak egyházuk mellett,

azok, kik egyházukat meggyűlölve nyilt ellenségeivé váltak s más egyházat alakítottak, illetve választottak maguknak;

s végre azok, kik egyházukat nem pártolják de azért az ellene felállított idegen egyházhoz sem mennek át. Ezekről az utóbbiakról akarok most szólni.

Egyházkerülőknek" neveztem el őket cikkem feliratában. Nekem mindig több aggodalmat okoznak ezek, mint nyilt ellenségeink. Ellenségeink magatartását meg tudom érteni, abba bele tudok nyugodni s tudom mihez tartani, magamat velük szemben. De barátaink viselkedése, olyan emberek hideg távolmaradása egyházi életünktől, akikben megbíztunk mint

közütünk egyben-egyben: szégyen és méltó felháborodás érzetével tölt el bennünket. Az ilyenekkel szemben miég hozzá eléggé tehetetlenek is vagyunk. Intünk, feddődiink, dorgálunk s élünk a jó reménységgel, hogy Istennek valami különös közbelépése folytán majd csak belépnek a nyáj rendes seregébe és nem kullognak hátul vagy bolyonganak eltévelyedve oldalt s egyebütt. Mint a csillagok között megkülönböztetünk első, második, harmadik rendű stb. csillagokat, úgy egy egyházban is sokféle tagok vannak. Alsóbb rendű csillagaink tulajdonképpen nem egyebek mint kerékkötői keresztyéni munkásságunknak. Rendesen ott vannak, ahol helyet nem érdemeltek ki maguknak s ahol csak rontani tudnak s akarnak; ahol pedig tenni, építeni kellene, a hűlt helyüket látjuk.

Az egyházkerülők tábora Amerika földjén tetemesen megnőtt. Elolvashatunk 20. ref. családot is, mig 2-3 hitbuzgó ref. családra akadunk közöttünk! — Az áldozatkész — ref. családok száma/ pedig igen kevés. Pedig a gyülekezet földjének savai mindig az áldozatkész tagok; mert ezek képviselik a keresztyénség legmagasabb typusát számunkra. A vallásosan buzgó egyháztag nem mindig keresztyén leg áldozatkész is. “Éheztem és enni adtatok, szomjuhoztam és inni adtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, utón járó voltam és befogadtatok engemet.”

Az egyházkerülök olyan forma viszonyban vannak egyházunkon, mint az adósság, mit hordozni s lefizetni kell. Annyival kevesebb az értékünk s szegényebbek vagyunk. Az öröklevelünk nem minálunk, hanem hitelezőnk kezében van! Kiválthatjuk, ha utolsó, fillérig megfizetünk.

Egyházi életünk fájának eme száraz gályáiban mégis van némi élet, némi zöld. Olykor-olykor mint pl. keresztelések, temetés s más alkalmakkor engedve a szokás és családi respektus hatalmának, hozzánk fordulnak. Azután ismét nem látjuk őket. Az, ha teljes és mondhatnánk megérdemelt szigorral járnánk el velük szemben, nemcsak őket sértené, hanem valóságos közbotrányt képezhetne. Ne engednénk pl. egy ilyen családnak a halottját eltemettetni temetőnkbe, vagy vonnánk meg őtőlük a kér. temetés tisztességét és kötelességét; —- elképzelhetjük mi történnék? mi lennénk a hibások, nem ők! Azt hamar elfeledjük, hogy hol voltak az illetők, mikor vasárnaponként a harang meg- kondult istentiszteletre, avagy az áldozatkész szív megnyílt adakozásra. Mi győztünk, mert szerettünk, de győzedelmünk az igazságtalanság talaján történt, mellyel senkinek sem használunk. Isten után a legnagyobb büntető erő a köz-ben rejlik; ha a kálvinista köz, mint erkölcsi erő az ilyen embereket méltóképen büntetné a maguk is mindnyájunk javára, hamar ész- retémének! De mindaddig mig megtűrjük őket magunk között s semmittevésünkkel bűneikben részesek vagyunk: változásra nem számíthatunk! Ref. egyházunkban elérkezett az idő az irtásra, a tisztításra és a nyesésre. Munkánk igy káiba vész, földünk hasznot nem hajt s gyümölcs termő fáink kivesznek. Az egyházkerülő atyafiak azt mutatják, hogy életerőnk nem cirkulál szabadon, sok helyen akadályoztatva van s helye van körünkben az okos, de radikális javításoknak.