Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-07-30 / 31. szám
10 AMERIKAI MAGTÁR REFORMÁTUSOK LAPJA. Lehet-e jó pajtás, jó keresztyén az, a ki latja a körülötte levő hitetlen s igy a veszedelem felé vivő utón járó lelkeket és nem figyelmez teti őket? A presbiteriánus egyház egyik kiváló evangélista lelkésze Mingins György ifjú korában több barátjával együtt hitetlen életet élt. Megtérése után meglátogatta egyik barátját, a ki igy szólt hozzá: “No, Gyuri, úgy hallom, keresztyén lettél. Igaz-ez ? “Igaz” — felelte Mingins. “Gyuri, hiszel te az Istenben?” “Feltétlenül.” “Hiszel a kárhozatban és abban is, hogy a ki nem hisz az Istenben és a Jézusban, a kárhozatra jut?” ‘‘A legkomolyabban hiszek.” “Hát vajon a többi keresztyén szivében is oly kevés a szeretet és a felelőségérzet, mint a tiedben?” “De miért? Hogy érted ezt?” kérdezte meglepetve Mingins. “Hát arra gondoltam, hogy te mindezeket hiszed és tudod és három napot és három éjszakát eltöltesz velem egy fedel alatt, a nélkül, hogy csak egy szót szólnál az én hitetlen lelkem megmentésére!” Testvérem! Téged nem ér é az a vád, a mi az ifjú megtértet, Mingenst érte? Hát a mi egyházunkat nem éri? Saul mihelyt keresztyénné lett, lelkében erővel támadt fel az a vágy, hogy a kit megtalált, a Krisztust, másokkal is megismertesse; a veszedelemből, a miből Krisztus által megmenekült, másokat is megmentsen. Ezt láttuk az utóbbi leckékben. Ezért prédikált Damas- kusban, Jeruzsálemben, Társusban, Antióchiában. É- rezte, hogy neki szól a mai aranyige, Jézus tanújának kell lennie előbb szűkebb körben, aztán mindeneknek. Érezte a felelőségérzetet Saul is, de érezték az an- tióchiai keresztyének is. Úgy látták, hogy nem igaz keresztyének ők addig, mig a mások megmentésére Krisztushoz vezetésére nem tesznek valamit. így támad fel lelkökben a keresztyén misszió iránti felelőségérzet. A történet. Az antiochiai keresztyének, hogy a szivükben felébredt felelőség érzetét kielégítsék, hogy másokat is Krisztushoz vezessenek, a Szent Lélek utasítása alapján Barnabást és Saulust téritő útra küldötték ki. Elindult a hajó az első misszionáriusokkal, hogy Cziprus szi getére vigye őket. Megérkezve a szigetre végigjárták annak falvait, városait hirdetve a Krisztust. Hírük eljutott a sziget kormányzójához is s az maga elé hivatta az apostolokat, a kik feltárták előtte a Jézus Evangéliumát. A Jézus története nagyon megragadta a kormányzót. De volt ott egy ördöngős ember, a ki elakarta fordítani a felébredt lelkű kormányzót a hittől. Saul azonban megdorgálta és vaksággoi büntette az ördöngős hamis prófétát. Mikor a kormányzó látta, hogy a hamis próféta megvakult, megtért és keresztyénné lett. Cziprusból tovább ment Pál és Barnabás a pisidiai Antiochiaba. Itt a zsinagógában tartottak beszédet, a mi annyira megtetszett a pogányoknak, hogy arra kérték az apostolokat, hogy beszéljenek még a jövő szombaton is. Elérkezett a másik szombat is. óriási közönség csaknem ez egész város odasereglett az apostolok hallgatására. mikor a zsidók látták a nagy érdeklődést irigységgel eltelve szivőkben, az apostolok ellen fordultak. De ők félelem nélkül igy szóltak: “Mivelhogy ti megvetitek az Isten igéjét és nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, ime a pogányokhoz fordulunk.” A zsidók mig inkább dühösködtek. Majd felindították a város asszonyait, és másokat s azokkal kiűzték az apostolokat. Az Ur gazdagon megáldotta a misszionáriusokat. A munkájuk eredménye ott van a 43, 48, 49 és 52 versekben. Egyfelől a sok megtérés, másfelől a apostolok jutalma: az örömmel és Szent Lélekkel való megteles. ALKALMAZÁS. Pál és Barnabás megismerte a Krisztust és komolyan vette az ő tanításait. El indult mindkettő, hogy másokat is megmentsen, a Krisztushoz vezessen. A hivő emberek mindég igy cselekedtek. Noé hallja a figyel meztetést. Hisz. Készíti a bárkát, és másokat is hívogat. Lót megy és felkelti leányait, vejeit és kéri őket, hogy meneküljenek Sodomából. Az Ur küldöttei, lelkészek, Evangélisták, vasárnapi isk. tanítók stb. a Kr. szerelmétől szorongatva bizonyságot tesznek a Kr. ról itthon. Mások elmennek messze idegen országokba, po- gányok, vadak közzé, hogy tanúi legyenek az Umak a földnek mind végső határáig. (Meg lehet említeni egy pár hírneves missionáriusnak rövid élettörténetét, — Livingston, Carey, Taylor stb.) Elhiszik é az emberek rólad, vasárnapi iskoládról, egyházadról, — hogy hisztek a Kr. ban, ha összetett kezekkel nézitek a körülöttetek levő hitetlenek táborát és semmit nem tesztek, vagy csak úgy tessék lássék tesztek valamit érettük? ha a gyülekezeti életben semmi bel és kiil missioi munka nem folytattatik ? Szóltál é már valamikor Kr. ról? Beszéltél é Róla barátaidnak, embertársaidnak? Hány gyermek van a ki nem jár a vasárnapi iskolába, — a ki nem szereti a Jézust! Légy missionárius! Hívd őket a Kr. hoz! Milyen tagja vagy te a te vasárnapi iskoládnak? Milyen az egyházadnak? Alvó, tétlen, — vagy felébredt, — munkás tagja? A napokban olvastam egy emberről, — a ki egy kocsin utazott. I,__ II és III osztályú jegyet lehetett váltani a kocsira. A mikor beszállt a kocsiba, csudál- kozva látja, hogy mind a 3 osztályú utasok EGYÜTT ülnek, minden elkülönítés nélkül. Nem tudta megérteni, h/egy miért van ez igy, mig nem megérkeztek egy domb hoz, s akkor megértett mindent. A kocsis ugyanis hátrafordulva igy szolt; “Az első osztályú utasok a helyükön maradnak.” “A 2-ik oszt. utasok kiszállnak és a kosi mellett gyalog mennek a dombra.” “A 3-ad |5ztályu utasol! kiszállnak (és segítenek feltolni a kocsit a dombra.” Testvérem! A vas. iskolában és az egyházban nincs helye az 1 oszt. utasoknak, a kik azt gondolják, hogy az egyháztagság mennybe vivő kényelmes utazás. Nincs szükség 2-od oszt. utasokra sem, a kik csak önmagukkal törődnek. Harmad osztályú utasokra van szükség, a kik oda állanak az egyház, a vas. iskola háta mögé és erejükkel, hitükkel,
