Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-01-15 / 3. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 THROOP, PA. Lelkész; Nt. Kmeczik György. Lapunknak egyik derék pártolója, Patkó Gábor testvérünk írja a kö­vetkezőket : A throopi ref. egyházban is szé­pen és lelkesen ünnepeltük meg a ka­rácsonyi sz. ünnepeket. Templomuk falai között öröm volt együtt látni a híveknek sokaságát, kik közelről és távolról eljöttek’ hogy köszöntsék a világ megváltására született Idvezi- tőt és hogy meghallgassák szeretett lelkipásztorunknak epitő szent be­szédjét. Szép szokás az világszerte ez ün­nepen, a mi gyakorlatban van nálunk is, hogy az emberek ilyenkor aján­dékokkal lepik meg egymást. Ezt tettük mi is, midőn szeretett lelki- pásztorunknak 1 drb- tiz dolláros a- ranyat, vas. iskolánk részéről pedig egy értékes Írókészletet adtunk át,— a mit ő meleg szavakban köszönt meg a gyülekezetnek és az iskolának. Megható volt a karácsonyfa ünne­pély is- melynél a gyermekek szebb­nél sze.bb vallásos költeményeket szavaltak, — sőt a nagyobbak a Jé­zus születésének történetét adták elő a szentirásban foglalt történetnek megfelőlen. József és Mária szerepét Tóth András és neje töltötték be, — mig Tóth Juliska fehérbe öltözve a karácsonyi angyalt, 3 fiúcska pedig a napkeleti pásztorokat személyesí­tették. Igazán megható és szép elő­adás volt. De mindennél legjobban örvendezett a kedves gyermekek so­kasága a kiosztott a jándékoknak. Nem volt panasz és csalódás senki­nél sem. Adja Isten, hogy a jövő ka- í ácsonykor még ennél is szebb ünne­peket ünnepelhessünk. PERTH AMBOY, N. J. Lelkész: Nt. Dr- Nánássy Lajos. HIVATALI ESKÜT A múlt vasárnap tettek az egyházi elöljárók, akiknek nagy része a ta­valyi hivatalnokokból került ki. Id. Tóth Sándor lett egyhangúlag meg­választva ismételten főgondnoknak; algondnokok Bodnár István és Sárik György. Presbiterek Réz Ferencz, Futó Gergely- Rácz András, Sipos Gyula, Rácz János, Szabó Antal Kiss Mihály, Belenczki Gyula, Rezes Já­nos, Vass Károly Miskolczi Lajos- Hudacskó András. PASSAIC, N. J. SZOMORÚ TEMETÉSBEN Volt része a passaici magyarság­nak január hó 7-én, amikor nt.Tegze László ottani ref. lelkésznek egyetlen fiát, a 35 éves Zsigmondot kisérte ki az ottani magyarság siri nyugalom­ra. Az ifjú halott már hónapok óta idegkimerültségben szenvedett s ha­lála e bajnak következménye volt. Passaic városában felekezeti különb­ség nélkül nyilvánult meg az óriási részvét az agy lelkipásztorral szem­ben, ki egyetlen fiát s az ifjú feleség iránt, ki férjét veszítette el- A te­metés alkalmával Korocz Géza tren- toni lelkész imádkozott- Nánássy La­jos perthamboyi lelkész prédikált, a sírnál Ambrus János so. riveri és Szilágyi volt yonkersi lelkészek fun- gál tak. A temetés alkalmával a temp lom zsúfolásig megtelt gyászolókkal s a tisztelők nagy serege küldött rész véttáviratot és koszorút. (Mi is küld­jük részvétnyilvánitásun’Ft a lesuly tott családnak. Az Ur kegyelme ad­jon elegendő lelki erőt a bánat elhor- dozására, Szerk.) CLEVELAND, O. Lelkész: Nt. Kiss Gyula. Kissé megkésve, de meg nem fo­gyatkozott örömmel adunk mi is hirt azokról a szép ünnepekről, miket gyülekezetünk körében eltöttünk. Kezdem az ó évi hálaado ist. tiszte­lettel, melynél Nt. Kish Gyula ur, köz szeretetben álló hiv lelkipászto­runk mindnyájunk szivének buzgó háláját gyönyörű imádságban öntöt­te ki a Mindenható Istennek szent színe előtt­Azután levonultunk az iskolahelyi ségbe- hol a Kálvin János férfi és Női B. S. E. rendezett egy rendkívül kel­lemes ismerkedési és tea estélyt, melyei kapcsolatban A KOZÁK ezi- mu érdekes színdarabot adták elő az egyház tehetséges tagjai. A rende­ző tisztséget Kiss István az egyház fáradhatlan tevékenységű gondnoka töltötte be. Kötény István derék prezsbiter volt a kozák, mig a János szerepét Fodor Balázs ismert derék hittestvér játszotta nagy ügyesség­gel. Az ünnenélyt egyébként Nt. Kish Gyula lelkipásztor ur nyitotta meg, szép szavakkal köszöntvén az egybe­TEMPLOMI FELSZERELÉS ÉS BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u- m-: Uraastail savat edények, persely kosárkák, ének read ubléV szószékek, Biblia e-l- rué áil.sayoK, Urasztali és szószó­ló terítékek bársony vagy selyemből g. ér fsa tőlünk ángy árjegyzéket, melyben mindenről van fénykép. — iagysa kéltségvetéssel templomi bu- terastrs és berendezésre snivestwi és díjtalan»' »aole-álunk. W. & E. Schmidt Co, Mii.WAITKEE, Wise. .308 3rd. Street. HA PÉNZT AKAR HAZA KÜLDENI HAJÓJEGYET VENNI, avagy bármilyen hazai ügy elintézésé" ben tanácsra van szüksége, Írjon vagy keressen fel. LIBERTY BONDOKAT a papi árfoly­amban vesz GERMANUS EMIL Privat Bankja 185 Springfield Ave, NEWARK, N. J: Fiék-üzlet 206 Ferry St. KOHANYI TIHAMÉR M. M. B. S. EGYLET Felvesz tagokai 16-45 évesig. Heti segély 7.00: haláleseti illeték annyi, a hány fizeti tagja van az egyletnek. Van 38 oszt: unk: Felvilágosítást ad: Tóth Kálmán Kp. titkár 686 Rossiter, Pa. BRASZO JÁNOS magyar balzsamozó és temetésrendező Éjjel nappal készen áll a magyarság szolgálatára. 518 Dickson str. Homestead, Pa: P: A A: Tel 5. Bell Tel: 250 Horn: F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd Városi irodája a Garfield Nat. Bank épületjében a 11-ik emeletén. — 322 Euclid Ave. Telefon; — Central 1302, — Main #550. Este atyja banküzletében található: 2781 E. 79-th str. Cleveland, O. — Tel. Princeton 995. V, Rosedale 4757 MENEELY BELL G0/ TROY, N.Y. AMD 138 BROADWAY, N.Y. CITY I S3----->

Next

/
Thumbnails
Contents