Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-07-23 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. ö meztem volna legalább az édes anyák emlőit szívó ártatlan csecsemőknek!” És ezután halálos kint sejtető nyögésben s éktelen kiáltozásban tört ki. Arcát, sőt e- gész testét véres veríték borította el. Ez a szerencsétlen király volt egyike ama keveseknek, akiknek esete bizonyítja lehetőségét annak a tünemények, mely a Mesternek szenvedését kisérte a Gethsemané kertjében. Ifjabb éveiben borzadva rettent vissza a bűntől. De később lelkiismeretét elaltatta, sőt lábbal tapodta. De nem menekülhetett meg a lelkiismeret borzalmas furdalásától. Amit ő lábbal tapodott, hagálos ágyán az marta meg. Sok embert azonban ez a lelkiismeretiurdalás életének még javakorában támad meg és megtéríti. Ennek bizonyítására a legmeghatóbb jelenet az, mely az egyik amerikai egyetem falai között játszódott le. Az intézet végzett növendékei közül ugyanis az egyik visz- szakiildte oklevelét. A kisérő levélben bevallotta, hogy egy alkalommal a vizsgán meg nem engedett segítséget vett igénybe. Senki sem látta. Soha azóta senki még csak nem is gyanította. Évek múltak Évek teltek és ez az ember nem talált lelki nyúgalmat. Az a tudat, hogy oklevelének megszerzésében egyetlen egyszer hamis eszközhöz nyúlt, állandóan mardosta őt. Visszaküldte tehát oklevelét és kérte az igazgatót, hogy nevét az intézet végzett növendékeinek sorából törölje s tegyen erről jelentést azok előtt, akiket az ügy érdekel. Mert ő inkább elszenvedi a nyilvános meghurcoltatást, minthogy tovább is a lelkén viselje bűnének a terhét. Az igazgató mély és beható gondolkozás után úgy határozott, hogy ennek a fiatal embernek eddig kiállott szenvedése és megtérése elégséges bűnhödés azért a meggondolatlan hibáért, amit elkövetett és kérte őt, hogy tartsa meg az oklevelet. De a fiatal ember határozottan és véglegesen visszautasította azt. “És” — szólott az igazgató felmutatva az oklevelet — “itt az oklevél. A nevet azonban kitöröltem róla. Ez titok marad. Ez a titok velem fog meghalni.” E szavakra halotti csend nyomta el a szinültig megtöltött nagy termet. Az igazgató mélyreható erkölcsi oktatást adott ebben a rövid, pár szavas jelentésben. És akik hallották és látták hatását a tamilokon, meggyőződtek arról, hogy ehez hasonló bűnt, mig ez az emlék él az intézetben, egyetlen egy tanúló sem fog elkövetni. Az elmondottakból okúivá ne feledjük hát el, hogy a bűn mindig megtalálja a bűnöst és aki vétkezik, az erőszakot cselekszik a saját lelkén. Ámen! UTÓIMA. Mindentúdó Isten, ki jelen vagy mindenütt, látsz mindeneket és ismered a gondolatot még születése e- lőtt!Bűnös fejünket lehajtjuk előtted még egyszer, hogy kegyelmedért esedezzünk. Vedd kedvesen ami könyörgésünket/ Itt állunk előtted, Úristen, és mélyen érezzük, hogy sokszor letértünk arról az ösvényről, mely keskeny és rögös bár, de a dicsőség országába vezet és ráléptünk a széles útra, mely múló és kétes értékű örömökkel kecsegtetett minket, de a végén az örök kárhozat örvénye tátongott. Tudjuk, hogy igazságod a bűn büntetését követeli. De azt is tudjuk, hogy te csupa szeretet vagy és te jobban örülsz egy bűnös megtérésének, mint kilencvenkilenc igaznak. A te végetlen szeretetedre hivatkozva kérjük azért nagy bűneinkre bocsánatodat. Ne tagadd meg tőlünk ezt a kegyelmet. És mi szent fogadást teszünk, hegy ezután távol tartjuk magunkat a bűnnek szennyétől. Oda szánjuk neked mind testünket, mint lelkünket élő, szent és kedves áldozatul. Áldott- szent lelkednek ereje legyen elhatározásunkban ami segítségünk/ Amen/ *****************-***********x************ ***************************************** PÁL TANÍT ANTIÓKHÁBAN. VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE JUL. 31-RE. Apóst. Cselek. XI: 19-30. Aranyige: Egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot. A Kelet királynéjának nevezett Antiókhia volt Pál legközelebbi munkálkodásának színhelye. Róma után a legerősebb, ha ugyan nem a legnépesebb városa volt a világnak. A Rómába vezető keleti főútvonalon feküdvén, falai között úgy a görög műveltség nagyszerűsége, mint Kelet és Nyugat legrosszabb vétkei otthont találtak. Római költők arról panaszkodtak, hogy a Szíria fővárosából kiáradó feslettség elért a császári városba is és megfertőzte annak életét. Itt fel lehetett találni az élet legnemesebb és legaljasabb megnyilvánulásait. A görögül beszélő zsidók közül némelyek, akik István halálakor ki űzettek Jeruzsálemből, Antiókhiába menekültek. Itt nagy zsidó telepitvényt találtak, amely nek tagjait e kereskedelmi központ vonzotta. Ezek nem csak hűek maradtak apáik vallásához, hanem a görögökkel való érintkezéseik folytán tekintélyes számú követőkre akadtak. Az újonnan érkezett keresztyéneknek kapóra jött az a vékony szál, amely őket a zsidó vallás hagyományai által a lakossággal egybefüzte. ők szintén sikerrel térítettek át nem csupán zsidókat, hanem pogányokat is. A Péter és Kornélius közti összeköttetés (Apóst. Cselek. XI:1-18) már arra kényszeritette a jeruzsálemi egyház vezetőit és tagjait, hogy elismerjék a pogány keresztyénség lehetőségét. Mindazonáltal csak félig voltak efelől meggyőződve. Ennélfogva meglehetős különös érzülettel vették tudomásul az antiókhiai atyafiak azt a hirt, hogy a jeruzsálemiek úgy intézkedtek, hogy Barnabást a helyzet megvizsgálására küldik. Szerencsésebben nem választhattak volna, ö áhitatos zsidó
