Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-07-09 / 28. szám
10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA, midőn Pál a Jézus Krisztus szolgája lön, természeti tulajdonságait és sajátságait nem vesztette el. Ezek csak Változást szenvedtek jellemében, s messzire kiterjedő tevékenysége közben eszközök gyanánt szolgáltak. VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE JUL. 17-RE. PÁL MEGTÉRÉSE. Apostolok Cselekedetei IX:1-19. Aranyige: Azért nem levék engedetlen a mennyei látás iránt. Ap. Csel. XXVI. 19. A felületes szemlélő Pál életében a zsidó vallás tökéletes megtestesülését hajlandó látni, ő gondosan megtartotta a törvény legcsekélyebb parancsolatjait is. Az általa vallott hitnek fölényéről meg biztos volt. De Pál tevékenysége, még üldözési buzgalmának heve is, csak arra szolgálj hogy szivének belső nyugtalanságát és lelkének elégedetlenségét leplezze. A Rómaiakhoz irt levél VII-ik fejezetében feltárja ama küzdelmeket, amelyek életében ez időtájban folytak. Egyre élénkebben tudatára ébredt ama súlyos ter- heknek, amelyeket a törvény azokra rótt, akik azt ismerték. Naponként egyre jobban érezte abbeli tehetetlenségét, hogy az embereket nem képes a gonosz kör me közül kiszabadítani és nem tudja azokat helyes irányba terelni. Valóban, ámbár Pál a legpéldásabb és legmegelégedettebb embernek látszott, mégis a legnyomorultabb és legzaklatottabb ember volt. Isten egész magaviseleté és buzgalma okvetlenül azt eredményezte, hogy Pál ama kegyetlen jelenet u- tán különös kérdéseket tett fel magának. íme, ez az ember szemmellátható békével és örömmel halt meg, s bámulatos megbocsátó lelkületet tanúsított azokkal szemben, akik agyonverték! A vértanuság szinterét hihetőleg úgy hagyta ott, hogy a keresztyének iránt új tiszteletérzet fakadt lelkében. Bizonyára megkérdezte önmagától, hogy olyan hit, amely sokkal többet nyújt követőinek, mint az ő saját hite, legalább is nem méltó- e az elnézésre és kíméletre? Ha ilyen megtántoritó gondolatok támadtak Pálnál, akkor azokat száműzni igyekezett agyából, azon mesterkedvén, hogy kiirtsa e népséget, akik a zsidó vallást látszának megsemmisítéssel fenyegetni. S méltán! Hiszen a keresztyének — Istvánhoz hasonlóan — mindnyájan kiváltak a Krisztushoz való hűségűkben, a szenvedés türelmes, engedékeny elviselésében. Azután meg az ó testamentomi iratokon nyugvó érveikre nem könnyű megfelelni. Midőn Pál elméjében ilyen gondolatok forrongtak, akkor indult darmskusi útjára. Több órán át tusako- dott e kérdéssel: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? (Mát XXVII: 22.) Lehetséges-e, hogy a megfeszített Názárethi az a szenvedő szolga volt, akiről Ézsaiás (LIII:4) ezt irta: Betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kinoztatik Istentől. Ilyen kérdésekre önmagát meggyőzve válaszolt. Midőn már a város körvonalai kezdtek előtte kibontakozni hirtelen valami megmagyarázhatatlan és egész lényét megrázó tudattevékenység kerítette hatalmába, amely arról győzte meg, hogy eddigi működésével ellenszegül Istennek, ő, aki az egyháznak fő üldözője volt, egy pillanat alatt annak fő védelmezőjévé változott. Ezután abban lelte fő gyönyörűségét, amit eladdig megvetett: az Ur Jézus Krisztus keresztjében. A legfontosabb események nem; látványossággal egybekötve mennek végbe. Pálon kívül kevesen tudtak az ő damaskusi úti megtérésének élményéről. Az a szem elől teljesen el vala rejtve. Mindazonáltal igazán elmondhatjuk, hogy az a világtörténelem egyik legnagyobb eseményét képezte. Ha Pál korában azt kérdezték volna egy római embertől, hogy mi a világ legfontosabb újdonságja, valószínűleg Róma város valamelyik nagyszrü látványosságát említette volna, avagy valamelyik csatát, amelyben a római hadseregek küzdöttek. Merő bolondnak tartotta volna azt, aki legfontosabb esemény gyanánt azzal hozakodott volna elő, hogy egy Jeruzsálemből Da- maskusba utazó zsidó az útfélen vakító fényt látott, amely egész élete folyását megváltoztatta. Mégis ez volt a legdöntőbb esemény, amely a világban századokon keresztül történt. A legnagyobb események mindenkor bensőleg men nek végbe. Az emberi életnek új célhoz és az Isten ismeretének új módjához való igazodása mindig sokkal fontosabb, mint a külső esemény. Midőn Pál lelki szemeivel látta Jézust, első kérdése ez volt: Kicsoda vagy, Uram? Megtérése azt jelentette, hogy az Isten személyiségével új viszonyba jutott. Midőn ezzel rendben volt, akkor következett a második kérdés: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ezek a megtérésnek elemei. Meg kell ismerni az Istent és vele személyes viszonyba kell lépni. Viszont az illető egyén tevékenységének Isten szerint új irányt kell vennie. Sok megtérés hirtelen megy végbe, mint a Pálé a damaskusi úton; heves rázkódtatások ezek, amelyek a bűnös életből a megigazult életre visznek gt. Vannak más természetű igazi megtérések is. Nevezhetjük ezeket nevelés révén előálló megtér éseknek, amikor anélkül, hogy az illető a bűnös élet útjára térne vagy Istentől öntudatosan elszakadna, elméje és szive fokozatosan fogadja az igazságot, minél fogva Krisztus tanítványa lesz anélkül, hogy valaha tudva elpártolt volna. Egyik későbbi leckénkben meg fogunk ismerkedni Timótheussal, akiknek megtérése a második kategóriába tartozik, őt anyja és nagyanyja gyermekkorától kezdve nevelte és ápolta a hitben (II. Tim. 1:5) s megtérését a nap fényére kinyiló virághoz hasonlíthatjuk. A megtérésnek e rendes alakjára kell ügyelnünk. Sokkal előnyösebb megtartani a Krisztus befolyása a- latt álló életet, mint megmenteni azt, miután letért, az egyenes ösvényről. Mielőtt elbúcsúznánk e leckétől, kérdezzük meg magunktól őszintén: __ mit nyertünk tanulságéi? Éreztük-e valaha az új tanítvány! viszonyt úgy, mint Pál érezte? Feltettük-e magunknak e kérdést: Uram, mit akarsz, hogy ÉN cselekedjem? Pál megtérése a történelem ünnepnapjának neveztető. Hát nekünk van- e ilyen ünnepnapunk, amely vörös betűkkel volna beírva életünk naptárkönyvébe ? ATJul. havi összes vasárnapi iskolai leczkéket Nt. Székely Sándor brownsvillei ref. lelkész dolgozta ki.
