Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)

1921-07-09 / 28. szám

4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. tartotta, magával ragadván az egész nagy hallgatósá­got, mely áhítattal csüngött a hírneves egyházi szónok­nak minden szaván. A remek predikácziot, ha nem is szószerint, de legalább kivonatban és lényegében, re­méljük közölhetjük lapunk jövő heti sz. ban. Az utoi- mát Nt. Székely Sándor brownsvillei lelkipásztor tar­totta, — végső áldást mondván az intézményre és az egész amerikai magyar reformátusságra. Ezután Kö­vér Sándor mondott lelkesitő és igazán szép alkalmi be­szédet. Majd Kalassay árvaatya olvasta fel az ado­mányokat, melyeknek összege 1134.00 tett ki. Az éne­keket Uray Antal árvahazi gondnok vezette gyönyörű hangjával. A buzgó sokaság énekét megerősödve adtak usza a ligonieri hegyek. A feledhetlen szép ünnepélyen következő lelkészek voltak jelen; — Tóth Sándor Vas- váry Ödön, Porzsolt Ernő, Meleg Gyula, Kerekes Béla, Vécsey Jenő, Kováchy M. István, Id. Kalassay Sándor, Horváth Sámuel, Székely Sándor, Várkonyi Miklós és Dokus Sándor. Jelen volt továbbá Csáktornyái S. pittsburghi r. c. káp­lán is. — A megjelent egyletek, egyházak és testületek neveit, valamint az ünnepély lefolyásának további pon­tos részleteit lapunk jövő heti sz. ban fogjuk hozni. Délien, pompás ebéd várta a vendégeket az étte­remben, — mig sokan a magukkal hozott lunchot köl­tötték el kinnt a szabadban. Az intézmény jövendő sorsa Isten után főleg a ár­vaházi atyának, Nt. Kalassay Sándor urnák kezébe van letéve. És mi bizonyosak vagyunk arról, hogy az ő bölcs és hiv vezetése alatt az amerikai magyar ref. Árvaház Ligoinierben kifejlődik azzá a nagyszabású szereteti in­tézményé, mely képes lesz befogadni mindazokat az ár­vákat és elhagyatottakat, a kikről nekünk, református magyaroknak kötelességünk ez uj Hazában első sorban gondot viselnünk. Imádkozzunk azért egeket ostromloan ez intéz­mény megerősödéséért, és ne csak imádkozzunk az ár­vaházért, hanem tegyünk meg minden lehetőt is arra nézve, hogy ez intézmény fennmaradhasson és hivatá­sát mindég szélesbülő keretek között tölthesse be. Ne feledjük, hogy Isten bőséges áldása van megí­gérve mindazoknak kik a könyörülő szeretet szent pa­rancsolatját a Krisztus tanítása szerinti szellemben ér­zik át és gyarkorolják cselekedetekkel. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI KIADVÁNYOK. Amerikai Magyar Református ISKOLÁS GYERMEKNEK KÖNYVE. Legalkalmasabb iskolai tankönyv amerikai magyar is­kolák czéljaira/ Ara 25c. Összeállította: — Harsányi Sándor homesteadi és vid. ref- lelkész. Második Kiadás. — Megrendelhető Lapunk Kiadóhi­vatalában. Csak kevés példány van megmaradva. 2) Angol Magyar Ref. Katekizmus. 1 pld. ára 20c Magyar ABC. (hazai, Gyertvánffy, Rado kiadás, kötetlen) .20 Haxai nyomtatása Kis Zsoltár, vászonköt J0« II, — III és IV-ik elemi olvasókönyvek, kötve drbja 25c. Lelkéazi hivatalok részére:— Magyarnyelvű, berámizásra alkalma* di*z. kar. biz. 10 drb. 1.00 Diszea eak. bizonyitiAayok, 10 drb. ára 1.0C Keresztelési martieula ivek, ivenként .00 Egyh. tags, befizetési kis könyvek, drbja .05 x **********************-x-x-***************** * * * * * * * * EMLÉKIRAT. melyet a FEDERAL COUNCIL of the CHURCHES of CHRIST in AMERICA nevet viselő egyházi Szövet­ség a ROMÁN KORMÁNYHOZ intézett a magyaror­szági vallási sérelmek ügyében. A FEDERAL COUNCIL név alatt működő, az a- merikai 18 legnagyobb prot. hitfelekezetek főképvise­lőiből összealkotott egyházi testület a maga kebeléből egy 25 tagból álló nagy bizottságot szervezett, mely a magyarországi, közelebbről erdélyi vallásügyi visszaé­lések dolgában az alábbi felterjesztést intézte a román kormányhoz: — Az Entent hatalmak és Romániával való megálla­podások értelmében a faji, vallási és nemzetiségi kis- sebbségek a Nemzetek Szövetségének védelme alatt ál­lanak. Ezen rendelkezés tudatában, az amerikai bizott­ság, mely a kisebbségben levő nemzetiségek ügyei iránt érdeklődik, — a helyett hogy az egyesek és nemzetisé­gek számára biztosított szervezethez fordulna,__egye­nest a román királyi kormányhoz fordul abban a re­ményben és abban a hitben, hogy a koymány ezen fel- terjesztés alapján igazságos és joakaratu elintézés tár­gyává teszi az itteni javaslatokat. Bizottságunkban képviselve van az amerikai főt. prot. hitfelekezeteknek mindenike, és igy e nemzet val­lásos érzése szólal meg általunk. Bizottságunk olyapa egyénekből van összealkotva, és azoknak kérésére ala­kult meg, a kik faji, nemzetiségi, vallási, egy házi és vérségi kötelékekkel vannak az európai országokban le­vő kissebségi csoportokhoz kapcsolva. Bizottságunknak minden ténykedése tehát nem csupán az általános humanismus motívumára van ala­pítva, — hanem személyes rokonszenvre, mely köztünk, mint amerikai polgárok és a kisebbségi nemzetiségek tagjai között fennáll. Bizottságunknak figyelme különösen fel lett hiva az erdélyi állapotokra, a hol a trianoni békekötés értel­mében, egyes jelentékeny fajok más országhoz csatol- tattak. Erdélynek lakossága 2,678,367. Az angol kül­ügyminisztérium adatai szerint ebből magyar 918,217. Nemet: — 254,085. Román: — 1,472,021. Más nemze­tiségek:— 54.044. Bizottságunk nagy mennyiségű adat birtokába jutott, a melyek azt mutatják, hogy a román kormány­zat alá jutott ezen országrészben nemcsak aggodalmas, de egyensen kétségbeejtő állapotok uralkodnak. Bizottságunk tudja azt, hogy Erdélyben csaknem lehetetlen elválasztani egymástól a nemzetiségeket és a felekezeteket. Benünket természetesen a félékézéti ügyek érdekelnek. Teljesen meg vagyunk azonban er­ről győződve, hogy mindent, a mi igazságtalanság, bár­minő közben is történt az, — helyre kell hozni, és a helytelennek helyrehozása végre is vallásos ügy. Épen ezért bizottságunk úgy érez, hogy nem lépi át hatáskörét arral, ha a román király ő felségének és

Next

/
Thumbnails
Contents