Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-05-28 / 22. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. A Magyar Református árvaházról. A MOSTANI GYŰJTÉS MÁR MEGHALADTA A TÍZ EZER DOLLART. ISTENNEK SEGEDELMÉVEL LE HETő LESZ, HOGY A MOSTANI NEHÉZ VISZONYOK KÖZÖTT IS ELÉRJÜK, HOGY AZ ÁRVAHÁZ FELAVATÁSÁNAK ÉS MEGNYITÁSÁNAK A SZŰK SÉGELT ÖSSZEG ÖSSZEGYÜJTESSÉK. Az elmúlt heten kétféle gyűlésen is részt kellett vennem s igy kimutatst nem adhattam az árvaházi gyűjtésre vonatkozólag. De ezeken a gyűléseken is az Árvaház érdekeit képviseltem s azt cselekedtem, amic cselekednem kötelesség volt. Május 9-ikén először a pittsburghi congressus közös bizottságának a keleten lakó tagjaival folytattam tárgyalást s ennek leginkább a magyarországi bizottság kijövetele volt a tárgya. De itt is örvendetesen vették tudomásul, hogy árvaházi ügyünk nagyszerűen fejlődik. Délután volt a keleti lelkészi körnek a gyűlése, ahol egyenesen arra kértem a megjelent lelkészeket, hogy amint közös kincsünknek tartjuk a Református Egyesületet: úgy az Arvaházat is ilyen közös kincsnek kell tartanunk s érdekében minden áldozatot meg kell hoznunk. Úgy látom, hogy ha lesznek is dolgok, amelyek még mindig szétválasztják a mi vezető embereinket s ennek következtében népünket is: a szeretet munkájának a gyakorlása mindnyájunkat összekötEzek a gyűlések Bloomfielden voltak s részt vett ezeken Egyesületünk s igy Árvaházi bizottságunknak elnöke Kövér Sándor is. Felemelő volt látni, hogy ebben a jó nevű iskolában már két magyar tanár gondo- sokodik arról, hogy itt született, itt növekedett if jakból magyar lelkészek képeztessenek. Az intézetben 13 növendék van, akik elhatározták, hogy megalapítják maguk között az egyesületi osztályt és igy lesznek mun kásái már az iskola falain belül is annak az intézménynek: a mely összeköthet bennünket. Más nap a presbyteriánus magyar lelkészek bízott ságának volt gyűlése New Yorkban. Itt előadtam a buffalói gyűlésnek a határozatát, hogy a különböző felekezetekhez tartozó magyar reformátusoknak minden árnyalata képviseltessék az árvaházi bizottságban. Vezértestületünk kimondotta, hogy a presbyteriánus egyházhoz tartozó gyiilekezetket arra kéri, hogy két lel- * készt küldjenek ebben a bizottságban és pedig egyet ke létről és egyet nyugatról. A bizottság az ügyet a közel jövőben tartandó presbyteriánus magyar conferencia elé terjeszti- A bizottság egyébbként a legmesszebb menő támogatását Ígérte meg az Árvaház irányában, így van ez jól! Ebben a tekintetben omoljanak le közöttünk a válaszfalak! New Yorkban való tartózkodásunkat egyébbként felakartuk használni arra is, hogy Árvaházunknak pái t fogó barátokat szerezzünk. Ám az ügy nem volt kellőképen előkészítve, de igy is nagy reménységünk vagyon arra, hogy New York fog vezetni az Arvaházra való adakozásban is. Ezt a reményünket arra építjük, hogy az a Kiss Emil ur, akiről én nyilvánosan u kijelentem, hogy mindig készen volt minden magyar ügynek szives támogatására, alighogy elmondtam exotte, hogy miért kerestük fel az elnök úrral: azonnal kijelentette, hogy öt éven keresztül száz dollárt ad az Árvaház céljaira. Mindön jelezzük, hogy ez a legnagyobb egyéni adomány eddig az Árvaház javára, hálásan köszünjük Kiss E- mil urnák a fejedelmi adományt és kérjük, hogy legyen mindenkor e mellett a nemes magyar ügy mellett. Most kellő előkészítés után bátran megyünk fel New Yorkba hogy mindeneket felkeressünk, mert reményünk vagyon arra, hogy üres kézzel sehol sem fogják elereszteni azt, aki az Árvák nevében szól. Elnökünk a mig én a gyűlésen voltam, felkereste Berkó D- Géza urat is, akinek kijezte köszönetét azért, hogy az Amerikai Népszavában helyt adott az Árvaház ügyének. Berkó ur legmesszebbmenő, jóakaratu támogatásáról biztosította ezt a mozgalmat s a bátorítás és biztatás nagy előnyt jelent az egész ügynek. Ebéd idején Nehéz József testvérünkkel folytattunk tárgyalást, ő, akit már én konfirmáltam s aki maga is érezte az árvaságnak a terhét: kész legjobb erői szerint ott állani e mellett az ügy mellett. Vajha ne lenne senki, aki elfordulna az Árvaház ügyétől! Egyházaink közül a hét folyamán az elyiriai kis gyülekezet cselekedett példaadóam. Elhatározta az egy ház, hogy ezer dolláros alapítványt tesz és a mostani építkezésre és berendezkedésre pedig ötszáz dollárt gyűjt a tevékeny ifjú lelkésznek vezetése mellett. Ha meggondoljuk, hogy ez egy igen dicsiny gyülekezet: úgy tudjuk értékelni ezt a bejelentést! Adja Isten, hogy az Ígéret legyen példaadó minden mi gyülekezetünk előtt Cselekedjenek hasonlóképen! Egyleteink közül a Verhovay Segély egyletnek a fiókjai vezetnek- örvendetes dolog, hogy a Verhovay testvérek meghallják a hivó szót s készek áldozni a- zért, hogy egy újabb magyar intézmény teljesíthesse azt a munkát, amelyet a Verhovay Egylet is végez! Áldott a kéz s áldott a szív: a mely adni és könyörülni tud! Református Egyleteink közül a donorai Egyesült Egyletek és Mckeesporti egyletnek a zelienoplei osztálya jelentettek adományt az elmúlt héten. Columbusban az a bizottság, amelyről megemlékeztünk szintén jelentett 80 dolláros gyűjtést s ebből a postoni fiók osztály gyűjtött 20 dollárt. Magánosok szintén meghozták adományaikat! Egy nő testvérünk Held Ferenczné asszony East- Pittsburghból bejelentette, hogy egy zongorát ad az Árvaházba s arra ,az időre, amig Magyarországba megy gyermekeit itt szeretné elhelyezni. Szívesen teszünk ilyen szolgálatokat is a mi testvéreinknek! Többen kérdezték, hogy a mostani nyári szünidőre nem ktildhetnék-e gyermekeiket illő fizetés mellett, a nyári mindnapos iskolába! Azt hiszem, hogy ez is olyan szolgálat, amelyet vállalnunk kell! Az igazgatóság döntését közölni, fogom az érdeklődőkkel. Egyébbként az Arvaháznál a munka szépen folyik. A kert már készen van. El van veteményezve- Az istállók is nagy részben készen vannak. Még a feljárót és az utat igazgatják el hűséges munkásaink Petus