Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1921 (22. évfolyam, 1-51. szám)
1921-02-19 / 8. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. láleseti biztosításra nézve belépnek a Református Egye sületbe. Az előbbi módon reformátusságunknak egyleti téren két köz pontja lenne. Az egyik a már meglevő Ref. Egyesület, a másik pedig az a Ref. Szövetség, amelyben a kisebb ref. egyletek egyesülnének. Már önmagában véve ez az egy körülmény is az utóbbi módot ajánlja. A Ref. Egyesület már ma is szilárd, és meglehetősen kiterjedt központja az amerikai magyar református- ságnak- Tagjainak száma a legutolsó titkári kimutatás szerint a biztositó osztálynál 5889, a betegsegélyző osztálynál 829, a gyermekosztálynál 1550, összesen tehát 8268. Már önmagában véve is tenkintélyes létszám, a- melyhez, ha egyöntetűen csatlakoznak a most különálló, helyi ref. egyletek: ez a szám igen könyen megkétszereződik. Általánosan elismert dolog, hogy alapszabálya ez idő szerint a legtökéletesebb s ennek eredménye gyanánt maga az Egyesület az összs amerikai,hasonló czélu egyletek között a legerősebb, a legbiztosabb. A kebelében működő gyermekosztály, amelynek fejlesztése egyik legnagyobb gondját képezi az Egyesületnek, föltétlenül biztosítja a jövőt is, mert hiszen az ott növekedő gyermekek már egész bizonyosan az Egyesület katonái lesznek. Végtelenül nagy előnye az Egyesületnek az az Árvaház, amely pár hónap múlva már megkezdi tényleges működését. Mindezeknek az alapján az a bizottság, amely a ref- egyletek ügyeivel foglalkozik, első sorban arra törekszik, hogy az Egyesülethez való csatlakozást ked- veltesse meg azokkal a hittestvérekkel, akik ma külön álló, helyi jellegű ref. egyletekben élnek. Abban a föltevésben, hogy az Egyesület tagjainak szavazata ezt a csatlakozást lehetővé teszi: külön foglalkozunk e csatlakozás lehetőségének részlet kérdéseivel. (h.) Nehány szó Erdélyért. Az Amerikai Magyar Reformátusok Lapja számára Irta: — Sebestyén Endre duquesnei ref. lelkész, a Bocskay Szövetség megbízottja. Ha hiszünk egy Istenben, hiszünk egy hazában, hiszünk egy isteni örök igazságban, hiszünk Magyarország feltámadásában, s hiszünk mindezekben olyan hittel, hogy akár hegyeket mozdíthatunk meg vele. de szeretet__örökké munkás, örökké áldozó, s az örökős áldozásba bele nem fáradó szeretet, nincsen bennünk, olyanok vagyunk mint a csengő érc és a pengő cimbalom. Vájjon van e bennünk ilyen szeretet? Szeretet, a- mely felérjen hitünkhöz, azt telj es mértékében megbecsülje, s azzal egybeőlelkezve, csodákat láttasson velünk? Mert ha a hitünk olyan minden akadályt elsep- rően nagy, akkor a szeretetünk is erősen nagy kell hogy legyen. Vájjon van e bennünk ilyen szeretet? Tegyük a mérleg egyik oldalára szeretetünket: mind ami bennünk van- A másik oldalra vessük oda Erdélyt, s akkor megtudjuk. A tiszta hit, fenkőlt szabadságszeretet, erkölcsös művelődés hajdantai klasszikus földjére, Erdélyre rósz napok jöttek és — úgy látszik, még rosszabbak jőnek. A nyolcvan százalékában írástudatlan, száz százalékában romlott, s romlottságát céda módra kultúraként parádéztato nagy-román impériumban a magyar Erdély veszedelmet jelent. Hogy a nagy imperium megálljon, a magyar Erdélynek — az egész magyar Erdélynek, pusztulnia kell. A fejsze a fának gyökerére vettetett. A magyar állam által fenntartott magyar iskolákat, művelődési és közintézményeket mind elvették. A magyarság gerincét képző kőzéposztályosok tizezreit kiül dőzték, s helyükbe csak úgy őzőnlik a román sőpredél tízezreinek éhes hada. A nemrég színtiszta magyar Kolozsvár 25 ezer beözönlött fosztogató román átkát nyögi. Az elrabolt kolozsvári egyetemnek az elmúlt évben közel négy ezer hallgatója volt, — a jövő készülő urai, de a magyar egyetemi hallgató űzött vadként bujdosik az országban. Egyházaink, felekezeti iskoláink, a fojtogatott magyarság utolsó védvárai, koldusbotra juttatva, javaikban megrabolva, kitanult gonoszság ezer zaklatásától háborgatva, emberfeletti erőfeszítés keserves küzkődésével tartják a romladozó falakat, az egymásba szakadozó rések ellen őntestüket vetve oda gátul. Ha erejük megszakad, s fejők felett átcsap a szennyes áradat, a magyar Erdélyből semmi se marad, csak a nagy siralom, panaszolva — veszett hajó harangjának rémes kongásaként, a nagy magyar pusztulást. A Bocskay Szövetség, a legnagyobb erdélyi magyar, gróf Bethlen István elnöksége alatt megalakult és a magyar Erdély megmentésére és megerősítésére munkálkodó, nagy erdélyi védő egyesület, a nagy romlással szemben majdnem tehetetlenül állva, segítségért kiált hozzánk, Amerikába szakadt református magyarokhoz. Kér hogy segítsünk Erdélyen ott, ahol egyedül lehet i- gazán Erdélyen segíteni, a magyar református templomokon, iskolákon át. Ha van Erdély számára szabadulás, az csak református magyarságának hitén, lelki erején át jöhet el. A ki tud és akar Erdélyen segíteni: itt kell hogy segítsen. Tudunk-e és akarunk-e Erdélyen segíteni? Van e bennünk hit, amely elég nagy legyen, s szeretet, amely felérjen ahoz? Mi lenne, ha az a harminc ezer amerikai magyar református, aki velők egy testből való test, egy vérből való vér, aki velők együtt tudja és érzi hogy mit jelent a protestáns magyar Erdély, odavetné vállát a nagy romlásnak mint egy ember és kimondaná nagy eltőké- léssel hogy: Erdélyt pedig nem adjuk? Mi lenne, ha minden egyházunk pátronusává lenne egy veszélyeztetett erdélyi egyháznak, iskolának ? Mi lenne ha minden vasárnapi iskolánk őrökbe fogadna egy erdélyi református theologus diákot? Mi lenne, ha tehetősebb jó református testvéreink könyvtárakat vennének az erdélyi magyar gyermekek számára azon a pénzen, amit évről évre kidobálnak hiábanvaloságokra ? Mi lenne, ha kissebbek lennének keresztelési, lakodalmi, névnapi lakomáink, kevesebb a koporsókra borított, másnapra elhervadó, s őrökre hervadtnak maradó virág, de meggazdagodnának csodamodra erdélyi református kollégiumaink? Mi lenne, ha imádkozó lélekkel égre nézve el- kezdenők osztogatni az őt kenyeret és két halat, ami
