Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-12-18 / 51. szám
i AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. lárt, — a 36 özvegy részére 6—6 dollárjával ugyanis épen 216 dollárra leend szükség. Lapunk múlt heti sz. ban meghatottsággal és benső örömmel emlékeztünk volt meg a beaverfallsi, Pa. kisded gyülekezet lángoló buzgoságu lelkipásztorának, Nt. Dézsy G. Károly urnák azon nemes cselekedetéről, hogy ő az ő gyülekezete körében 91.25 centet gyűjtött a hazai segély alapra. E gyönyörű példa követésre talált Canadában is, hol Szakács Gábor és Szakács Benjámin kiváló buzgo- ságú hittestvéreink a kiplingi magyar coloniában cana- dai értékben 59.65 centet, — egyesült államokbeli pénzben 51.58 centet gyűjtöttek. Mily ragyogó példája a magyar szívben lakozó testvéri szeretetnek! Mily sok hálafohász száll azon irgalmas és jótékony lelkű egyének felé onnan a tengerentúlról, kik fel fogják .a nyomornak áthallatszó jaj kiáltását és felbuzdulnak arra, hogy azt miveljék, a mit az irgalmas Szamaritánus ■cselekedett volt egykor. Oh ezek a jolelkü adakozók meg látják egy napon, hogy minő jó emlékezete vagyon annak a Mennyei A- tyának, ki minden jocselekedetet megörökittet az ő angyalai által az Életnek nagy könyvében! Különös elismeréssel emlitjük meg e helyütt is, hogy a canadai hittestvérek a nemes sziviiségnek a legtiindöklőbb példáját állították elibénk az által, hogy e szép összegű adományyal gyarapították a segélyalapot! Áldja meg és meg is áldja őket érette a Mindenható Isten! EZEN A HÉTEN következő újabb adományok folytak be a szereteti és nemes czélra: a Perthamboyi ref. egyh. magy. vas. iskolája 5.00 Nt. Virág István és neje E. Chicago, Ind. 5.25 Cseh Ferencz és csal. Witherbee, N. Y. 5.00 Nt. Dokus Gábor ref. leik. So. Norvalk, Conn. 2.00 Bikszay László és neje Hammond, Ind. 1.00 N.N. (Nt. Virág Istv. ref. leik. ur utján) 1.00 Molnár Istvánné Youngstown, O. 1.00 Abry István Whitewood, Can. 1.15 Kopcsay Mihály Avella, Pa. 1.00 Múlt heti sz. ban kimutatva 205.25 E heti adakozások összege 22.40 Gyűjtésűnk végösszege mai napon 227.65 Minthogy édes Hazánkban több mint ÖTSZÁZ ref. lelkész özvegy nyomorog és ezeknek legalább is KÉT EZERNYI árva gyermek sorsáról kell gondot viselnünk és minthogy az ország többi részeiben szétszórtan lakó többi papi özvegyeknek sincs egy cseppet sem j óbb sorosuk, mint azoknak a debreczeni özvegyeknek, a kiknek sorsa felett segítő szeretre indultunk, — úgy véljük, a joszivü adakozók megnyugosznak abban, ha úgy intézkedünk, hogy az ezután begyülendő összegből MINDEN magyarországi nyomorgó lelkész özvegynek és árvának legyen juttatva egy parányka segítség. Ennek megfelelőleg az ezután begyülendő adományokat, amik kifejezetten az Ur hátramaradt szolgái családjainak felsegitésére küldetnek be hozzánk, — egyenesen a REF. LELKÉSZI NYUGDIJJ INTÉZET elnökségéhez fogjuk áttenni. Veronika zsebkendője. (Folytatás a múlt heti számból.) IV. Egy hét múlva Caprea szigetének meredek lejtőin igyekezett fölfélé az öreg Faustina. A nap tüzelt. Az öregség meg a kimerültség érzése megint meglepte, miközben a Tiberius nyári lakába vezető kígyózó utakon s a sziklákba vájt lépcsőkön kapaszkodott fölfelé. Ez az érzése meg fokozódott, a mikor szemébe tütn, mennyire megváltozott minden a távolléte alatt. Azelőtt az emberek nagy serege hullámzott örökösen föl s alá e lépcsőkön. Csak úgy tolongtak itt az óriás líbiaiaktól csipelt szenátorok, a provincziákból rabszolgák hosszú sorának kíséretében megjelent követek, a tisztséget keresők s a császár lakomáira meghívott e- lőkelők. S ime, egészen puszták e lépcsők meg folyosók. A szürkészöld gyíkokon kiviil nem látott é'.ó lényt útközben az öregasszony. Elámult, hogy jóformán mindenl kihaltnak látszott. A császár legfölebb csak pár hete volt beteg, mégis gyom burjónzott már a négyszöletes márványkövek között. Szép virágtartókban nemes növények fonnyid- tak el s pajkos Rontó Pálok — nem állta út jókat cen- ki — itt-ott már a folyosó karját is letördelték. De mégis ez a teljes kihaltság tetszeti neki legszokatlanabbnak. Ha nem volt is szabad idegeneknek mutatkozniok a szigeten, mégis csak itt kellene valahol lennie a császár háztartásához tartozó katonák, rabszolgák, tánczosnők. zenészek, szakácsok étekfogók, palotaőrök meg a kertészek végtelen seregének. Csupán a legfelső terraszon pillantott meg egy pár öreg rabszolgát, a mint odaért. Ott ültek a villa előtt a lépcső kövein. A mint feléj ök közeledett, fölemelkedtek és meghajoltak előtte. —Légy üdvözölve Faustina! — mondta az egyik. Valamelyik isten küldött ide a boldogtalanságunk enyhítésére. —Mi ez, Milo ? — kérdé Faustina. — Mért oly pusz ta e hely? Hisz azt hallottam, hogy Tiberius még Ca- preában tartózkodik. —A császár elűzte a rabszolgáit egytől egyig. Mert azt gyanítja, hogy valamelyikünk meges bort a- dott neki és attól betegedett meg. Rajtam is kiadott volna, meg Titon is, ha szót tagodnak neki De tudod, hogy teljes életünkben szolgáltuk a császárt meg az é- desanyját. —Nemcsak a rabszolgákat értettem, -— mondá Faustina. _Hol vannak a szenátorok meg a hadvezérek? Hol a császár bizalmasai s valamennyi hízelgő tányérnyalój a ? —Tiberius nem akar többé idegenek előtt mutatkozni — mondta a rabszolga. — Lucius szenátor és Macro, a testőrség kapitánya napról napra meg jelenik előtte és átveszi a parancsát. Rajtok kívül bárkinek kitilos közeledni hozzá. Faustina fölment a lépcsőn, hogy beléphessen a villába. Előtte haladt a rabszolga. —S mit szólnak az orvosok Tiberius bajához?— kérdezte menetközben az öregasszony. T 7
