Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-01-31 / 5. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3) Az amerikai prot. egyházak rokonszenvének erkölcsi és anyagi pártfogásának megnyerése. A nagy gyűlésen állana e tekintetben szükséges czélszerü modozatkról gondoskodni. — Azért tartom szükségesnek és hangsúlyozón ezt a pontot, mert a nagy amerikai egyházak tekintélyükkel és befolyásukkal mindég tudnának érvényt szerezni mozgalmunknak az ellenséges területre került magyar prot. egyházak érdekében. Eszközök; — alkalmi irodalom, — magyar és angol nyelvű egyházi sajtó, — a nagy egyházak gyűlésein ügyünknek ismertetése alkalmas világi vagy egyházi egyének által, — a Molnár testvérünk által emlitett iroda ha erre szükség lenne. 4) Az idegen területekre beosztott magyar egyházaknak az amerikai prot. egyházak protektorátusa alá való helyezése, vagy pedig ezekhez való csatolása a végső szükség esetén. Az Amerikai Prezsbiterian Egyház Board of Foreign Missions Romániában, Bulgáriában, Török országban tart fenn ily missioi egyházakat. — Nem látok nagy nehézséget abban, hogy szükség esetén Romániába és a többi idegen területekre beosztott magyar egyházakba Amerikában született és Amerikában polgárjoggal biro lelkész missionáriusok küldettessenek ki, a kik ott magyar véreink között szolgálhatnák az Isten Országát, a mint itt Amerikában is sikeres munkát végeznek a magyarok között. A bloom- fieldi theol. Seminárium növendékei előtt uj munkatér nyilnék meg ez által. Ezt az utolso pontot csak szükség esetébe találom alkalmazandónak. íme főbb vonalakban megismertetém a vezérelveket. Mások talán jobbakat és többeket tudnak. Mindenkit meg kell hallgatni és a különböző vélemények sokaságából válasszuk ki a legjobbakat. De cselekedjünk gyorsan, mert az idő múlik. Jegyztet. A nagy gyűlésen felelevenitjük a 3 évvel e- zelőtt megalakult Lelkészegyesületet, a melynek még van nehány fizető tagja. Mi a Válaszunk? Jönnek a levelek, a régóta várva várt Ó hazai levelek. Egyik örömöt hoz, a másik szomorúságot. Az egyik felvidámitja a szivet, a másik könnyeket facsar az olvasó szemeiből. S azok a- kik levelet kapnak, válaszolnak. Az egyik leirja szivének boldogságát, a másik könnyekkel áztatott papirra Írja reszkető kezekkel lelkének fájdalmát. Az egyik előtt uj egek nyilatkoztak meg, a másik előtt az egész világ beborul, egy temetővé változott. “Örvendezzetek az örülőkkel és sírjatok a sírokkal” tanít szent könyvünk. S ha valamikor megértettük a tanítás mélységes ételmét, úgy most van az idő, amikor igazán megértjük, ha csak szivünk helyén nem hideg kő van, hacsak lelkünket a könyösség fagyasztó jege olvasztha- tatlanul be nem burkolta. Óh igen, mintha mindannyiunknak egy szive volna, össze dobognak sziveink, mikor öröm hirt hoz a posta, mintha mindannyiunkban egy lélek volna, a fájdalom húrjai zendülnek meg lelkeink, ha gyászhirt olvasunk. Mennyivel közelebbről érint minket a hir, ha közös örömről, vagy ha közös bánatról jön hir a levélben. Amikor mindanyiunkhoz szól a levél iró, nem csak közülünk egyikhez másikhoz. Jönnek ilyen levelek is. Hozzám is érkezett egy. Hágából jött a levél, ahol magyarországi református lelkészek küldöttsége tartózkodik. Ott tar tózkodásának célja az, hogy a nyugati nemzetek protestáns egyházainak figyelmét felhívja a nagyarországi protestáns, s közelebbről a magyar református anyaszentegyház válságos helyzetére. A levelet if j. Viktor János irta, a lel- készi küldöttség egyik tagja, aki Amerikában is járt, minket ismer, s közülünk is sokan ismerik őt. Ismerjük őt úgy is, mint akinek az édes atyja összeállította Hozsánna vasárnapi iskolákban használt énekes könyvünket. Viktor János szívvel lélekkel a magyar református Anyeszentegy- ház boldogságáért küzd. Évek hosszú során a Magyar Keresztyén Evangéliumi Diákszövetségnek volt főtitkára, lelke, irányitója. Most idegen országban, idegen népek érdeklődését igyekszik meg nyerni a magyarországi, de ks- lönösen az elszakított magyar református egyházak érdekében. Hogy munkáját sikerrel végezze, minket is felszólít, hogy legyünk munkatársai. Szeretném az egész levelet közöltetni, de hosszú volna. Legyen szabad azért csak részleteket idézni. Az utolsó esztendő volt, valóban a legnehezebb. Különösen a “vörös hónapok”. Nem volt frázis a létért való küzdelem. Egész napos, néha két napos expedíciók utján lehetett egy — egy hétre való élelmi szert beszerezni a vidékről; órák hosszat gyalogolva, természetesen csak a félre esőíbbfalvakban lehetett még valamihez hozzájutni, és cipelve, boldogan visszafelé az élelmet- Persze, ritkán lehetett PÉNZÉRT kapni az élelmi szert. Többnyire csak cserekereskedést lehetett folytatni. A gardercbunk régi darab íjaiból egymás után kellett megválnunk, hogy egy pár liter borsóhoz, meg nehány kiló krumplihoz jussunk. Most már valamennyire javulnak a viszonyok. A piacon van valamennyi élelem, de olyan kevés, hogy horribilisak az árak- Tejhez, pl. az 11/2 éves kisebbik fiacskánk már több mint egy fél éve csak kivételes alkalmakkor jut. Ez a dolognak azonban csak testi oldala. Nehezebb volt átélni azokat a lelki válságokat, amikkel a világháború, a forradalmi lázas állapot, az ország szétdarabolása, a nyári rémuralom, és az azóta is fennálló nyugtalanság együtt jár. De mindezek daczára is, én és az enyéim még nagyon
