Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-09-25 / 39. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 rosba takarják, egész vidékek felnőtt lakossága rongyokban jár, a gyerme­kek pedig valósággal meztelenül. * * * * Nők a szószéken. A methodista egyház volt tudvale­vőleg az első, mely szakított a kér. egyházakban eddig fennállott gya­korlattal, és megadta a jogot a nők­nek is arra, hogy theologiákra beirat- koshassanak és a papi tanszakot el­végezhessék. Az első nő pap a met­hodista episkopális egyházban a na­pokban lett felszentelve és a Pemr sylvániai Harmony városkában levő gyülekezet papjául elválasztva. A Prezsb. egyháznak ez évben Má­jus ho folyamán Philadelphiában tartott nagy zsinatja ugyané kérdés­ben azt határozta, hogy felhívja az összes egyházmegyéket véleménya­dásra ez ügyben, — mielőtt a nőknek a lelkészi hivatalokra és egyházi tiszt ségekre való bemenetelét vagy dia- kunusi és egyháztanácsosi állásra való megválaszthatoságát törvénybe iktattatná. A zsinati titkár éppen most küldte szét az egyes egyházme­gyékhez a vonatkozó felhívást ez ügyben való nyilatkozat tételre. Az ez ügyben előzetesen nyilatkozatté­telre felkért 70 befolyásos vezető a- merikai prezsb. egyén közziil csupán 18 nyilatkozott kedvezően a nők fel- szenteltetése mellett. A legtöbben úgy vélekednek, hogy elég ha a nők az egyet, egyház bizottságaiban helyet foglalnak, és legfeljebb egy- háztanacsosokul elválasztatnak. ben tehát Mac Swinney egyrangban van a mi felfogásunk szerint az in­diai fakirokkal, — a kik szemfény­vesztő csalással bolonditják az em­bereket. Mi sokkal inkáb azt gondoljuk, hogy Mac Swinney, ha csakugyan e- léri czélját és éh-halállal pusztitja el magát, -— nem lesz agyébb, mint közönséges öngyilkos, ki tudatos szándékossággal pusztította el s sa­ját maga életjét, a mit pedig nem szabad lett volna megtennie., ha ma­gát istenfélő kér. embernek tartja. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy vájjon el fogják-é temetni ezt a politikai kalandort, ki magát mar- tymak tetteti, — a rom catholikus egyház papjai, mikor ők oly követ­kezetesen megtagadják a halotti szer tartás végzését oly esetekben, a mi­kor valaki szándékosan dobja el ma­gától az életet/ A magyarországi ref. egyház zsinatja. A magyarországi egyet. ref. egy­ház, — mint otthonról értesülünk,— ezen év folyamán, és pedig valószí­nűleg Szept. hóban kezdi meg egy uj kerszakot megnyitó zsinatját. A háború által teremtett helyzet úgy alkotmányában, szervezetében, mint a lelki élet terén való munkálkodás­ban uj feladatok elé állította a hazai egyet. ref. egyházat, a mely felada­tok elől az életre ébredt hazai közegy ház nem tud és nem is akar kitérni. A zsinat ilyenformán elmondhat­juk előre is, — korszakalkotó össze­jövetele lesz a magyarhoni reformá- tusságnak. Révész Kálmán kassai esperes mis- kolczi lelkész lett. A néhai Kun Bertalan tiszánnin- neni ref. püspök hivatali nagy állá­sát viselő Révész Kálmán püspök ugyanabból a parochiából, illetve püs pöki helyről fogja ezután irányítani egy nagy egyházkerület adminiszt­rálásának gondjait, a mely lakásból és helyről nagy nevű elődje, Kun Bertalan, több mint egy félszáazdon által irányította. Mint bennünket értesítenek, — a kassaiak országos hírnevű és szere­tett papját, Révész Kálmánt ugyanis a miskolczi fényes gyülekezet első papjául meghívta. — Az Ur áldó ke­gyelme sokasodjon meg e főpásztor minden irányú szent tevékenységén, hogy láttassák meg az ő hiv sáfár- kodásának építő eredménye. ŐRÜLT VAGY FANATIKUS? A napilapok vagy egy hónap óta hasábokat szentelnek egy Mac-Swi- ney nevű ájris Sinn-Fein vezérnek, ki mindenáron martyr ja akar lenni az ir catholikus “nemzeti” ügynek. Mac Swiney az által akarja elnyerni a martyrság koszorúját az ajrisok között, hogy a börtönben, — hova lázitás és hazaárulás miatt került,— megtagadott elfogadni bárminő táp­lálékot is, és állítólag négy hét lefo­lyása óta ajkai semmiféle táplálékot nem érintettek. Mi bátrak vagyunk kétségbe von­ni, hogy akár Mac Swinney, akár bármely más halandó is heteken ke­resztül kibírja a börtönben való tar­tózkodást táplálék nélkül. Az emberi test szervezet nem úgy van megal­kotva, hogy az 4 vagy több hétig is kibírja táplálék nélkül. E tekintet­Az egészséges gyermek boldog gyermek. ..... Védje meg gyermeke egészségét az által, hogy mindig kéznél tart szorulás, bélgörcs, hasmenés és székrekedés ellen egy üveg. BAMBINO T Gyors hatású, kellemes és eredményes. Gyermekek szeretik s mindig többet kérnek belőle. Követelje mindig az eredeti csomagot, amelyen a Bambino Baby képe látható. Ára 50 cent üvegenkint, postán küldve a gyárból 60 cent. F. AD. RICHTER & CO., Bush Terminal Bldg. No. 5, BROOKLYN, N. Y.

Next

/
Thumbnails
Contents