Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-09-11 / 37. szám
14 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. szallaggal körülkötve lépett ki a csoportból és egy szép megnyitó beszédet mondott, melyet a közönség néma csendben hallgatott végig. Tetszését szűnni nem akaró tapsai fejea- te ki. Ezek után, mivel a vizsgának Írás és olvasási része már délelőtt megtartatott a szebbnél szebb verseknek elmondására, szívhez szólóbb- nál szívhez szólóbb dalok és énekek eléneklésére került a sor. Ezek bizony nem egy helyütt könyeket csaltak a halgatoság szemébe. Igazán élvezettel s lelki gyönyörűséggel hallgattam a gyermekek értelmes előadásait. De velem együtt él veztek és gyönyörködtek a kedves szülök is, hisz nem egy édes anyának szemében láttam örömkönyeket, midőn kicsiny gyermekeiket hallották értelmesen és szépen szavalni és énekelni. Tisztelettel és szeretettel is veszik körül a hívek az ö szeretett lelki pász torukat Nt. Tóth urat, ki nem riad vissza a munkától, nehéz és magasztos hivatásának teljesítésétől még akkor sem, ha ez neki óriási fáradságba és küzdelembe kerül is. (Bizony 80—90 gyermeket elég egy embernek csak csendbe tartani, nem még tanítani is!) De igy van ez jól kedves Nt. ur Azok a gyermekek, majd erről fognak beszélni az ö fiaiknak és erről fognak mesélni az ö u- nokáiknak. S azzal a szép daliokkal fogják őket elaltatni, megvigasztalni és fölnevelni, hogy lelkűk mindig nemes, szivük mindig bátor, tiszta és igaz legyen. Vizsga után aztán, késő órákig elbeszélgettünk a Nt. úrral, de tervezni a Lap terjesztésére vonatkozolag, nem terveztünk semmit. Hisz az én kis gyülekezetem körében is vizsga volt, s igy mind ketten kivoltunk faradva. Hétfő reggel azonban már munkához láttunk, Nt. Tóth ur nevekkel, tanácscsal útbaigazítással és vezetővel lát el. Az első napon mind- ha nehezen kezdődne a munka. Itt sincsennek otthon, az ajtó amott is zárva van. Látszik, hogy dolgoznak a nők is. De nem csüggedtem, Istenbe bízva reméltem. S reményem nem csalt meg. Már kedden délbe örömmel jelenthettem Nt. Tóth úrnak, hogy az Alphaü oldalon megvan az első 25 előfizető. Mire ö igy kiáltott fel, ha ön itt tudott 25 előfizetőt szerezni, úgy egyebütt még többet fog. Jöjjön!! S ezzel automobilba ültetett és úgy jártuk be Phillipsburg távolabb eső részein élő hittestvéreinket. Itt történt meg, hogy a magammai vitt nyugták mindelfogytak, mire egy papír lapon ideiglenes nyugtát akartam adni, mire a mi kedves előfizető hittestvérünk igy szólt, nem kell nekem semmi féle nyugta, ös- merem én a tiszteletes urat már nagyon régen. Majd a magyar negyedben Varga János földim és buzgó hittestvérünk kalauzolt. Az elért eredmény itt is lelkesitöleg hatott, mert Szeredán ismét autóra ültetett Nt. Tóth ur és West Portlandra onnan Easton, Pa. ba hajtott. Az itt elért eredmények még lelkesitöbben hatottak, úgy, hogy Csütörtökön ismét autóba szálltunk és Martins Creekre, innen Brai- nards, Stewatsville és New Village-re mentünk. A fölsorolt helyeken bárhová mentünk, a mi hittestvéreink mindenütt igaz keresztyén felebaráti szeretettel és örömmel fogadtak. Nem volt hajlék hol ne rendelték volna meg a Lapot. De igen is volt hajlék, hol a hívek magok lelkesítettek, biztattak a lap terjesztésére. Több helyütt mondták, hogy minden lapnak jár és jön a megbízóija, terjesztője, hát mi miért ne térj esz tenök a magunkét; csudálom, hogy nem jöttek már hamarább is erre. Nt. Tóth ur segítsége nélkül én egy hónapig se tudtam volna gyalogszerrel bejárni e vidéket. Azért én ezúton is szivböljövö köszönetét mondok az Alpha és Vidéke. Ev. Ref. Pr. egyház buzgó és nemes szivü lelki pásztorának Nt. Tóth urnák, ki minden díjazás nélkül bocsátotta rendelkezésemre idejét és autóját. S ez által elősegítette azt, hogy a mi kedves Lapunknak olvasó tábora ismét pár százzal szaporodjon. Bibliát nem vittem magammal ez alkalommal. De bár ki is rendelhet, ha a rendeléssel együtt a pénzt is beküldi az alábbi címre. Andrew Szabó Theol. Seminary Bloomfield, N. J. BIBLIÁK $4.00,2.00, és 1.40 ért kaphatók. kát méltatva nyomban ki is fizetett a pénztárosnál. Illés József és neje egyházunknál minden nemes ügyre áldozni kész testvéreink pedig $5.00 ajánlottak föl a legj óbb tanulók között való szét osztásra. Confirmáczio. Aug. 29-én konfirmált meg egyházunkban Szabó Péter és neje buzgó házaspárnak Péter nevű fiú. A fiúcska kitünően tudta a katekizmust Áldozás Az Uj Kenyéri Úrvacsora osztás Aug. 29-én tartatott meg. Ez alkalomra a kenyeret és bort Szabó Péter és neje buzgó hittestvéreink a- jándékózták az urasztalára. FŐT. PÜSPÖK UR UTAZÁSA Főt. Dr. Souders missioi kerületi püspök ur az elmúlt heten többnapot Chicago környékén töltött, — meglátogatván az ottani gyülekezeteket. Chicago utjának főczélja azonban az volt, hogy végső tanácskozást tartson a chicagói belvárosi gyülekezetek elöljáróságaival és Nt. Virág István east-Chicagoi és Nt. Boros Jenő garyi ref. lelkipásztorokkal a nevezett egyházak jövendő sorsa ügyében. Főt. püspök ur a szerzett benyomásokat jelentés alakjában fogja az Oct. 22-én tartandó missioi tanács gyűlés elé terjeszteni. JÁRULJON HOZZÁ ŐN IS VALAMIVEL. a hazai éhező, szenvedő árva magyar gyermekek nagy nyomorúságának enyhítéséhez. Küldjön be legalább 25 centet bélyegekben a REFORMÁTUSOK LAP JÁNAK szerkesztőségébe. Adománya ki lesz mutatva és haza lesz küld ve a joszivü magyar testvérek többi adományával együtt. .. 25 centtel egy hétig táplálhat egy árva gyermeket odahaza. Vegyen pártfogása alá egyet a Krisztus kicsiny jei közzül! CALDWELL, N. J. Tiszt. Szabó András papnövendék. Iskolai vizsga. Egyházunkban a nyári iskola kedves növendékeinek vizsgája Aug. 22- én tartatott meg. A vizsga a szülök és a kedves vendégek legnagyobb megelégedésével végződött. Bizonyítja ezt valamenyire az is, hogy vizsga után Zokor István testvérünk hozzám jött és $10.00 ajánlott fel az egy ház javára, melyet a nyári munBELLS MENEELY BELLC0. TROY, N.Y. lse Broadway;ny.city CENTRAL BANK LORAIN, O. Szemben a korhizial 4% kamatot flzetüak