Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-28 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 11 nap este, tehát a vizsga után, szép ünnepélyt rendeznek, a melyre a jegyek árusítását magok a gyermekek már meg is kezdették. A gyermek ün nepély nyolc szép és érdekes műsor számból fog állani. Lesz inajd ének és magyar dal; angol ének; két zeneszám; solo ének és duett; dialog, meg egy szép három felvonásos gyér mek színdarabnak: “Egy király kisasszony történetének” előadása, mind-mind a gyermekek által. Az ün nepély kezdete esteli nyolc órakor lesz és a belépti jegy ára csak 25 cent. Az előadás jövedelme természe tesen iskolai célra fordittatik. YOUNGSTOWN, O. Lelkész: Nt. Gerenday László. ÁLDOZÁS. Ahogy már hirdettetett is, az Urnák szent asztala uj kenyéri hálaáldozatra meg volt terítve e hó 22-én. A most megkonfirmált gyermekek ez alkalommal áldoztak először. — A szent asztalhoz sokan járultak a buzgó hívek közzül, keresve a lélek megkönnyebbülését, a bűnök terhétől való megszabadulást. — VIZSGA. Az iskolás gyermekek vizsgája e hó 29-én, vasárnap tartatik meg. KONFIRMÁLÁS. Augusztus 15-én konfirmáltak a következő gyermekek: Küllős Margitka, Szabó Eszter, Barta Rózika, Pogány Etel, Gönc Anna, Lakatos Zsanet, Király Juliska, Demj én Géza, Molnár Zsuzsika, Knezs Anna, Ko vács Irénke, Varga Erzsiké, Sulligan Pál, Sötér Gyula, Kohut Béla, Göne István, Hörcsik Mihály, Kántor Péter, Kopcsó Mihály, Veres István, Kanócz Gyula és Sziics Mathild. A gyermekeket öröm volt hallgatni, a mint értelmes feleleteikkel meg győzték szüleiket és az összes jelenlevőket arról, hogy ők öntudatos értelemmel és buzgó hittel kívánnak ezutántól fogva a gyülekezet rendes tagjai között tekintetni. A szertartás mély hatást tett úgy a gyermekekre, mint az egész gyülekezetre. A ref. egylet gyűlése. Folyó hó 15-én tartotta a református férfi bs. egylet rendes havi gyűlését. Augusztus havi bevétel 46.50 Julius havi áthozat 1884.91 Augusztus havi összes bevétel $1931.41 Augusztus havi kiadás 46.25 Augusztus havi maradvány 1885.16 Az egylet haladása örömmel tölti el a buzgó tisztviselők és az összes egyleti tagok szivét. — Csak kitartás sál, egyetértéssel előre! JOHNSTOWN, PA. Lelkész: Nt. Porzsolt Ernő. Úrvacsora osztás. Az aratási hálaadás alkalmából, a johnstowni ref. egyházban Aug. hó 29-ikén fog az Ur asztala megtéríttetni és fog kiszolgáltatódni az úri szentvacsora. Készítsék magokat a hívek, hogy méltó vendégek lehessenek a szent asztalnál. — Uj kenyéri áldozás Vintondalén. A vintondalei fiók egyházban az Urnák szent asztala Aug. hó 15-ikén téríttetett meg s szolgáltatódott ki uriszentvacsora. A szent jegyeket Tóth Károly pénztárnok és neje Gál Piroska voltak szívesek adományozni. Nyári mindennapos iskolai vizsga. A johnstowni ref. egyház két teljes hónapon keresztül tartott fen szünidei mindennapos iskolát Józsa Béni Tiffini főiskolai tanuló vezetése alatt. A növendékek szokásos vizsgája Aug. hó 22-íkén órakor ment végbe, mely alkalomal a szülék és érdeklődő közönség igen nagy számban jelent meg a templomban. — A gyér mekekkel a vallástanban, s magyar nyelvben elért szép eredmény meglepte a jelenlevőket __A délelőtti isteni tisztelet alkalmával a konfirmán dús növendékek vizsgáztak le. — öröm volt hallani a derék fiúk és leá nyok hit vallástételét.— Keresztelés. Szanyi János Nagy Dobrony Bereg m. ill. Colver, Pa., lakos honfitársunk és neje szül. Szanyi Borbála újszülött kis fiók Aug. hó 7-ikén keresz- teltett meg a szülei hajlékban Miklós névre; keresztszülei lettek: Balogh Ferencz és Pinte Zsuzsánna Szanyi József neje Teperarry Mines lakosok. Koszta Bálnt Mátyus Bereg m. ill. Werum, Pa., lakos honfitársunk és neje szül. Gerő Erzsébet újszülött kis lányok Aug. hó 15-ikén Vasárnap délelőtt kereszteltetett meg a szülei haj lékban Erzsébet névre; keresztszülei lettek: Bagu Balázs és neje Antal Ida Vintondale, Pa., lakosok. RENDELJE MEG MAGANAK A REFORMÁTUSOK LAPJÁT! KÉT DOLLÁR EGY EGÉSZ ÉVRE. amerikai magyar REFORMÁTUS EGYESÜLET Az Amerikai református magyarság legnagyobb és legrégibb intézménye. Tagja lehet minden magyar férfi, vagy nő, a ki 16-ik évét betöltötte és 45 évesnél nem idősebb. Az Egyesület Yezértestülete. Elnök: — Kövér Sándor Johnstown, Pa. 413 Broad str. A.elnök: — Nt. Korocz Géza Trenton, NJ, 180 Home ave. Pénztárnok; —Nt. Tóth Sándor Cleveland, 0. 2854 E. 79th str. Titkár: Molnár Istyán. 269 Plymouth St. Toledo, O. Ellenőr: — Nt. Borsos István Detroit, Mich. 10 Vanderbilt ave. Számvizsgáló bizottság: — Kováchy Miklós György, 8815 Buckeye Road, Cleveland, 0. Bandré György, 198 Hansen Ave. Bridgeport, Conn. Nt. Virág István, 4822 Kennedy Ave. East Chicago, Ind. Pót számvizsgáló bizottság; Nt. Bogár Lajos Toledo, O. Nt. Me- legh Gyula McKeesport, Pa. és Révész E- lek New-Castle, Pa. Az Egyesület biztositó osztálya egyezer dollár haláleseti segélyt, 450.00 fél- segélyt, $150—$250-ig ..erjedő csv'nkulási segélyt, három havi betegség után egy é- vig heti öt dollár botegsegélyt és nő tagjainak $25.00 szülési segélyt fizet. Belépti dij 16—25 évig egy dollár, 25— 35 évig két dollár és 35—45 évig három dollár. Negyedévi tagdíj 65 cent. Okmány ára 25 cent. Havi illetékek: 17—20 éves .85 21—22 éves .95 23—24 éves $1.00 25—26 éves 1.05 27—28 éves 1.10 29 éves 1.15 30 éves 1.20 31 éves 1.25 32 éves 1.30 33 éves 1.35 34 éves 1.40 35 éves 1.45 36 éves 1.50 37 éves 1.55 38 éves 1.60 39 éves 1.65 40 éves 1.70 41 éves 1.75 42 éves 1.80 43 éves 1.85 44 éves 1.95 45 éves 2.00 Az Egyesület betegsegélyező osztálya hat dollár heti betegsegélyt fizet tagjainak a belépés napjától kezdve. A betegsegélyek annyi napra fizettetnek, a hány napig a tag beteg volt. Belépti dij 16—21 évig egy do.'ár. 30—35 évig két dollár ötven cent. 21—25 évig egy ötven. 35—40 évig három dollár. 25— 30 évig két dollár. 40—45 évig négy dollár. 45 éven felül levő régi tagoknál öt dollár. Tagsági dij havonta ötven cent. Az Egyesület gyermek osztálya a tagok gyermekeit biztosítja. Tagul felvétetnek a tagok gyermekei, a kik két évesnél idősebbek és 16 évesek még nem múltak el. A 16-ik életévüket betöltött gyermektagok belépti dij nélkül vétetnek át a biztositó osztályba. Haláleseti segély egyszáz dollár. Belépti dij 15 cent. Havidij 15 cent. Ha még nem tagja ön az Egyesületnek, forduljon azonnal Egyháza lelkészéhez, vagy Írjon egyenesen az Egyesület titkárához Molnár István, 268 Plymouth st. Toledo, O. címre. Azon helyeken, a hol még nincs osztálya Egyesületünknek, — ügynökök kerestetnek. *************************-H *** Lapunk barátai közzül azokat, kiknek előfizetése lejárt és a vonatkozó értesítést a Kiadóhivataltól megkapták, — arra kérjük, hogy szíveskedjenek előfizetéseiket megujjitani. — Az egyenlő elbánás elve, a Kiadóhivatali kezelésbe bevezetett rendszer szükségessé teszi, hogy lapunk előfizetői idejében megujjitsák előfizetéseiket, — mert csakis igy garantirozhatjuk számukra mi is a lap küldésének pontossá arát.