Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-21 / 34. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 5 CSALÁDI KÖR. Rovatvezető: Nt. Tóth Mihály Alphai ref. lelkész. £*************************■ | HÁZI ISTENITISZTELET. * | (FAMILY ALTAR). * * * * ************************** “JÖVEL!” Élőének: 113 dics. 1. 2. 3. v. Bibliai rész: Lukács 14:15-24. Utóének: 112 dics. 1. 2. 4. v. ELŐIMA. A te kegyelmedet keressük lelkünk szabaditója, édes táplálója, Ur Jézus Krisztus/ Légy velünk ez órá­ban, amikor kínzó szomjúságunk kielégítése végett ös­szegyűltünk az idvesség forrásánál! Áldott emlékezetedre zengünk dicséretet és hirdet­jük jóvoltodat kegyelmes Urunk, mert éhezők valánk és te megelégitettél; a szomjúság már-már elepesztett és te az örök élet vizét fakasztottad bennünk, mely szent buzogásával lecsilapitja keblünk égő vágyait. Jóvei, óh áldott Jézusunk és megtöretett testeddel elégítsd meg az éhségtől elgyötört lelkeket/ Jövel Isten­nek Báránya és kiontott véreddel oltsd el végképen kínzó szomjúságát a beteg telkeknek! Jövel megváltó Krisztusunk és zaklatott szivünkben fakaszd fel azt a vizet, mely bennső elégedettséget, mennyei nyúgalmat és örök békességet adhat/ Hallgasd meg könyörgésünket és soha örökké ne hagyj el minket/ Amen! * * * * TANITAS. Jel. 22:17. Nincs emberi vágy, mely kegyetlenségben felül múlná a szomjúságot. Talán azért van ez, mert a nedv szükségérzete olyan állapot az emberi testben, mely- lyel minden selyt rokonszenvezik. A test minden pará­nya egyesül ilyenkor a követelésben és az iiditő nedv után való kegyetlen vágy öszszpontosúl a kiszáradt száj ban, a szájpadláshoz ragadt nyelvben és a lázban égő ajkakban. Ezt a vad szomjúságot állítja oda szent köny vünk és pedig nemcsak az alapigében, de igen sok hely­en, hogy megvilágítsa véle a léleknek kielégítésre váró nagy vágyát. És az a bőséges forrás, mely az Írásokból felbuzog, előre selyteti a teljes kielégítést, mely meg­található az Ur Jézus Krisztusban. I. “És aki szomjúhozik.” Csak szemünket kell fel­nyitnunk és megtaláljuk az emberiség kínzó szomjúsá­gának jeleit. Kielégítetlen vágyunk bizonysága szemünk elé tólúl minden oldalon. Vess egy tekintetet környeze- t 'edre, de még jobb, ha lelked mélyére veted ezt a tekin­tetet és látni fogod a szent és sugárzó elégedettség kiáltó hiányát. Áldozatai vagyunk korunk könyörtelen kapkodásainak. Lázas nyugtalansággal rohanunk ide is, oda is. Űz, hajt, kerget az égő végy. Kutatjuk a vizeket, de még nem találtuk meg. Hol van ma az a bennső elégedettség, mely napsu­garas örömmel koronázza az életet ? Hol van az a kielé­gített bennső vágy, mely édessé teszi az otthont? Hol van az a csöndes béke, mely egyedüli orvossága annak az ellenszenvnek, mely ma a társadalmi tevékenységet lenyűgözi, az érintkezést megfagyasztja és a megértést felbomlasztja? Keres, kutat a lélek, de nem találja a for rást, mely “megörvendezteti Isten városát.” Vannak bizonyos források, melyeket állandóan lá­togat az ember abban a hitben, hogy kínzó szomjúságát kiolthatja, de a csalhatatlan tapasztalat azt bizonyítja, hogy szent elégedettséget ezekből soha sem meríthet. 1. Nem csilapithat szomjat a bűn. Csudálatos a do­logban az, hogy önmagunkat mindig rábeszéljük, hogy igen. A sátán elkészítheti a legalattomosabb varázsita­lai és teheti azt oly gyöngyözővé, mint az életnek vize. De mikor kiittuk, azt érezzük, amit az az ember, aki szomjúságának csilapitására sólevet ivott. Állati vágy kielégítése soha sem oltja ki a lélek egető szomját. Szomorúan megindító az, amikor egy felzaklatott lelkű férfi, vagy nő ivásnak adja magát, hogy háborgó lelkét lecsendesitse. Olyan ez, mint mikor a szomjas em­ber álmodik és álmában üde forrásból iszik, de mikor felébred, bágyadt és testét kínozza a csalódás okozta fo­kozott szomjúság. ■ 2. És nem csilapithat szomj at a munka. Én magam kalapot emelek a munka előtt és'szívesen csatlakozom bárkihez, aki a munka fölött az áldás dicshymnuszát zengi. De hogyha a nehéz munka lelki elégedettségre vezetne, akkor minden hallgatóm a menyország kellős közepén élvezné a legbensőbb lelki nyúgalmat. óh, a munka nem oltja a lélek szomj át. A legnehezebb napi munka után, sokszor a közepén is, fel-feltör egy bennső sóhaj, jelentkezik a lélek fáradsága, az érzéki tompa­ság, olyan valami lelki merevség, mely világosan bizo­nyítja, hogy az a régi, kegyetlen vágy még mindig ott van a lélek mélyén és az a bennső tűz még mindig lo­bogva ég és mint kiolthatatlan tűzhányó, egyre füstö­lög. Áldjátok Istent a becsületes munka bőségéért, de vegyétek észbe, hogy ez a munka soha sem töltheti be Istennek a helyét! 3. És nem csilapithat szomjat a kincs. A legvissza- rettentőbb lelki érzéketlenség a legszembetűnőbben ott mutatkozik ma, hol kincstorlódás állott be. Hol a lelki elégedettség megszerezhető, ott a pénznek nincs vásár­lő ereje. “A te pénzed véled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megve­hető.” 4. És nem csilapithat szomjat a hírnév, óh, ne ke­ressétek szomjátok oltását az ész magas kiművelésében, ne a zene isteni akkordjaiban, sem a művész teremtő alkotásában! Szép, szép a tudomány, édes a zene, gyö­nyörű a műalkotás! És ezek csöndesitenek, felemelnek

Next

/
Thumbnails
Contents