Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-14 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 3 így vagyunk újabban a vallással is. Automobil kell! Föld kell! Pálinka kell! Bolondság kell! Arra mindig van, vagy ha nincs lenni kell. A lélek nemesítésére, a közjó művelésére arra nincs, vagy ha van olyan nincs, hogy arra pazaroljuk. Inkább fordítani kell egyet a dolgon s ki kell keríteni a lélek és a vallás követelményeit kevesebből s könnyebben. Itt éppen jó alkalom van rá. Meg sem szólják az embert miatta, mert ma holnap ezt csinálja mindenki. Úgy kell bánni ezzel is mint ma az italtilalom idején az itallal: házilag kell mi ndenféléből s mindenféle képpen előállítani, összekotyvasztani. Erre is azt szokták mondani, hogy milyen igen jó sikerült s még valamikor a gyárjában sem adtak különbet. Pedig ezerféle betegségen kell átmenni, mire meg tudja inni valaki; de az ital jó s az a fődolog! A canadai reformátusság képe is ilyen tarka, kö- zönbös és elenyésző kezd lenni. Az tény, hogy az ősi törzs még mindég legerősebben tartja magát s a legel- vetemedettebb istentagadó sem áll nyíltan annak ellent. De azt is meg kell vallanunk, hogy igen gyengék azok a szálak^ melyek többé e törzshöz fűznek bennünket. Nincsen többé tekintélye közöttünk a vadasnak s ez megmagyarázza minden hibánkat. Pedig szeretném tudni, hogy e világon mi állhat fenn e tekintély nélkül! Semmisem A kér. vallásnak volt elegszebb tekintélye, a föld színén. A tekintély rendet, békességet és haladást jelent s e három nélkül nincs élet, csak pusztulás s nyomorúság! Egyenlőre nem állunk ellent ősi hitünknek, hanem csak elbújunk előle. Egyik az amerikai szabad szellem bokra alá, másik a más és a hamis tudomány erdejébe, harmadik az árrogáns vallás (szenteskedés) gyűlölet és pénzimádás homokbuczkái mögé, negyedik.....de rá sem szeretek gondolni, annyiféle van. Mikor az Isten valakinek meg akarja magát mutatni, akkor előbb eltakarít utjából minden egyebet. Bizonyára Canadában is készülőben van Isten eljövetele s ezért készitgeti fiait ama nagy napra. Éppen igy van ez a jelenlegi világgal is. Hiába! Szenvednünk és pró- báltatnunk kell! Istennek Lelkét magunkban megne oltsuk! Égjenek a .tűzhányó hegyek. Szükség lesz még azokra s most van a legnagyobb szükség! Nem is kell a régi vallás, régi hit. Uj kell már ezután és az most van eljövendő. Nem számok, de szív beszélnek. Bízzatok, Én meggyőztem a világot! Összegyüjtelek titeket a földnek négy sarka felől! — Tanúsítsunk tiszteletet! Zsidókhoz irt levél, XII: 18-29. Tiszteletadónak vagy tiszteletteljesnek lenni— olyan magaviseleté egy személynek, amikor a belső be - sülést egy másik személyiség irányában külsőleg is kifejezésre juttatja. Ama keresztyének között, akik Jézus tanítványai, ez ügy a keresztyén vallás körébe vág. Az igazi keresztyén szellem éppen ebben tűnik ki. A mennyei Atya gyermekeinek kijáró kölcsönös tiszteletet mindegyik őszinte keresztyénnél feltételezhetjük, s az Isten gyakran alkalmat talált arra, hogy az ő szent igéjében tiszteletadásra és becsülésre, intsen. Ennek oka az emberi szív érzékimivoltában keresendő, amely a büszkeségnek és, gőgösségnek szolgál lakhelyévé. A [Te- remtőnek végtelen sokat kell teremtményeivel bajlódnia, vesződnie, mig azok alkalmasok és érettek a dicső mennyországra. A bűn mérgétől megromlott szívnek még sok természeti kinövését kell kitépni, még sok vad hajtást szükséges kiirtani. Ahol a szívben az Isten előtt kedves tiszteletérzet lakozhatnék, ott gyakorta a megvetés uralkodik. A kölcsönös lenézés pedig az a méreg, amely az Isten fiainak egymás iránti szivhajlandóságát legkönnyebben megöli. Ezzel a fegyverrel nyer győzelmet a lélekrontó Sátán a Krisztus egyháza felett, meg azért, mert mi egyenesen kezére járunk. Semmi se zavarja meg jobban a testvéri egyetértést, mint a megvető kevélység, amely a másikat figyelembe se veszi, magánál csekélyebbre értékeli, hogy ez által ő a másikon felülemelkedjék. Viszont a szeretetnek nincs erősebb köteléke a szerénységnél, amely nem csak meghagyja az embernél a tiszteletet, hanem még növelni is igyekszik azt. Ezért int az apostol, mondván: A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek (Róm. XII :10). Különben az isteni kinyilatkoztatás könyve gazdag olyan mondásokban, amelyek tiszteletről, tiszteletadásról és becsülésről tesznek említést. Bizony, alapjában véve, nagy dologról van szó, amikor tiszteletadásról beszélünk* Ez ügynek távolról se szentelünk elég figyelmet, sőt azt — sajnos! — egészen közönyösen és mellesleg kezeljük, mérhetetlen kárára az Isten országának és meg- gyalázására a mennyei Atyának. Micsoda szánalomra méltó lény az ember! Vajha Isten kegyelmes lenne hozzánk, hogy mi is naponként töredelmesen hajolnánk meg előtte! Már az ötödik parancsolat ezt követeli Izráel bujdosó gyermekeitől: Tiszteld atyádat és anyádat/ (II. Móz. XX: 12). Pompás Ígéretet kap ezzel kapcsolatban az engedelmes gyermek. Az Isten fiai sokkal inkább tartoznak engelmességet tanúsítani a mennyei Atya iránt olyan tisztelet kimutatásával, amely az Isten előtt hódolat szükségképpen kifolyása. Ezzel eljutottunk az alapigében említett istenfélelemhez. Isten tiszteletet és hódolatot követel meg önmaga iránt. Még az istentelen is kénytelen lesz egykor megadni neki a tiszteletet. Az Isten gyermekei azt a kiváltságot nyerték, hogy Isten már itt e földön akarja őket abban gyakorolni, hogy Atyjuk dicsőségét látva a Jézus Krisztusban ,szent tisztelettel örüljenek és gyönyörködjenek. Én igazságban nézem a te orcádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek, mondja a kegyes zsoltáriró (Zsolt. XVII :15). Igen, kedves. Atyámfiái, ez a mi pompás kilátásunk, ha az élet iskoláját kijártud; de szorgalmas én engedelmes tanulóknak kell lennünk, mert különben kárt szenvedünk és. Istentől megvonjuk a tiszteletet. Azért gyakoroljuk magunkat a tiszteletadásban! Mennyi békételenség, bizalmatlanság, viszály, ci- vódás található nem egyszer még olyanoknál is, akik Isten gyermekei akarnak lenni! Mi ennek az oka ? Semmi más, mint hogy az egyének nem eléggé alázatosok. Ebben szűkölködünk nagy mértékben. Másokat többre becsülni magunknál, óh, milyen nehezére esik ez az embernek, aki sokat tart maga felől! Ahelyett, hogy felebarátunkat, mint a mennyei Atya gyermekét tisztelnők és becsülnők, szivünkben olyan dologgal vádoljuk, amit mi is elhibáztunk. Az ő esetleges botlásában örömünket leljük, hogy hízelkedve nyilatkozzunk igy: mégis csak
