Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-08-07 / 32. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LA IMA.

VASÁRNAPI ISKOLAI LECKE AUG. 15-RE.

“DÁVID BŰNEI ÉS BÁNATA.”

II. Sámuel II. 9. 10. XVII. 1-15.

Aranyige: “Amit az ember vet, azt aratándja is. Gál.

VI. 7.

Hadakozó királynak neveztük Dávidot a múlt vasárnapi leczkénk tárgyalása alkalmával, és méltán, hiszen nemcsak királysága idejében, hanem már fiatal éveiben, pásztorfiu korában is harczolnia kellett, nyáját védelmezve — oroszlánokkal, medvékkel és más vérengző vadállatokkal. Nem csoda igy, ha a hadakozás vérévé vált; a vér látása nem ijjesztette, meg nem döbbentette, annyival kevésbé, mert harczai diadalmas harc/ok voltak, úgy az oroszlánnal és medvével, mint Góliáthal, majd később népének ellenségeivel.

Minden nemes tulajdonságai, Saullal szemben több ízben tanúsított nagylelkűsége, megbocsátó szeyetete mellett is azonban megvolt benne a gyarlóság, az állati természet, a kegyetlenkedésre való hajlandóság. Lásd: II, Sám. VIII. 2, és II, Sám. XII. 31: Dolgaiban, beszédében egészen a csalásig menőleg ravaszul számitó és az igazságot nemcsak eltakaró, hanem elferdíteni is kész volt. Egyszóval, hibáktól, fogyatkozásoktól nem volt mentes. Ember volt Dávid is és reá illett ő reá is, mint minden anyaszülöttre: “HA AZT MONDJUK, HOGY BÚN NINCSEN MIBENNUNK, MAGUNKAT MEGCSALJUK ÉS IGAZSÁG MIBENNÜNK NINCSEN.

Mikor a syriaiakkal való harczban ismét győzedelmeskedett, visszavonult Jeruzálembe és a harcz tovább vezetését fővezérére, Joábra bízta. Ellenségein aratott fényes győzelmei elbizakodottá, a hárem életbe való visszavonulás sok jó, nemes dologról megfeledkezővé, közönyössé tették, érkölcsi érzékét megrongálták. így történt aztán, hogy gyilkossággal is beszennyezte lelkét, midőn a szép Bethsabéért, annak birhatásáért, annak férjét, az ő vitézét, Uriást a halálba küldte.

Ha az azon korbeli uralkodók életét s azok uralkodó bűneit megnézzük, a Dávid ezen bűne nagyon közönséges, gyakran előforduló biin volt. De mégis csak bűn, égrekiáltó bűn, Isten ellen és az ö szent törvényei ellen való vakmerő lázadás volt a Dávid ezen tette. ÉS “ISTEN MEGFIZET MINDENKINEK AZ ő CSELEKEDETEI SZERINT. A Dávid bűnének büntetése sem maradhatott és nem is maradt el. Elveszítette Dávid tekintélyét a saját házanépe, meg országának népe e- lőtt és igy, mintegy önként kínálkozott az alkalom Ab- sólonnak, hogy fellázadjon apja, a király ellen és a maga részére próbálja megszerezni a trónt.

Absólon, aki Dávidnak a Gessur királya leányával való házasságából származott és kevéssel Dávidnak Iz- ráel ország királyává létele után született, feltűnően szép férfiú volt s különösen gyönyörű szép, dúsgazdag haja tette őt feltűnővé. Vonzó külseje mellett vidám kedélyű, hanem igen ravasz és törtető volt. És mert reá nagy befolyást gyakorló anyja pogány nő volt; de meg, mert több nejü apjának udvarában, — ahol a különböző anyáktól származott gyermekek nem úgy ismerték és szerették egymást, mint testvérek — fertőzött volt a levegő, őt meg a hízelgő udvaronczok serege vette körül: minden, de minden kártékony hatással volt lelki fejlődésére. Atyja el lévén foglalva háborúival, nem sok gondot fordíthatott gyermekei erkölcsi neveiig'

tetősére. Mikor pedig már éretten gondolkozhatott ab- sólan, ott állott előtte atyjának házasságtörése, az Ű- riás meggyilkoltatása. Csoda-e, ha mindez mérgezőiig, hatott lelkére? Csoda-e, ha biint bűnre halmozott? Mikor megölte mostoha testvérét, Amnont, aki megszep- lősitette a saját nővérét Támárt, a büntetés elől anyai nagyatyjához, Talmaihoz, Gessur királyához menekült s három éven át ott volt önkéntes száműzetésben. Három év múlva atyja tudtávaltehát engedelmével is visz-'- szatért Jeruzsálembe, de apja ennek daczára is két éven át nem bocsátotta őt szemei elé.

A Dávid ezen eljárása fiával szemben mindenképen helytelen volt. Absólon biint követett el mostoha testvérének megölésével; e bűnéért tehát meg kellett volna büntetni, és vagy nem kellett őt Jeruzálembe vissza- bocsátani, vagy vissza kellett fogadni a királyi udvarba, mert minden valószínűség szerint az atyai háztól és szívtől két teljes éven át távol tartás, tehát az öt évi távoliét érlelte meg a fiú lelkében azt a gonosz tervet, hogy atyja ellen fellázadjon.

Dávid élete vége felé közeledett már ekkor s Absólon másként aligha tesz kísérletet arra, hogy apját megfossza a tróntól s inkább csak arra törekedett volna, hogy a trónöröklés jogát magának biztosítsa. Valószínű, hogy mostoha testvérét Amnont is azért ölte meg hogy igy közelebb jusson akoz, amelyre nemcsak külső, testi előnyeinél fogva tartott több jogot mostoha testvéreinél, hanem azért is, mert a Dávid fiai közül ő volt az egyedüli, aki hercegnőtől származott, és különösen féltette a trónt a Bethsabétól származott Salamontól.

Absólon nem tiizte ki mindjárt nyíltan a lázadás zászlóját. Hízelgéssel, kedveskedéssel igyekezett a népet a maga részére megnyerni. Szerze magának Absólon szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak. És reggelenként felkelvén Absólon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, akinek dolja lévén, a királyhoz megy Ítélet végett, megszólita Absólon és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha az mondá: Izraelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád, monda néki Absólon: íme a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál. Mondja vala ismét Absólon: vajha valaki engem tenne itélőbirává e földön, és én hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki. Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyújtja vala, és megfogván, megcsókolja vala ót. És eképen cselekedék Absólon az egész Izraellel, valakik Ítéletért a királyhoz mennek vala, és igy Absólon az Izrael fiaiknak sziveket alattomban megnyeri vala. íme: “AMIT AZ EMBER VET AZT ARATANKJA IS.”

Dávid lábbal taposta az erkölcsi törvényeket — engedetlen volt Isten iránt várhatott-é hát hűséget, engedelmességet az ő népétől?

Absólon atyja engedelmével Hebronba ment, és mert már ekkor a nép színét, javát, még a király egyik tanácsadóját Akhitófelt is a maga részére nyerte, ott királylyá kiálttatta ki magát és az utón folyton növekedő seregével Jeruzsálem felé indult. Mikor ezt Dávid meghallotta, elmenekült Jeruzsálemből és 600 főnyi rendes hadseregbeli katonával, még a népből vele tartókkal a Jordán mellett ütött tábort.

Azért hagyta el Dávid a várost, mert nem akarta a polgárháború veszedelmét népére zúdítani; de azért is, mert fiát igen szerette, s ezért sem akart vele harcz-