Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-07-31 / 31. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAFJA.

15

VASÁRNAPI ISKOLAI LECZKE AGUSZTUS 8-RA. DAVID KIRÁLYI JÓTÉKONSAGA.

Aranyige: “Uralkodék azért Dávid az egész Izráe- len és szolgáltat vala Dávid az egész nép között Ítéletet és igazságot. II. Sám. VIII. 15.

A Dávid király uralkodásának kezdete a filiszteu- sok és más szomszédos népekkel való harczok között folyt le. A filiszteusok nem sokat háborgatták őt, amig csak Juda királya volt; hanem amikor Izráel országának is királyává lett, erős támadást intéztek ismét ellene. A folytonos harcz a külső ellenségekkel, meg a hét éven át tartó belháboru bizony nagyon megrongálta az erkölcsöket és a polgári erényeket is. De a hadakozó király, Dávid, végezett ellenségeivel, rendbe hozta a politikai, rendbe a kereskedalmi viszonyokat, és — amint a múlt vasárnapi leczkében láttuk

__a frigyládának Jeruzsálembe vite tésével, annak a Sión hegyén lett elhelyezésével, az istenitisztelet rendszeresítésével népe vallásos életét is megszilárdította, ő maga czéd- rusfákból épült gyönyörű palotában lakott. Az országot, melyet tronraléptekor a legnagyobb felfordulásban talált, nagygyá tette. A két felé szakadt országot egyesítette. Tizenkét hadosztályba osztott és háromszáz; ■- ezer emberből álló hadsereget szervezett hatszáz vezény lő hős vezetése alatt. A kormányzás a Bírák korabelihez hasonló volt, de Dávid volt annak a feje, tánácsosaival, Ákhitófellel és Khusaival.

Országos gondjai között is eszébe jut azonban Dávidnak a múlt. Eszébe jut ellensége Saul, aki őt üldözte, halálra kereste. Eszébe jut a Saul fiával, Jónathán- nal való benső barátsága. Fájlalja a Saul király és családja gyászos, tragikus végét. Keresi az alkalmat, hogy a királyi család esetleg életben maradt tagjai szomorúságát enyhítse, hogy velők jót tegyen. Monda azért Dávid: “maradt-e még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jónathánnak egy fia, ki minda- két lábára sánta. Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: imé az Ammiel fiának, Má- kirnak házában van, Ló Debárban. Akkor elkülde Dávid és elhozatá őt a Mákirnak az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.” Ez a fiú csak öt éves volt, mikor apja Jónathán és nagyapja Saul a filiszteusok elleni csatában megöletett és mikor a hírnök a Jónathán házába ért a Jónathán és Saul halálának hírével, felvevé a gyermeket dajkája, hogy elszaladjon vele. Lön pedig, hogy mikor a dajka gyorsan futott, el esett vele és a «gyermek megsántult mindkét lábára és egész életére nyomorék lett. Ennek a gyermeknek neve Mefibóset volt.

Ha Mefibóset öt éves volt mikor apja és nagyap- ja meghalt: 12—13 éves lehetett akkor, amikor Dávid Izráel királya lett és igy harmincz év körüli mai leczké- kénk idején s nős és egy fiúnak apja volt. A Jónathán iránti baráti szeretettől indíttatva azonnal Jeruzsálembe hozatta Mefibósetet. “És mikor megérkezett Dávidhoz Mefibóset, Jónathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula és tisztességet tőn néki; és monda Dávid: Mefibóset! ki felele: imhol a te szolgád. Monda néki Dávid: Ne félj, mert kétségtelenül irgalmasságot cselekszem veled Jónathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked MINDENKOR asztalomnál lesz helyed.”

Mennyire királyhoz illő cselekedet ez! Nemcsak vendégéül, nemcsak barátságába fog adja, hanem, a- mint a MINDENKOR szó kifejezi, családtagnak tekintette Mefibósetet. Mennyire királyi cselekedet volt az, ha meggondoljuk, hogy a keleti népek között szokásban volt régen, hogy a királyi trónhoz jogot formáló, vagy formálható családok összes tagjait kivégezték, hogy a trónkövetelők érdekében felidézhető zendülésnek, felkelésnek, háborúnak eleje vétessék. Már pedig Mefibóset, mint a Saul király legidősebb fiának Jónathánnek a fia feltétlenül igényt támaszthatott a trónra az öröklés jogán. Sánta volta daczára is, ha elég erős lelkű, jellemű lett volna, és ha ő akarja, bizonyára támadnak pártolót, akik az ő oldalára állanak, és ha meg nem foszt ják is Dávidot a tróntól, de sok keserűséget szerezhetnek neki és kárt, veszedelmet, veszteséget a népnek, az országnak. És mert jószívűségével igy magához bilincselte mefibósetet Dávid, ezzel nemcsak nemesen, hanem bölcsen is cselekedett és országának biztonságáról, békeségéről gondoskodott.

Megbocsátó szeretetének is gyönyörű példáját adta e tettével Dávid, hiszen Saul őt számkivetésbe kergette, halálra kereste. De Dávid nem követte azt elvet! “szemet szemért, fogért!“ NEM GYŐZETTETETT MEG A GONOSZTÓL, mint azt Saullal szemben is több Ízben kimutatta, hanem a GONOSZT JÓVAL GYŐZTE MEG, midőn Mefibósetet házába, mintegy családjába fogadta. Azt az elvet követte: “HA ÉHEZIK AKI TÉGED GYŰLÖL, ADJ ENNI NÉKI KENYERET; ÉS HA SZOM- JUHOZIK: ADJ INNI NÉKI VIZET,” és ezzel jószívűségének, emelkedett gondolkozásának kétségbevon- hatatlanul fényes tanú jelét adta.

A leczkénk tárgyát képező bibliai szakaszban, a Sámuel második könyve 9-ik részében négyszer van említve, hogy Mefibóset a király asztalánál eszik és pedig MINDENKORRA HÍVTA MEG ŐT DÁVID, tehát nem csak olyan futólagos szívességet akart barátja fiával és halálos ellensége unokájával szemben mutatni, hanem e tényével a szeretet nagy parancsolatját teljesítette.

Egy kis figyelem, vagy csekély szívesség néha többet ér az ajándéknál, a pénznél.

Tolsztoj egykor egy tőle alamizsnát kérő koldushoz igy szólt: “testvér, nincsen pénzem!” A koldus örvendezve csapta össze kezeit és igy szólt:” ön többet, sokkal többet adott nekem a pénznél, mert testvérének szólított!”

Nem az a boldog, aki az éhezőnek kenyeret ád} hanem, aki szívesen, szeretetből teszi azt.

A nagy állam férfiút, Gladstonet egykor egy kórházban, egy azelőtt utcza sepréssel foglalkozó szegény, beteg fiú ágyánál látták amint annak a bibliából egyes