Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-07-17 / 29. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 meg Pine st.-i m. ref. nagytemplom iskolatermében, még pedig a tagok nagy érdeklődése mellett. Nőegyleti picnic. A bridgeporti el­ső magyar református nőiegylet jú­lius 4-én, vasárnap délután picnic-et rendezett, mely mulatság azzal a megszokott szép sikerrel ment vég­be, a mi jellemzi mindenkor a bridge­porti Első Magyar Ref. Egyház neve alatt végbemenő társas összejövete­leket. Friss ételeket ott kint főztek, készitettek a nőiegyleti tagok. Kü­lönböző vidám szórakoztatásokban sem volt hiány. A rendező bizottság sok elismerést, dicséretet kapott a mulatság külső kereteinek kitűnő összeállítás áért! _ Olyan nagy kelete volt a pompás gulyásnak, a melyet a nőiegyletnek pénztárnoknő- je Szalay Jánosné főzött, hogy hogy ha még anynyi lett volna is belőle, bizonyára elfogyott volna mind. Ka­lapos Istvánná nőiegyleti tag egy szép asztalterítőt sorsolt ki, a mi 24 dollár 40 centtel szaporította a jöve­delmet és ugyan csak ő egy sonkát is ajándékozott sandwichnek. El­fogyott az is, valamint a nők által készített sok jó tészta. Köszönet az ajándékozóknak, meg a picnic sike­re érdekében fáradozóknak! ❖ * * * SO. NORVALK. CONN. Lelkész: Nt. Id. Dokus Gábor. Paarochia festés. So. Norwalki ref. egyházunk pa- lochiális épület je az iroda és két fo­lyosó kivételével egészen be lett fest­ve. A munkát Fehér Sándor magyar festő végezte. Kilenc szoba és a temp lom négy ajtó festése került 219 dol­lár és 91 centbe. Az ebédlőt ajándék­ba festette és a kifizetésnél 5 dollárt visszaajándékozott. A női egylet 110 dollárral, vagyis a felével járult hoz­zá a költségekhez, a miért fogadják az egyház hálás köszönetét. Megjött az uj orgona. Az egyháznak várva-várt orgonája ime mindnyájunk igaz örömére me­gérkezett julius 2-án. Szombaton lett elszállítva a bézmentbe, tiz ember működött közre a szállításnál. 14 nagy ládába van csomagolva, s mire e sorok az olvasókhoz jutnak, való­színű, hogy már az összeállítása nagy ban folyik, mert minden percben vár juk a munka kezdetét. A hónap kö­zepén e lap hasábjain közölni fogjuk a felszentelés idejét. Magyar iskolánk. Egyházunkban a nyári iskolái ta­nítás julius 6-án vette kezdetét. Első nap 75 gyermek jelent meg az isko­lában. A konfirmándus növendékek is, számszerint harminczan, jöttek fel először. Ilyen szép szám most két éve volt csak, a midőn 39 gyermek konfir­mált. Mégis csak vannak szülők, a kik tudják a gyermekeik iránti köte­lességet telj esiteni! A jándék. Szőcs Istvánná a ref. női egylet­nek egy komót ruhát ajándékozott, azt ki is sorsolta, ő és leánya 30 dol­lárt gyűjtöttek össze. A kihúzás va­sárnap történt meg. Czél István nyer te meg. A női egylet javára eddig a- jándékoztak és sorsoltak: Balázs Já­nosné $15.10, Iván Józsefné $21.30, Kecskés Andrásné $26.00, Szőcs Ist­vánná $30.00, összesen $92.40. Jó lesz ha többen is fogják az ilyen pél­dát követni. Esketések. Soltész István és Kurimai Julián­ná so. norwalki szül. és lakosok jú­nius 26-án esküdtek egymásnak sí­iig tartó hii séget a ref. templomban. Násznagyok voltak Kurimai Pál der- by-i lakos és Soltész János a véle- gény testvér bátyja. Az esküvőt vi­dám menyegzői ünnepély követte a menyasszony szüleinek lakásán. A hol a mindkétrészrőli örömszülők, testvérek, rokonok, barátok egy szép '■stet töltöttek el vidám beszélgető s, dal, zene és poharak koccintása köz­ben. Úgy a vőlegényt, mint a meny' asszonyt az eskető lelkész keresztel­te, sőt a menyasszony szüleit is az eskette össze ezelőtt 24 évvel. Az uj pár már a vacsora kezdetén elhagyta az ünnepély színhelyét és elment ná­szúira. Pasko János és Bellus Boriska so. norwalki ref. vallásu lakosok junius 28-án léptek házassági szent szövet­ségre szintén a ref. templomban. Ta­núik voltak Pasko Mihály és Bellus Margit, az előbbi a vőlegény, a má­sik a menyasszony testvére. A mi en­nél az esketésnél megj egyzendő, hogy úgy a vőlegény, mint ameny asszony gyermekkorukban elvesztet­ték édes anyjukat. Ifjúságuk napjai­ban nélkülözni kellett nekik az édes anyai szeretetet. Az esketési.beszéd­nek ezen állapotra szóló célzata kön­nyeket csalt a jelenlevők szemeibe. Az ur legyen őrző pásztoruk, vezérük az élet utain. ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS OLVASMÁNYOK. Chuiiquy; — A pap, nő éa gyónta­tószék .85 Uhmiquy; — 50 ev a rom. cath. egy­házban, 3 kötet ára 2.25 Knorr; — Magyar általános levelező, diezkiadás, nagy kötet, 2.00 Magyar német és német ma­gyar szótár, kötve 1,50 Babonák Könyve ,75 Magyar-német és német magyar levelező, kötetlen 60 Az Amerikai Ref. Egyház Története, képekkel 25c Az Amerikai Ref. Egyház Törvénykönyve 25c Utazás a Csillagok birodalmában, két predikáczio 15c Angol-magyar Ref. katekizmus, 15c Rövid hiterkölcsi sz. besz. ifj. számára .60 Fülöp:—Ref. Nagy Katekizmus, kötve 20c Inra és gyászbeszéd 10c Meghalt a Király. Ima és pred. 10c A naini özvegy és fia, ima és gyászbeszéd 10c Jubileumi ima és szent beszéd 10c Templomszentelési ima és pred. 10c Legyetek Józanok, 3 pred. 10c TRACTATUSOK:— Jézushoz Hivogatás 20c Isten nélkül Istennel 10c A Biblia a mi Vezérünk Se A hitetlen tragoediája 5c Hogyan lett egy social, keresztyénné 10c Miért vagyok ÉN Protestáns 12c Miért legyen ön Protestáns 5c Szűz Mária tisztelete 5c SZÉPIRODALMI MÜVEK:— Arany J:— Toldi, — Toldi szerelme, — diszkötésben 2.25 Galgoczy: — Emléklapok a Magyar Nem­zet ezredéves ünnepére: —2 ik fűz .75 Péter Mihály gálszécsi ref. lelkész: — Lonyai Mihály, tört. tanulmány .75 Móricz Pál: — Régi Magyar Élet, — tör­ténetek és följegyzések, _ 1-00 AZ Aranv, regény 3 kötetben, ára egy­ütt 2.Ö0 Fizikai Földrajz, képekkel 1.00 Visszapillantás a 2000-ik évből az 1887-ik évb" -60 A milliomos bűntársa, regény .50 Böszörményi: — Egy szívvel 2 hazában,— hazafias költemények .75 Izsák Gy. Mezei Virágok, szép költemények *75 Révi Nándor: — Költemények .50 Péterfy K: — A Jezsuiták .85 A Szomszédok, — regény 2 kis köt. .50 Kávé nénikék, vig regény 60c Szivek Tolmácsa, levelező 60c Mujkosék Kalandjai, vig történetek, képekkel, 50c Első oktatás a Földrajzban .20 Népiskolai Földrajz -20 Ch-emiai Áruismeret. — felső iskolák szamara i­Utómat a Nemzeti Könyvhöz .35 Kísérleti Természetien (Physika) főgymn. tanknnvv. 330 lap képekkel 2 00 Péter Mihály gálszácsi ref. leik: Az Ur dicsér és int, — reformáczioi egyházi beszéd, .10 Angol magyar Tolmács, vászonkyt .50 Hogy tanulok teljes sikerrel idege" nyel­vet 7 .25

Next

/
Thumbnails
Contents