Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-06-26 / 26. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt, Azt ne gondold — látva ezt — Hogy téged e perc elveszt, Sión! Te meg nem dőlhetsz, Mig oltalmad Istentől lesz. Bár könnyűid omlanának, Gyöngyökül a tengerbe, És elhalván hangja szádnak, Csak pihennél mint gerle, Bár vér volna biborod, S kő megszánná nyomorod: Sión! te ne félj gonosztól, Baj nem ér mig benne bízol! Bár hordozván zsarnok láncát, Érne kinos rabhalál, Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. örvendj mindig és vigadj, Emlékezz ki népe vagy! Sión! nincs több Isten egynél^ Benne hát NE KÉTELKEDJÉL! Miként a gályarabok csiiggedező lelkét a viszontagságok és szenvedések tengerében megvigasztalta és megerősítette az Istenben vetett hit, minket is megerősít és megvigasztal most. A közös szenvedés és közös fájdalom arra késztet minket, hogy egymás terhét hordozzuk, hogy egymást vigasztaljuk, hogy munkánkat Isten házának terjesztésében közös akarattal végezzük. Közelebb hozta az időt, amikor “lészen egy akol és egy pásztor”, amikor mint testvérek közös érdekeinket feljebb helyezzük egyéni, sokszor kicsinyes érdekeinknél, amikor nem a gyülölség hirdetőjét magasztaljuk, hanem a békesség terjesztőjét. Amit az öröm napjaiban nem éreztünk, testvér szeretet meleg érzését, azt érezzük most, amikor a bánat, a közös fájdalom összehoznak bennünket. Eró's lesz a magyar nemzet, mert össze fog tartani. Ha most össze nem tart, akor nem sokára a lélek harang fog megszólalni, s a szomorú arcú harangozó egy jobb sorsra méltó nép felett fogja huzni az utolsót. De nem szabad ide jutni. Erős lesz a magyar nemzet^ s újra hatalmassá lesz Isten nevével ajkán, szeretettel szivében a hitbuzgó nép egy boldogabb jövendő fünda- mentumát fogja megvetni. S mi amerikai magyarok segíteni fogunk ez újjá építő, nehéz munkában. Megértjük az idők jeleit, s mi is egyakarattal egyesülve, mint szeretett anyaszentegyházunknak tagjai, építeni fogjuk Sión falait. A Pittsburgba összehívott református gyűlés az amerikai magyar reformátusok közötti békeséges egyetértés első' nagyszerű megnyilvánulása lesz/ Ha ajkainkról elhangzó imádság forrása szivünkben van, akkor e gyűlés nemcsak nemzeti, de egyházi szempontból is kiváló jelentőségű lesz. Emberé a munka, Istené az áldás. Végezzük el Isten által ránk bízott munkánkat, az ö áldása nem marad el. A békeség, a szeretet és a jóakarat magasztos érzései irányítsák törekvésünket, Pittsburg- ban. Laky Zsigmond tíew brunswicki, N. J. ref. lelkész. ■ —" - —■ Betegség és gyógyulás. Alapige: János V:l-18. Furcsának tűnhetik fel némelyek előtt, hogy Jézus attól az embertől, aki harmincnyolc évig sínylődött betegségben, megkérdezi, ha vájjon egészséges akar-e lenni. Hisz’ ez természetes és magától értetődő! Avagy Jézus kérdése részvevő szólásmód volt csupán, amelyet talán ott a Bethesda tó partján, ahol annyi sok beteg sereglett egybe, gyakran lehetett hallani? Nem, a böl- cseség szája (v. ö. Zsolt. 37:30) nem ismerte az üres szólamokat; Jézus szavainak mindenkor mély értelmük és nagy jelentőségük volt, valamint cselekedetei se e- setlegesen^ találomra és időszerűtlenül történtek. Ha szombat napon beteget gyógyított, Jézus jól tudta, mit tesz és miért teszi. így a beteghez intézett kérdés s Jézusnak szombat napon eszközölt csudálatos gyógyítása kettős tanulságot nyújt nekünk. Jézus kérdése bennünket önvizsgálatra szeretne indítani atekintetben, ha vájjon a legkomolyabban akarjuk-e a jót. Nem teljesen magától értetődő^ hogy a beteg, aki az ő nyoszolyájában olyan hosszú ideig sínylődött, még egészséges óhajt lenni. A sok, enyhülést és kiépülést kereső hasztalan kisérlet bizonyára eltompi- totta és elfásitotta, s csendes megadással vagy néma kétségbeeséssel nyugodott bele sorsába. Aki közel négy évtizedig, tehát több, mint egy emberöltőn át betegeskedett, attól nem vehetjük zokon, ha az utolsó reménységgel is felhagyott. Milyen gyakran előfordulhatott, hogy a beteg más-más helyen és más-más orvosnál keresve segítséget, nekibátorodott, de törekvése mindenha e- redménytelen maradt. Reménye esetről-esetre megfogyatkozott. — S végre a szegény ember eljutott a Bethesda gyógyvizéhez. Ám szenvedése, gyámoltalansága lehetetlenné teszi rá nézve, hogy idejében bejusson a hullámzó vízbe, s igy szomorúan kénytelen nézni, hogy mások segítséggel rendelkeznek, ő vele pedig senki se törődik. Csudálkozhatnék-e valaki^ ha a beteg megalkudott volna tehetetlen állapotával, ha ezt mondta volna magában: “Most már semmi erőfeszítést nem teszek többé felgyógyulásomat illetőleg. Szenvedésemet annyi éven keresztül viseltem, hát viselem tovább életem végéig”. Valóban vannak olyan állapotok, amikor valaki nem érez magában akaratot a meggyógyulásra. Dicséretes, ha valaki mindent Isten kezéből vehet és mint Pál apostol, megelégszik az Ur kegyelmével (v. ö. II. Kör. 12:9), de amikor szenvedéseitől meg a- kar ugyan szabadulni s még sincs hite a segítségben, hanem tompán beletörődik sorsába, akkor jogos és helyén való az Urnák e kérdése: Akarsz-é — komolyan! —meggyógyulni? Érzed-é a hitnek és reménynek egy szikráját? Avagy minden új kísérletnél előre igy szólsz: “Hiszen úgy is hiábavaló ” Jézus itt a beteg akaratát veti próbára, ha vájjon egészen komoly-e meggyógyu- lási szándéka. S midőn Jézus a beteg szavaiból a meggyógyulás epedő vágyát hallja, akkor meggyógyítja. S most a testi Ínség teréről lépj link át a lelki szenvedés, mezejére. A test bajainál rosszabbak a lélek bajai, s a legsúlyosabb betegség a vétek és a bűn. Ezek halálos nyavalyák. Mennyi azoknak a száma, akik évitizedeken át hordozzák nyomorúságukat, akiket egy
