Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-06-12 / 24. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 13 merikai Egyesülete minden eszközt meg akar ragadni, amivel Magyaror­szág területi épségének visszaszer­zését elősegítheti. 2. Lelki kapcsolatot és megértést akar keresni a ruthén, tót, vend és egyéb népekkel. 3. Megfelelő sajtóiroda felállítását tervezi az amerikai közvélemény szer veinek informálása céljából, egyelőre az Amerikai Magyar Szövetség kia­dásában megjelenő “Commentator” igénybevételével. 4. Az ide és visszavándorló magya­rok érdekében Menházat készül léte­síteni New Yorkban. 5. Pénzalapot teremt magyaror­szági beruházások céljára. 6. Szolgálni akarja azt a munkát, aminek a célja az, hogy Magyaror­szág hitelt kapjon Amerikában. 7. Egy, az amerikai magyarok ér­dekeit szolgáló bank alapítása. A Lelkészek Egyesülete a szerve­zet vezetését egy igazgatóságra bíz­ta, melynek jegyző-titkárja Nánássy Lajos dr., pénztárosa pedig Eördögh Elemér. * * * * * * * Ez nagyon szép és szükséges ösz- szejövetel volt és az ebből kiáradha­tó áldások bőségét alig lehet kellőleg még csak méltányolni is. A lelkészi kar nemes példát muta­tott a hívek tömegének a hazafias érzület és testvéri szeretetben való összeforradásra. Most már csak az a kívánatos és a szükséges, hogy a gyakorlati életben is meg bizonyítsák a különböző kér. felekezetek papjai azt a megértő sze- retetet, melynek elpecsételésére Ígé­retet tettek és papi jellemüket kötöt­ték le. A felekezeti türelmetlenségnek, gyülölséget szító sértegetéseknek, egymás palástját sárral való dobá- lásnak úgy az egyes felekezetek ha­tárain belől, mint azokón kívül meg kell szűnnie, ha adunk valamit az i- géret komolyságára. A Reformátusok Lapja figyelem­mel fogja kisérni az eseményeket és nem fog késni rámutatni az olyan tünetekre, melyek a felekezeti viszo­nosságot, a lelkészi kar testületi soli- daritásságát megtapodják és igy ár­tanak az amerikai magyarság jo hír­nevének és előmenetelének, — de ár­tanak a sokat szenvedő édes magyar Hazának is. LELKÉSZÉRTEKEZLET PERTH AMBOYBAN. Május 31-én lelkészértekezlet volt Perth Amboyban, amin 15 lelkész je­lent meg. A Dikovics János imádsá­ga után Nánássy Lajos választatott meg gyülésvezető elnöknek és Ko­vács Ferencz bloomfieldi tamár jegy­zőnek. Elnök jelentést tett a magyaror­szági ref. egyházhoz tartozó egyház­községek nevében a Konvent állás­pontjáról s örvendetes tudomásul vé­tetett, hogy a közel jövőben minden­kinek megelégedésére fog megoldat­ni az amerikai magyar reformátusok ügye,(Ezt óhajtanok megérni! Szerk Lelkészértekezlet kimondotta, hogy ajánlatosnak tartja, ha mindenki be­lép a múlt évben Buffaloban meg­szervezett Lelkészegyesületbe s a ré­gebben alakult lelkészi kör tagjai ki­mondják, hogy a keleti szervezés fel­bomlik és annak tagjai testük .'Heg lépnek be a LelkészegyesiiiHbe. Kalassay Sándor elnök felkéretik, hogy Junius végén egy közős érte­kezletre hívja meg az összes ameri­kai ref. lelkészeket. Korocz Géza indítványozza, hogy alakíttassák meg a Ref. Népszövet­ség, ami találja meg az érintkezési pontokat bizonyos általános dolgok­ban a Kath. Népszövetséggel, indít­vány egyhangúlag elfogadásra talált és a Ref. Népszövetség szervező gyű­lése a lelkészi értekezlettel egy idő­ben s egy helyen lesz s arra egy-egy világi is meghivatik s e kérdéssel a presbitériumok addig behat San fog­lalkozhatnak. Lelkészértekezlet teljes elejével segíti azt a mozgalmat, hogy a Ref. Egyesülettel kapcsolatban Ref. Saj­tóiroda állíttassák fel. A Konvent kiutazandó képviselő­jét az amerikai magyar református- ság egyetemlegesen vendégének te­kinti. A szibériai hadifoglyok hazaszál­lításával felkerült kószahirekkel kap­csolatban lelkészértekezlet lépéseket tett, hogy tisztán lásson e kérdésben. A lelkes, gyönyörű összhangban lefolyt gyűlést Laky Zs tgmond imá­val zárta be. —♦♦♦— DRÁGA GYULÉSEZÉS. A Verhovai Egyletnek Cleveland- ban nemrégiben tartott convenczioja kerek negyven ezer dollárjába került a tagoknak. — Ennyit fizetett ki az Egyleti pénztár a gyűlésen megje­lent tagok úti, szálloda, étkezési és egyébb költségeibe. A Convenczion sok üres beszéd, s a mi még sajnosabb, sok veszekedés hangzott el. Viszont azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy a gyű­lés eredményes munkát végezett, p. u. azzal is, hogy behozta a korszerin­ti fizetés kötelezettségét, nagyszeri: adományt jutattott a szibériai fo­goly magyar katonák hazaszállitat- tására és a hazai éhező szegény gyer­mekek segítésére. A hatalmas és nagyra hivatott egyletnek elnöke újra és pedig egy­hangú választás folytán Darago Jó­zsef akroni derék honfitársunk lett, ki igazi magyar charekterével, pár­tatlan igaszságosságával és józan megfontoló képességével valóban beillik a Verhovaiaknak az elnöki székjébe. — Titkárul a convenczio Gábor Istvánt, az egyletnek kipró­bált munkás régi tikárját választot- meg. A Verhovaiak Lapjának szer­kesztésére és nyomtatási munkálatai ra pályázatot rendeltek el. A lapot idáig Nt. Garay Ernő moVnt carmeli ref. lelkész szerkesztette újságírói hivatottsággal. GYORS ENYHÜLÉS Túleröltetés a nehéz munkától, általános fáradtság, merev izmok és csuklók, fájós hát, merevedés és ficamodások fájdalmain rögtön enyhitet azonnali használata által. “BAKÁT A SZÜKSÉGBEN” Azon esaládaok, akik már kipróbálták a Pain-Expeller áldásos haterejét, aztat többé nélkülözni nem tudják. Csak egy Pain-Expeller létezik; és az az Ön biztonságáért el lett látva A Horgony Védjeggyel aJ* Ha a Pain-Expellert tartalmazó csomag nincs ellátva a HORGONY vódjeggyl, akkor az nem a valódi és azt utasítsa vissza. 35 és 70 centes üvegben minden gyógyszertarban kapható. P. AD. RICHTER & CO., 326-330 Broadway, New York

Next

/
Thumbnails
Contents