Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-05-08 / 19. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA. 11 hivatott össze és tisztikar lett meg választva a következő tagokból. El­nök Oláh György, titkár és pénztár­nok Molnár István, pénztári ellenőr Debróczki András, jegyző Szabó P. István. A nevezett osztálynak f. hó 25. gyűlése első gyűlése is volt, ezen a gyűlésen el lett határozva a jelen volt tagok által, hogy ezután minden hó 4-ik vasárnapján délután 2 órá­tól kezdve fogja tartani rendes havi gyűlését a ref. egyház alsó helyisé­gében. Ezen osztálynak következő tagjai­tól kérjen bővebb felvilágositást: Steeltonon Molnár Istvántól, Hathá­zon Oláh Györgytől, Southside-on Szabó P. Istvántól, Hazeltonon Ko­vács Elektől, Wilson avenuen Deb- rószki Andrástól. Niles-i leányegyházunkban a múlt vasárnapon szépen látogatott isteni­tiszteletűnk volt, mely után egyházi közgyűlést tartottunk az eljároság megválasztása czéljából. Gyülekeze­tünk tagjai itt is igazi testvéri egye­tértésben és szent buzgosággal mun­kálkodnak az egyház anyagi és szol- lemi megerőtésén. A gyermekszindarabra a próbák erősen folynak s pünkösd másodnap­ján Youngstownban olyan szórako­zásban lesz részük az ottlevőknek, a- milyenre még nem volt példa. Az érdekes előadásra nemcsak a gyermekek, hanem még sokkal in­kább a felnőttek készülődnek és sem­mi kétség nincs a felől, hogy mire az előadás napja elérkezik,—Youngs­town egész magyarsága talpon lesz. hogy meglássa a kedves magyar gyermekek színpadi játékát. Jó Református Egyénnek Tartja MagátT Akkor rendelje meg a Re­formátusok Lapját melynél szebb kiállítású és tartalmasabb magyar egyházi lap nincsen Amerikában. — AKRON, O. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. Konfirmáció. Virágvasárnapi istenitisztelet al­kalmával három ifjú növendék tett hitvallást konfirmációi vizsgálat ut­ján. örök hűséget fogadva a Krisz­tushoz s a mi evangéliumi reformá­tus szent egyházunkhoz az önálló ta­gok sorába avattak be: Dunkler Vil­ma, Dunkler Julia és Orbán Erzsé­bet. Húsvéti ünnep jelentései. Bár gyülekezetünk köréből sokan eltávoztak az ó-hazába szeretetteik- hez, ünnepi istenitiszteleteinken nagy számú közönség vett részt ez idén is. Számos uj arcokat vettünk észre, akik más helyekről ideköltöz­tek. Szeretettel hívjuk fel ezeket, Krisztus híveit, arra, hogy Krisztus anyaszentegyházával való összeköt­tetésüket itt is fentartsák. Mint re­formátusok, sorakozzanak az egyház rendes tagjai közé. így építsük, e- rősitsük a mi szent hitünk Siónj át, a melyért elődeink áldoztak, küzdöt­tek s a mely éltet és üdvözít a Krisz­tus által. Husvét reggeli persely adomány összege volt $140.10. Az “Előre Mozgalom.“ A jövő sorsának kulcsa a Krisztus egyházába lett helyezve. E kulcs a keresztények kezében van. Hogy a jövendőben ismétlődni fog-e a világ­háború irtózatosabb arányban, a- vagy földi országaink közelebb fog­nak-e haladni Istenországának ha­sonlatához — az attól függ, hogy mily mértékben fognak érvényesülni a Krisztus tanai a templomon kívül, a társadalomban, a nemzeti élet min­den viszonyaiban. Ez a keresztyén népek feladata. A jelen válságos világi állapotok-’ ból kifolyólag 30 protestáns feleke­zet egyesült közreműködéssel egy “Előre Mozgalmat” fejt ki, a mely­nek célja az egész egyházi élet rend­szeres szervezése s a világ áldatlan állapotainak javítása. E mozgalom kifejtéséhez öt évre terjedő program van kitűzve, s a fe- lekeztek által tervbe vett tevékeny­ségek kiviteléhez $336,775,572.00 költségvetés lett kitűzve. Ez összeg összehozatalára április 25—május 2. közt lesznek felkérve a keresztyén népek mindenütt ez országban. Imádkozzunk a mozgalom sikeré­ért. Haladjunk előre! CAMBRIDGE, O. Szuhay Dániel köztiszteletben álló honfitársunk és derék hittestvérünk hajlékát, — mint bennünket Cam­bridge, O. ból értesítenek, — ismét felkereste a rokonok és jo barátok nagy sokasága. — Ugyanis Ápr. 10- én vezette e hajlékból oltár elé szive választottját Szuhay Benjámin, Uncle Sam kiszolgált katonája, a ki Riboczy Juliskát, Riboczy József Lo- re-City, 0 a kedves leányát válasz­totta ki magának élet társul. — Az ifjú pár házassági szent szövetségét Nt. L. Evans cambridgei prezsb. lel­kipásztor áldotta meg hatályos sza­vak kíséretében. — Az esküvői szer­tartást igazi magyaros lakodalmi vi­galom követte a vőlegény szüleinek házánál, mely másnap estig tartott. Ez már a második nász a Szuhay Dánielék házánál. — Első fiuk Ja­nuárban nősült, s mint jó református fiuk, apáik válásának tisztelői, — mindketten saját felekezetükbeli hit­vestársat választottak maguknak. DR RAY G. WELLS FOGORVOS. “•tratalos órák reggel 9-től d. u. 5-ig. Este 7-9 ig. Vasárnap megállapodá» szerint. CITY BANK BLDG. PHONE 7254. LORAIN. O Császár Gyula Házak, Telkek, Üzletek Vétele, Eladása és Elcserélése. Ingatlanokra kölcsön szerzés. Cleveland a legnagyobb magyar város az Egyesült Államikban. Itt van a legtöbb magyar háztulajdonos. Legyen ön Is egy. Nézze a házak, telkek értékének óriási emelkedését — s látni fogja mit jelent a befektetett tőke. Tíz évi házbére elegendő arra, hogy egy házat kifi­zethessen. Miért teszi ki maga* az ide-oda hurcolkodás kelle­metlenségeinek. BIRTOK ÁTÍRATÁS ■ a legpontosabban, felelősség mellett történik. Különösen nagy súlyt fektetek arra, hogy vevőimnek könnyű feltételeket biz­tosítsak. Tizenöt esztendei működésem alatt számtalan honfi­társamnak adtam el telket, házat, üzletet s ők az én legjobb ajánlóim. CSÁSZÁR GYULA Real Estate. Közjegyző. Tűzbiztosítás. Saját házában. 10209 BUCKEYE RD. CLEVELAND,O. Tele: Ohio State, hrmceton 2563-W; Bell, Garfield 4362-J g WfaBJn’li’JiaiaiaraJr’aGlfiiyclfiiMBjaig^ BíaíaiaaisrfflSMMa asraiaií

Next

/
Thumbnails
Contents