Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1920-04-10 / 15. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 vü fiokat a halál által el kellett ve- sziteniök. — A jo szülők mindent megtettek gyermekük életének meg­mentésére, — de a pusztító kór, mely már annyi ifjú életet semmisített meg fejlődésének tavaszi korszaká­ban, — ezen ifjú életét is áldozatul kívánta magának. — A temetés a család jo ismerőseinek mély részvé­te mellett ment végbe a szülei háznál elkezdett, majd a bradocki tót ref. templomban folytatott gyász szer­tartással, melyet lapunk szerkesztő­je és a bradocki tót ref. lelkipásztor közösen végeztek. — Az élet tava­szán elhunyt, reményteljes ifjú ko­porsója el volt halmozva a kegyelet által nyújtott koszorúkkal. A teme­tésre Pittsburghól, Youngstown, 0. hói és egyébb helyekről nagy szám­ban jöttek el a jo barátok. — Legyen a derék ifjú siri álma zavartalan, feltámadása boldog. DAYSITOWN, PA. — Lelkész; — Nt. Ujlaky János. Egyházhatosági látogatás. — Magas vendége volt virágvasár­napján a vestaburgi és daysitowni gyülekezeteknek. — Ugyanis ezen szép ünnepen rész esitett bennün­ket főt. Dr. McKee missioi kerületi Superintendens abban az örömben, hogy meglátogatott bennünket ma­gyar reformátusokat, résztvett iste­nitiszteleteinken és körünkből a le­hető legjobb benyomásokkal távo­zott. — Virágvasárnapján reggel Vestaburgon volt jelen a Superin­tends, ur, és meglepetéssel, s öröm­mel látta a kis templom kába össze- seregelve a hitbuzgó magyar refor- mátusságot. Láthatólag meghatotta őtet a magyarok szívből fakadt erőteljes éneklése, a gyülekezet tag­jainak áhítata, buzgosága és a gyer­mekeknek igazán szép éneke. Délután Daysitownba jött által és itt is részt vett az istenitiszteleten. Tetszett néki a buzgó hívek által gyönyörűen feldíszített templom és megdicsérte a magyarok hithüségét, vallásos lelkesedését és áldozatkész­ségét. Nt. Ujlaky lelkipásztor urat külön is felkérte a Superintendens ur arra, hogy fejezze ki a magyarok előtt az ő legteljesebb megelégedését — E szép ünnep alkalmával követke­ző derék hittestvérek ajándékoztak élő virágokat; — Gyüre Józsefné 1, Kiss Jánosné 2, Németh Istvánná 2, Nemes Antal 2, Batáry Béni 1, Szi­lágyi Dániel főgondnok 1 Danes Jó­zsef algondnok 1, csokor virággal. A húsvéti szent ünnepek áldott lefolyásuak voltak mindkét gyüleke­zetünkben. — A hívek sokasága meg töltötte az Ur imádásának szent hely ét úgy Daysitownban, mint Vesta­burgon. — Az ünnepi istenitsztele- tek lefolyásáról a lap jövő heti szá­mában teszünk részletes jelentést. AKRON, O. Lelkész: Nt. Bakay Árpád. Ref. Egyleti Gyűlés. Az akroni ref. B. S. Egylet múlt havi gyűléssé az egyleti tagok élénk érdeklődése mellett ment végbe. A gyűlést Fejszés Emánuel elnök, az egyleti és egyházi ügyek e derék har- ezosa nyitotta meg. Majd a távollevő jegyző helyett Zán Gyula olvasta fel a múlt havi j. könyvet. Egy c-hazai halotti bizonyítvány kiállítása körül vita indulván meg, — elhatározták hogy az ügyet felíilbirálás végett ki­adják Nt. Bakay Árpád lelkésznek és Pinke Jánosnak. Úgyszintén bi­zottságra bízták az alapszabályok angol nyelvre való lefordittatásának ügyét is. Tárgyalás és megfontolás alá vet­ték, hogy tekintettel az egyleti tagok alacsony létszámára, az egyleti pénz­tárnak b. segélyek kifizetése általi nagyarányú igénybevétetésére és a jövendőnek bizonytalanságára, — nem volna é helyes a Ref. Egyesület­hez testületileg csatlakozni? (Azt hiszzük, hogy mindenképen helyes és az egyleti tagoknak javára szolgáló elhatározás volna, ha az egylet ezen tervét megvalósítaná. Ref. egyletek­nek és egyleti tagoknak első sorban a REFORMÁTUS Egyesület kebelé­ben van helyük! Szerk). — Az egy­leti gyűlésen 49.60 cent bevétel és 52.50 cent kiadás volt.----•---­YOUNGSTOWN, 0. Lelkész; — Nt. Gerenday László. Ref. Egyleti Gyűlés. — A youngstowni ref. B. S. egylet múlt havi gyűlése a legszebb rend­ben ment végbe, bár az egyleti tagek közziil csak kevesen jelentek meg. A havi bevétel 109.50, kiadás pedig 120.15 volt. A hivatását minden téren nemesen betöltő derék egylet haladásának leg­fényesebb bizonyítéka -az a meg nyugvást és lelkesedést keltő évne- gyedi számadási kimutatás, melyet az egylet derék tisztviselői a követ­kezőkben állítottak össze;— az egy­let készpénz vagyoni árhozatala volt F. E. BOLDIZSÁR JR. Amerikai Magyar ügyvéd Városi irodába a Cleveland Nat. Bank épületjében a 10-ik emeletén. — S22 Euclid Ave. Telefon; — Central 1302, — Main 6550. Eate atyja banküzletében található: 2781 E. 79-t str. Cleveland, 0. — Tel. Princeton 995, W, Rosedale 4767 ***************************** TEMPLOMI FELSZERELÉS ÉS BÚTOROK. Minálunk mindenféle templomi tárgy beszerezhető, u. m-: Urasztali •sent edények, perselykosárkák, ének ■.rend táblák, siószékek, Biblia ol­vasó állványok, Urasztali és szószé­ki terítékek bársony vagy selyembóL Kérjen tólUnk nagy árjegyzéket, melyben mindenről van férykép. — Ingyen költségvetéssel templomi bú­torzatra és berendezésre szívesen és díjtalanul szolgálunk. W. & E. Schmidt Co. Milwaukee, wise, 308 3rd. Street, ***************************** RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNY. A kinek előfizetése lejárt, küldjön be hozzánk 2.50c tét, és ezen ösz- ■zeg fejében nii elküldjük neki • Református Uj Zsoltárt vászonkö­tésben és egyben megujjitjuk az •- lőfizetését egy egész évre. ****************************; JOS. J. SPRATT és Testv. Temetés rendezők és balzsamozók. Ambulance szolgálat. Éjjel nappal nyitva. Bell Phone 822. Bell Phone 1442 J. B. C. Phone 1183 Beaverfalls, Pa. New Brighton, Pa. 827 7th Ave. 1115 3rd Ave. FRANK G. NUNN Temetés rendező és balzsamozó. Más hason nevű intézettel nine» összeköttetésben;! 3924 Lorain Ave. Cleveland, O. Szemben a Turner Hall-al JUHÁSZ ANDRÁS ÉS FIA. Ház építők és reparálók Elvállalnak mindenféle munkát, a mi a házépitéshez tartozik, — úgy­mint kárpenter munkákat, kútfúráso­kat, cementezést stb. S zámtalan magyar család részére építettünk már szép otthonokat Bra- dockban és környékén. Költségvetés­sel és árajánlattal szívesen szolgá­lunk. Miért menne idegen épitó'höz, mikor saját édes anyanyelvén beszélhet ve­lünk? NO. RRADDOCK, PA. 1709 Terrace str. P. & A Tel. 730 R

Next

/
Thumbnails
Contents