Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-03-20 / 12. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA szélnek az “emberi nem istenséggéről.”mig végre az ember csakugyan elhiszi magáról hogy, ha nem különb, legalább is van olyan, mint az Isten. Az eredmény az, hogy “nincs hatalom onnan felülről.” Ha majd Istennek hatalmas keze alatt megalázzuk magunkat, tőle való teljes függésünket elismerjük, akkor lesz “hatalom onnan felülről,” de addig nem. Ez a hatalom azonban még jobban megmutatja magát a természet csöndjében, mint a Niagara zugó, morajló, tajtékzó rohanásában. “Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” Isten nem a földrengésben, viharban, vagy a tűzvészben mutatkozik igazán, hanem a természet titokzatos és méltóságos csöndjében. Évekkel ezelőtt, mikor a Niagara vízesést először láttam, tavasz volt. Ott álttam mellette gondolataimba merülve egy gyümölcsös kertben, mely tele volt virágzó almafákkal. Eszembe jutott, hogy valamikor olvastam egy tudományos könyvből, hogy a földből a gyökereken és selyteken keresztül több nedv felszivárog a fákba 24 óra alatt, mint a mennyi viz a Niagara esésen leomlik egy egész esztendőn keresztül. Nem kutattam az után, hogy igaz-e ez az állítás, vagy sem ? de bizonyára igaz. És ha ez igy van, csodálatosabb ez még a Niagara vízesésnél is, pedig azt mondják, hogy ez a világ legnagyobb természeti csodája. Gondoljatok csak a természetnek arra az észrevehetetlen és láthatatlan erejére, mely a föld vonzó erejével ellentétben képes felemelni minden 24 órában 365 Niagara vízesést, mint növénynedvet, s ugyanakkor átváltoztatja ezt a nedvet selytekké, rügyekké, bimbókká, virágokká, lombokká és gyümölcsökké! Valóban kibeszélhetetlen, megmagyarázhatatlan csuda az, melyet Isten az ő kegyelmében épp úgy, mint a természetben véghez visz. Istennek meg vannak a maga Niagarái a történelemben. A lezajlott véres világháború egyik példa erre. Meg vannak a maga morajló áramja: népek és nemzetek korszakot jelőló ujraébredései. Csudák ezek mind! A csudák csudája azonban még sem* ezekben nyilvánúl, hanem a Szent Léleknek csöndes, szakadatlan munkálkodásában, mely millió és millió lélekbe szívja fel az életnek vizét és átformálja azt jellem-selytekké, krisztusi rügyekbe fakasztja, a krisztusi szeretet bimbójába és virágjába pattant ja és hoz gyümölcsöt Isten dicsőségére némely hatvanannyit, némely pedig százannyit. Valóban a csudák csudája ez! Isten ami erősségünk a mindennapi élet zavartalan folytatásában épp úgy, mint az előre nem látható, súlyos megpróbáltatások közepette. Igen, szükségünk van nekünk az “onnan felül való hatalomra!” III. Diadalmaskodunk azokon, amíg nyomorúságba döntenek. “Igen bizonyos segítségünk a nyomorúságban.” Isten nem oltotta ki a tüzes kemecében a három jeles férfiú körül csapkodó lángokat, hanem csak sértő, é- gető erejét semmisítette meg. Nem ölte meg az oroszlánokat, hanem életben hagyta azokat, de Dánielt megmentette tőlök. Éppen igy az Isten nem tartja távol minden esetben az embertől a nyomorúságot, hanem megsegíti nyomoraiban. “Igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” Pál háromszor könyörgött, hogy távozzék el tőle a nyomorúság, a “tövis a testben”, és Isten mindannyiszor azt felelte: “Elég neked az én kegyel mem.” “Jobb neked, Pál, __úgymond — ha nyomorúságban élsz és én adok neked kegyelmet annak hordozá sára, mintha megszüntetném azt és nem volna szükséged az én kegyelmemre.” Egyik amerikai lelkész ismerősömnek két jó barátja van. Valamikor mindakettő züllött korhely volt, de idejében megtért. Az egyik azt a kijelentést tette, hogy attól a pillanattól kezdve, amikor megtért, a szeszes is- talnak még csak az izét is elvesztette és egész bátran dolgozhatott italmérési üzletben annélkiil, hogy az ivás- ra többé a legcsekélyebb hajlandóságot is érezte volna. A másik azt mondotta, hogy megtérése óta egyetlen nap sem múlott el annélkül, hogy a legkinzóbb vágyat ne érezte volna arra nézve, hogy régi szokásához híven leigya magát, de Isten kegyelmével mindig legyőzte a kisértést. Az az ember, aki az ital való vágyát teljesen elvesztette, sokszor mondogatta, hogy barátjával szemben Isten sokkal hízelgőbb volt, mert meghagyta neki a szeszes ital után való vágyat és adott neki kegyelmet, hogy győzzön a fölött; mig ő vele szemben nem élt ennyi bizalommal, mert tudta, hogy még naplemente előtt leitta volna magát. Látjátok, Isten különböző eszközökkel segíti gyermekeit diadalra. Egyik esetben a kisértést megszünteti, másik esetben meghagyja, de ad kegyelmet az a fölött való győzelemre. Mindkét esetben adiadal biztos arra nézve, a ki az Ur Jézus által keres Istenben oltalmat és erősséget. Isten “igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” Nincs éjszaka oly sötét, melyen keresztül ne vezetne bennünket fogván kezeinket édes atyai gondoskodással. (Folytatása következik) ********************************************* * í | Felnőttek a vasárnapi i iskolában. 4 % ******************************************** A emberek jó része között az a nézet van elterjedve, hogy a Vasárnapi Iskola csupán gyermekek számára való s igy sok esetben — bár idejük engedné — visszahúzódnak annak látogatásától. S valljuk meg, ennek jórészben magunk vagyunk az okai, mert nem hangsúlyozzuk eléggé a Vasárnapi Iskola fontosságát a felnőttek előtt. Buzdításunk legtöbbször igy hangzik: “Küldjétek” gyermekeiteket a Vasárnapi Iskolába! — holott igy kellene mondani: “Hozzátok!” A felnőttek hiánya általában véve, három főokra vezethető vissza. 1. Az a téves hit, hogy a vasárnapi iskola csak gyermekeknek való. 2. Nem lelik meg azt a szellemi táplálékot, melyet szivük óhajt. 3. Nem tudják egyáltalában, hogy ez az intézmény létezik. Mind a három oknak megszüntetése hatalmunkban áll. Az elsőn könnyen segíthetünk. Igyekezzék a lelkipásztor bizalmas beszélgetés nyomán rábírni 4—5 felnőttet, hogy alakítsanak egy osztályt és járjanak el szorgalmasan. A kicsiny magból terebélyes fa lesz s kellő gondozás mellett nemsokára 50—60 felnőtt fogja hallgatni az előadó igéket. S ezekből lesznek a leglelkesebb apostolai a Vasárnapi Iskoláknak s úttörői mindennek, ami szép, jó és nemes.
