Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-03-06 / 10. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA népeinek két harmad része sötét pogányságban él. Az egyharmacmak, akik keresztyéneknek vallják magokat, a kik gyermekkoriul kezdve a krisztusi Evangélium hatás körében nevekedtek fel, nagyobb része pedig az erkölcsi, a lelki élet tekintetében gonoszabbak a po- gányoknál. Mert Keresztényeknek vallják ugyan magukat. A krisztusi Evangélium hatás körében születtek, nevekedtek fel. Templomba járnak, álszenteskednek, de mikép Ézsaias próféta megírja: “Ez a nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szive pedig távol van tőlem.” A templomban Istent tisztelik, az életben pedig irigykednek, csalnak, gyilkolnak, paráználkodnak, Istent káromolnak, a gonoszságnak minden csalárdságát követik. Nem hiába a jelen világi állapot! Nem hiába a világ háború szörnyű katasztrófája! Az embernek az egész világon előbb utóbb belátására s meggyőződés ere kell jönnie az elkerülhetetlen tényekre, hogy: 1 Isten világában él s hogy jó legyen sorsa rendületlen hűséggel engedelmeskedni tartozik Isten kijelentett törvényinek; 2 Isten mindennek alkotója s adója: 3 Éltem minden földi javát Isten jóságából bírom használatban mint sáfár; 4 Sáfárságom elismerésében életem egy bizonyos idejét az Isteni rendelet szerint egy hetedét (Mózes 20:8, 35:2), földi javaim egy bizonyos részét, az Isteni rendelet szerint legalább egy tizedet (III Mózes 27:30-32), az Urnák szükség szentelnem. Ezek a keresztyén élet alap elvei. Ezek ugyan csak a keresztyén társadalom, a keresztyén nemzet jólétének, igaz fejlődésének alap feltételei. Ezeknek ismeretére elvezetni, s nevelni Isten népeit a keresztyén Egyház szent hivatása. Ma mint soha ezelőtt két ezer éves történelmében, a Krisztus szent Egyháza ezen isteni hivatásának óriási feladatára kezd ébredni. Az Egyesült Államok harmincz-négy legerősebb protestáns felekezete egyesült erővel, egy lélekkel a Krisztus nevében világhódító mozgalomra készül hodoló engedelmességben Mestere, az Ur Jézus Krisztus végrendeletének : “Elmenvén tanítsatok meg mindennépeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében; tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit Én parancsoltam néktek: és ime én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” A mozgalom már az elmúlt évben egyes felekezetek által rendezett tevékenységekből, mint a Methodis- ta Centennary, a Presbyterian New Era s a Reformed Church Forward Mozgalmakból vette kezdetét. Majd a New York s Atlantic City-ben a protestáns egyházi k lánglelkü vezérei által tartott conferenciák, a közegyházi Bizottságok jelentései utján a mozgalom az egész világra kiterjedő egyetemes prot. mozgalommá alakult. E mozgalom vezér testületé az Interchurch World Movement először is egy tudományos kimutatást adott ki az egész világ vallásbeli, társadalmi s közművelődési állapotáról. E kimutatásban előterjesztette a világ hiányait a keresztyén Egyház munkájának szempontjából. így p. u. hogy megnevezzek egy pár statisztikai adatot: China 400,000,000 lakosságából 312,970 protestáns egyháztag van. Egy keresztyén hitoktató esik minden 66,000 lélekre. Afrika sötétségében élő 130,000,000 lakossága között egy protestáns missionárus jut minden 73782 lélekre. India 340,000,000 lakosa közül csak 5,000,000 keresztyén. Egy protestáns missionárus esik minden 20871 lélekre. Japán 575,000,000 lakosának 74 percentjét még nem nyerte meg a krisztusi Evangélium. Ek- kép részletesen feltüneti e kimutatás a világ minden országá nak vallásbeli állapotát. A keresztyén Egyesült Államokban, a hol egy lelkész esik minden 642 lélekre, 58,000,000 felnőtt nem tartozik egyházhoz; 26,000,000 gyermek az egyház hatáskörén kívül, vallás oktatás nélkül nő fel. a 201 keresztyén felekezet 1918 ban 42,044,374 egyháztag létszámot mutatott ki. A protestáns egyháztagok ez esztendőben összesen $249,778,538. adakoztak egyházi célokra. Valami két és egy tized cent esett naponként minden egyháztagra. Többet költöttek chewing gum-ra s dohányra, mint az Ur Egyházának munkájára. A világ erkölcsi, lelki s társadalmi állapotának ismertetése végett a Világ Közegyházi Mozgalom (The Interchurch World Movement vezér testületé confe- renciákat rendez ez ország minden államában, a melyre minden protestáns lelkészt, felekezeti különbség nélkül, meghív, sőt úti költségeinek megtérítéséről is gondoskodik. Ez év Február 16. tói Március 26 ig 67 confe- renciát rendez az ország 48 államaiban. Ilyen conferen- cián vett részt e sorok írója az elmúlt héten Columbus- ban (Ohio) a melyen 1600 lelkész volt jelen. E confe- rencián képviselve volt Ohio minden protestáns felekezete. Sajnálattal kell ugyan megjegyeznünk, hogy a magyar lelkészek közül csak ketten voltak jelen. Reméljük, hogy a többi államokban nagyobb számban fognak megjelenni. E conferenciák a beállott uj korszak feladatait tényleges statisztikai kimutatások alapján ismertetik az egyház vezéreivel. Ma a mikor a keresztyén Egyház is próbára van téve, mint minden más emberi intézmény, léteiének egyedüli feltétele az, hogy térjünk vissza a Krisztushoz. Neveljük híveinket az istenes élet öntudatos elsajátítására. Emeljük fel egyházunkat a Krisztusi Evangéliumban előadott hivatásának magaslatára. Ez az az Egyház, amelyen a pokol kapui sem vesznek kiadalmat.” A Világ Közegyházi Mozgalom vezértestíilete a világ hiánya s a protestáns egyházak tevékenységükhöz mérten öt évre terjedő programot vett tervbe a keresztyén egyházak munkájának egységes rendszeresítése s krisztusi hivatásának kifejtésére a föld minden népei között. Ez óriási feladat kiviteléhez évente egy billió dollárt tűzött ki. E célra a gyűjtés az összes protestáns egyházakban egyszerre fog történni 1920 April 25-töl Május 2 ig. A mi Egyetemes Egyesült Államokbeli Református Egyházunkban a Forward Movement, vagyis az Előre Mozgalom, A Világ Közegyházi Mozgalmának egyik felekezeti kivitele. A Reformed Church in the United States öt évre terjedő programjában kitűzött 259 uj munkások szolgálatba léptetését az egyház kül s bel missioi terein. Uj egyházi munkájának kiviteléhez $10,847,425 összeget tűzött ki, a következő beosztással : bel missiora $2,383,200, kül missiora $2,514,225, tudományos intézetekre $3,850,000. Lelkészi Gyámintézetre $1,200.000. Sunday School Board Kiadványaira $400,000. Central Publishing House $100,000. Ohio Synod Kiadványára $50,000. Költsségvetésben $350,000 Magyar gyülekezeteink érdekére válik tudni azt, hogy a bel missio összegben $68,000 magyar egyházi munkára lesz fordítva.