Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1920 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1920-02-21 / 8. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAFJA De hallgassátok meg csak kedve gyermekek a szép történetet és gondolkozzatok felette nemcsak mig itt együtt vagyunk a vasárnapi iskolában, hanem majd ha innen hazamentek is. Először is azt olvassuk a történetben, hogy Péter apostol visszatért Jéruzsálembe és ott szomorú szivvel látta, hogy a Krisztus hivei milyen kegyetlen üldöztetéseknek voltak kitéve. A keresztyén vallás hivei sza- prodtak ugyan, mert az apostolok nagy buzgosággal hirdették mindenütt az Evangéliumot, és sokan megtértek, megkeresztelkedtek a Krisztus nevére, — azonban a zsidók annál nagyobb diihösséggel üldözték az uj hitnek a követőit. — Üldözte őket a király, Hérodes Agrippa is, — a ki ez által is igyekezett a zsidók kedvét keresni. Ez a kegyetlen király többek között lefejeztette Jakab apostolt is és börtönbe vettette Péter apostolt is, a kit szintén meg akart öletni. Itt a brötönben történt aztán, hogy a mint Péter apostol ott aggodalmak között töltötte az órákat és mig a többi keresztyének imádkoztak ő érette az Istenhez,~ az Ur csodálatos szabadulást eszközölt ezen jó ember számára.__Ugyanis Isten egy angyalt küldött a tömlöczbe és ez feloldozta az apostolt az ő lánczaiból és kivezette a börtönből. Lássátok, — milyen közel van a jo Istennek segedelme azokhoz, akik ő hozzá fordulnak és ő benne vetik bizodalmukat! — Péter apostol tudta azt, hogy Ő az Istennek szent ügyét szolgálja és nem vonakodott, ha kellett volna, még életével is megpecsételni az ő hivatását, — de ő is, meg a gyülekezet is tudta azt, hogy ha Istenhez folyamodnak, Isten nem hagyja megszégyenülni a reménységet — Hiába rendelt Agrippa király 16 fegyveres katonát a fogoly apostol őrizetére, hiába volt azok közzül a katonák közzül kettő odalánczolva Péter apostolhoz, — az Istennek hatalma és ereje felette van minden földi király hatalmának és erejének! Az angyal levette az apostolnak kezeiről és lábairól a bilincseket, megnyitotta előtte a börtön ajtaját és kivezette őtet a szabadha. Ekkor látta Péter apostol csakugyan, hogy az isteni kegyelem mindenekre elégséges, örömmel sietett azért a többi hívekhez és együtt adtak hálát Isten — nek a csodálltos szabaditásért és magasztalták uz Urnák szent nevét. Mi hozzánk is elküldi a jo Isten az angyalait, — noha mi nem láthatjuk szemeinkkel azokat az égi küldötteket, sem nem beszélhetünk velük, — mindazonáltal érezhetjük az ő közel létüket mi hozzánk. Mindenekfelett legyünk bizonyosak a felől kedves . ^—.H—V ha balban vagy szükségben vagyunk és Istenhez fohászkodunk, — Isten meghallgatja, a mi tiszta szívből fakadó köyörögésünket és nem késik a sz-nbaditással eljönni mihozzánk. A keresztyén hívek Jéruzsalemben mind együttesen imádkoztak Istenhez, hogy szabadítsa meg Péter rr os ' olt a veszedelemből. Nekünk is imádkoznunk kell nemcsak magunkért, ' hanem egymásért is. Az imádság egy arany kulcs, mel- • 1 aNrk a mennyek ajtajának zárait. Az imád ' ■ fry hatalom, mellyel távol tudjuk tartani m.vunktó1 " rcnszt. — Azért ne szűnjetek meg kedves gyerme- b Jí sem münteleniil imádkozni. — Ha a jó Isten e- gé zséírgal áld meg benneteket. — adjatok hálát a jo egészségért, — ha betegséggel látoíat meg benneteket ... — akkor io^auljalok Istenhez gyógyításért hogy áilitsa vissza számotokra a leg„o^séget. így lesztek mindenkor hü és igaz gyermekei a mennyei Atyának. lSi5iSEíBlB13J3I3ISI3j31SJEjSISJ3IBj3EISJBJ3IE3I3I3I3M3MMSM313iS3J31SISJ3I3J3 Családi kör. HSMB13ISM3MI3I3JS1SMS13JSj3®3I3í ŰÍM3ISEI3Í3I3Í3J3JSÍSM3Í313IBÍSMSE13 EGY MEGTÉRÉS TÖRTÉNETE. Elbeszélés az életből. I. Ragyogó augusztusi délután volt A napsugár mint tündöklő aranyeső hullott alá a magasból a fák lombjaira. A pap künn állott a háza előtt a vén hársfák alatt s gyönyörködve csodálta a természet csillogó pompájában az Alkotó hatalmát. A faluban szerte a cséplőgépek búgtak, az emberek siettek eltakarítani a jó Isten áldását, az idei termést. Minden kéznek dolga van ilyenkor, sőt, mint mondani szokták, ha száz keze volna is az embernek, mindnek volna dolga. A papon kivid nem is volt az utcán egy teremtett lélek se. De a pap se töltötte az időt hivalkodással, mint azt az udvaráról éppen kiforduló Vaczkor Márton irigykedve gondolta. Éppen nem. A vasárnap tartandó beszédjén gondolkozott. Ezt azonban Vaczkor uram, ki mellesleg megjegyezve, a falu első emberének tartja magát, nem tudta. Nem is állhatta meg, hogy a paphoz érve, igy ne szóljon: “Hej, csak jó sora van magának tisztelendő uram, itt a hűvösön. De könnyen nézi innen az árnyékból, hogy más szegény ember mint izzad ebben a gyilkos forróságban.” A papot Rántotta ez a beszéd, meg az is, hogy Vacz kor Márton alig billentette meg a kalapját köszönés fejében, de azért csöndesen igy válaszolt: “Hát hiszen Vaczkor uramon se látszik meg, hogy éppen agyondolgozná magát, mert a mint látom, még csak nem is izzad.” __Nem ám, mert én helyettem izzadnak a cselédeim azért fizetem őket, meg énnekem hetven hold föld tér mi ám a kenyérnek valót, tisztelendő uram. A pap elnyelte méltó bosszúságát ez igazán hit venkedő, kevély beszéden, s szelíden szólt: “Hát jó aia tása volt Vaczkor uramnak?” —Na, meglehetős. Termett vagy háromszáz kereszt őszim, meg anynyiforma tavaszim. —Igazán csodálom hát — válaszolt a pap — hogy Vaczkor uram mégis elfelejtett hálát adni a minden jók adójának a bó áldásért, mert már jó ideje nem láttam az Isten házában. —Ej, ne papoljon nekem tisztelendő ur, nem az Isten áldotta meg az én vetéseimet, hanem megmunkáltam becsületesen a földjeimet, meg aztán jó volt az időjárás. —De hát kitől jött az időjárás, ki adta az idejében való esőt, ki adta a napfényt, a meleget a vetésrt, ki őrizte meg azt a fagytól, jégtől, árvíztől? Erre sohasem gondolt még Vaczkor uram? —Hát ki? A természet. Mindennek közelfekvő oka (Folytatás a 15-ik oldalon).
